Lengyelországban is meghatározó személyiségek lobbiznak azért Washingtonban, hogy az Orbán Viktor által megfogalmazott közép-európai egység megvalósuljon – így értékelte Deák Dániel, politológus, a Figyelő munkatársa a Kossuth Rádió 180 perc adásában, Marek Jan Chodakiewicz Magyar Időkben megjelent interjúját.

Az amerikai lengyel történészprofesszor nevéhez fűződik a Három tenger kezdeményezés, vagyis az Adriai-, a Balti- és a Fekete-tenger között fekvő 12 ország megalakítása.

A lengyel professzor több évtizede lobbizik azért, hogy a kelet-európai térség és egyben Magyarország érdekei is megjelenjenek Washingtonban – mondta Deák Dániel, aki hozzátette, hogy a magyar sajtóban megjelenet interjú is rávilágít arra, hogy rendkívül erős a lengyel-magyar partnerség.

Közös érdekek

Az azonos a geopolitikai érdekekből adódóan ezek az országok számos területen együttműködnek, ilyen a gazdaság-, energia- és kereskedelempolitikai kérdések – tette hozzá.

Mateusz Morawiecki lengyel, Robert Fico szlovák és Orbán Viktor magyar kormányfő, valamint Andrej Babis cseh ügyvivő miniszterelnök a visegrádi országok kormányfőinek találkozóján Budapesten (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Trump elnök is részt vett a varsói Három tenger kezdeményezés csúcstalálkozón és szimbolikus beszédében egyértelművé tette, hogy számára fontos, hogy ez a régió képviselje saját érdekeit az Európai Unión belül – mondta.

Kifejtette: Donald Trump szerint elhibázott a nyugat-európai politika a bevándorlás kérdésében. Az amerikai érdek, hogy a közép-kelet-európai régió magára találjon és politikailag meghatározó legyen az Európai Unión belül, amellyel szemben egy német-francia tengely nem tud mit tenni.

A magyar törekvéseknek, amelyet Orbán Viktor tusnádfürdői beszédében megfogalmazott, nagyon sok támogatója van – mondta Deák Dániel, aki hozzátette, hogy az amerikai támogatásnak köszönhetően belátható időn belül meg lehet valósítani a régiós együttműködést.

A vendégként részt vevő Donald Trump amerikai elnök és Andrzej Duda lengyel elnök az úgynevezett Három Tenger Kezdeményezésben érintett 12 kelet-, illetve közép-európai ország államfőinek találkozóján a varsói királyi várban (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Előbb utóbb van lehetőség, hogy a történelmi sérelmeken felülemelkedve ez a régió felismerje érdekeit és közösen lépjen fel az Európai Unión belül – mondta.

Hozzátette: nem egy EU ellenes szövetségről van szó, a régió országainak a gazdaságpolitika, a bevándorlás és az EU jövőjének megítélésében azonos elképzelései vannak és elutasítják az Európai Egyesült Államok ötletét és a nemzetek Európáját szeretnék megvalósítani.

Soros destabilizációs kísérletei

Marek Jan Chodakiewicz a Magyar Időknek adott interjúban arról is beszélt, hogy Soros György a volt szovjet zónában támogatta a forradalmi törekvéseket, később a rendőrséget és a bíróságot próbálta behálózni.

Az utóbbi 30 évben legalább hárommilliárd dollárt költött a saját vagyonából erre a célra, akciói középpontjában a destabilizáció áll – áll az interjúban.

Egyre több országban döbbenek rá, hogy Soros  György befolyásolási kísérletei nagyon károsak és célja a nemzetállami keretek szétverése: az illegális  bevándorlás támogatása is egy ilyen kérdés.

Híradó.hu