András Ignác, Kászonszék helytörténésze

András Ignác és dr. Bencze Mihály, Kászonfeltíz, 2020. február 25.

András Ignác, néprajzi író, helytörténész, 1993-tól a kászonaltízi Dr. Lukács Mihály általános iskola igazgatója, és több mint tíz könyv szerzője. 2020. február 25-én tartotta Kászonaltíz a hagyományos farsangtemetést. Ünnepség alatt sikerült elbeszélgetni az igazgató úrral.

András Ignác, Kászonszék helytörténésze

Kászonújfalvi kápolna

Dr. Bencze Mihály: A Kárpát-medencei olvasóink nevében megkérném, hogy ismertesd Kászonszék történetét, földrajzát, és azt is emeld ki, hogy miért különös vidéke Székelyföldnek?

András Ignác: A Keleti-Kárpátok közé ékelt medencék egyik legkisebb lakott medencéjében húzódik meg Kászon, átlag 700 m tengerszint fölötti magasságon. Területe magas hegyekkel (Paphegye -1165 m, Répáti tető – 1291 m, Fügetető -1198 m, Nemere – 1653 m, Nagy Sándor – 1639 m) körülzárt, 320 négyzetkilométernyi dombos-völgyes katlan. Éghajlatát a medence zárt jellege és tengerszint fölötti magassága határozza meg. Évi átlaghőmérséklete alacsony 5-6 C fok, a tél hosszú és hideg. Zord éghajlata ellenére mégis enyhébbnek mondható, mint a szomszédos Csíki-medence, mivel itt szinte elhanyagolható a ködös napok száma. Legjelentősebb vízgyűjtője a Kászon vize, mely délen kaput tör Felső-Háromszék felé, majd a Feketeügybe ömlik. Kászon a Csíki- és Háromszéki-medence falvaitól viszonylag távol esik, földrajzilag zárt vidéknek mondható, sajátos színfolt Erdély, a Kárpát-medence néprajzi térképén.

András Ignác, Kászonszék helytörténésze

Veress Zsigmond szülőháza a Csíki Székely Múzeumban

Kászon első írásos említése 1324-ből való, egy adományozási okmányban Dok Kászon néven említik (Orbán Balázs / A Székelyföld leírása című műve alapján). Dr. Endes Miklós Csík- Gyergyó- és Kászonszékek földjének és népének története 1918 – ig című munkájában Lok-Kászon néven említi, a Róbert Károly által 1324-ben kiadott adományozási okmányra hivatkozva. A történészek hamisítványnak vélik a fent említett adományozási levelet, melynek egy XVI. században átírt változata maradt fenn, de az 1332-ben regestrumba Kazun, Kasun néven jegyezték be a ma öt faluból (Kászonimpér, Kászonaltíz, Kászonfeltíz, Kászonjakabfalva és Kászonújfalu) Kászonaltíz község ősi települését.

András Ignác, Kászonszék helytörténésze

A gyergyóalfalvi Veress iskola

(B.M.): Őrzők a keleti gyepűn könyved 2018-ban jelent meg. Kászonjakabfalva ősi hun település, folytonosságát napjainkig megőrizte. A keleti határ védelme volt a legnehezebb, hogyan oldotta ezt meg az ősi székelység? Mi volt a kapcsolata Etelközhöz? Maradtak-e fenn rovásírásos emlékek? Miért van öt Kászon? Minek köszönheti, hogy túlélte Kászonszék a történelmi viharokat? Mi a kapcsolat az itteni Kászon és a Moldvában, Bákó közelében lévő Újkászon között?

(A.I.): A legenda szerint a kászonjakabfalviak Attila leszármazottjai. Amikor Attilát titokzatos körülmények között eltemették, egy maréknyi csapat Tolcson és Buda vezérek vezetésével a Keleti-Kárpátokban keresett menedéket. A Kászon-pataka mentén dél fele tartott a csapat, amikor egy szépséges-szép lányt pillantottak meg, aki a patakban ruhát mosott. A két vezér első látásra szerelmes lett a lányba, párbajjal akarták eldönteni, kié legyen a lány. Visszavonultak két hegy közé, ahol megejtették a párbajt, amely szomorúan végződött: mindkét vezér életét vesztette. A csapat nem vonult tovább, letelepedett. A két hegyet Tolcsonnak és Budának keresztelték, a hely ahol a lányt meglátták, Bellőnek hívják ma is. A Buda nevet Butává alakították. A nyugati pártatlan, Bécs béklyójától és Moszkva ideológiájától mentes történetírás bebizonyította már, hogy Árpád a honfoglalás során magához csatolta többek között a mintegy 15000 lovassal rendelkező székelyeket is és rájuk bízta az erdélyi gyepűk védelmét, tehát a Kászoni-medence is már ebben az időben bizonyosan benépesedett. Nagykászont egy 1669. április 30-án kelt széki jegyzőkönyv említette legelőször ezen a néven.

