Legalább 11 ember vesztette életét az Egyesült Államokban Pittsburgh-ben, amikor egy támadó tüzet nyitott egy zsinagógában. Odabent éppen szertartás zajlott, amikor a fegyveres belépett az épületbe. A kiérkező rendőrökre is rálőtt, közülük is többet megsebesített, majd megadta magát a rátörő kommandósoknak, miután ő maga is sebeket szerzett. A 46 éves Robert Bowersként azonosított férfit őrizetbe vették.

A lövöldözés a zsinagóga harmadik emeletén tört ki. A szombati sábát miatt az épületben csaknem százan voltak, egy tervezett gyerekprogramot azonban még korábban lemondtak.

– Az ágyban feküdtem, aztán kiabálást hallottam – mondta egy szomszéd fiú, – lejöttem, és anyukám mondta, hogy lövöldöznek a zsinagógában. Negyed 11 lehetett, mert anya akkor vitte el a tesómat, és látta, hogy valaki rohan a utcán. A testvérem kiszállt a kocsiból, és akkor ez az ember azt mondta neki, hogy hívja azonnal a rendőröket.

A rendőrség gyűlölet-bűncselekményként kezeli az ügyet. Sajtóhírek szerint a férfi korábban többször is tett antiszemita nyilatkozatokat, és mielőtt meghúzta a ravaszt, a zsinagógában is azt kiabálta, hogy "minden zsidónak meg kell halnia".

Euronews