András Ignác, Kászonszék helytörténésze

Szent Miklós templom Kászonújfalu

A Nagykászont alkotó falvak: Kászonaltíz, Kászonfeltíz és Kászonimpér kialakulása szorosan összefügg a katonáskodó, határőrzési múlttal. Az altíz, feltíz megnevezés annak a határőrzéshez, katonáskodáshoz kapcsolódó gyakorlatnak az emlékét őrzi az egész Székelyföldön, mely szerint régen tízesekben és százasokban, azaz tizedekben és századokban vonultak hadba elődeink saját hadnagyaik vezetésével, ha a hon ezt tőlük megkövetelte. A katonai gyakorlatban bevált szerveződési formákat átvették a rendtartó székely falvak mindennapi életének megszervezésére is.

András Ignác, Kászonszék helytörténésze

A Balási kúria

A kászonjakabfalvi és kászonújfalvi emberek, ha dolguk intézése végett a mai községközpontba, Kászonaltízre igyekeznek, a világ legtermészetesebb módján jelentik ki, hogy Kászonba mennek, mintha Kászonjakabfalva vagy Kászonújfalu nem Kászoni-medencéhez, hanem valamely távolabbi vidékhez tartozna. Az igazsághoz tartozik, hogy a mai öt település lakossága nem egy tőről szakadt, Nagykászon népessége más mint Kászonjakabfalva vagy Kászonújfalu lakossága, és noha a történelmi Kászonszék földrajzilag egy zárt vidéknek mondható, mégis nyelvjárásbeli különbségek vannak, más-más szokásokat, hagyományokat őriztek meg a települések. A kászoni falvak lakói határőrzéssel voltak megbízva: az Úzvölgye, Lassúág-pataka, Veresvíz és Nemere, az Ojtozi-szoros irányába teljesítettek szolgálatot, ezért kiváltságokat élveztek az évszázadok során.

András Ignác, Kászonszék helytörténésze

Nagykászon temploma

A kászoniak részt vettek Luxemburgi Zsigmond hadjárataiban 1390-1395 között. Egy győztes csata után a jelentős segítségért jutalomként az kérték az uralkodótól: „Miérthogy mi szabad székelyeknek neveztetünk és minden kötelesség alatt tartozunk az Csíki székhez, mi azt kívánjuk Felségedtől, hogy mi szabad népek legyünk és mi magunk tehessünk bírót, hadnagyot közöttünk…”. Az uralkodó eleget tett a kászoniak kérésének, de ezt a csíkiak nem nézték jó szemmel.

András Ignác, Kászonszék helytörténésze

Kászonfürdő az I. világháború idején

Kászonimpért a szájhagyomány és a történeti emlékek is az anyaközségként emlegetik, a kászoni falvak közül Kászonimpér fenyőalji része volt az ősi szállástelep. Az impéri kápolna Bornemisza kápolna néven ivódott be a köztudatba. Valaha a Bornemisza lányok építtették át a jóval régebbi kápolnát, valószínű fogadalmi kápolnaként. A kápolna oltárköve a 17 MAY keltezésen kívül egyre nehezebben olvasható rovásírás töredékeket őriz, mely szerint az oltár „Pál pap ajándéka”.

András Ignác, Kászonszék helytörténésze

Márton Áron püspök úr, Dobos Áron plébános úr, kászoni menyecskék a bérmálás napján 1971-ben

Kászoni János 1711-ben VI. Károly császár trónra lépésekor a székelyég képviseletében átvette az Erdélyi Udvari Kancellária vezetését. Az új arisztokrácia sorába emelkedett egykori kászoni kisnemest, a székely származására büszke Kászoni Jánost, 1713-ban Bornemisza névvel és a „kászoni” név előnévként való megtartásával, bárósággal jutalmazták meg a Habsburgok. Ezért írja Orbán Balázs a Székelyföld leírása című munkájában, hogy „Kászonszék a Bornemisza és Balázsi családok ősi fészke, mindkét családból sok jeles egyén került ki”.

András Ignác, Kászonszék helytörténésze

Elemi iskolások Kászonfeltízen 1937-ben

A határ közelsége a két világháború idején nagyon sok gondot, keserűséget okozott. 1916. július 6-án Románia felajánlotta csatlakozását az antanthatalmakhoz, ami 1916. augusztus 27-én a Monarchia elleni hadüzenettel meg is történt. A román hadsereget már az 1916-os év elején a Kárpátok körül vonták össze, így augusztus 27-ének éjszakáján egyszerre tudták megindítani az összes Erdélybe vezető szorosban a támadást. Úzvölgye és az Ojtozi-szoros viszonylag közel van Kászonhoz, így a medence hamar hadszíntérré vált. „Ájtatosságainkat mind buzgóbban végeztük. Díszes körmenetben az oltáriszentséggel kimentünk a temetőbeli Mária kápolnához és kértük az Úr Jézus vigasztalását és segítségét. – Mondhatom, hogy a község egész népe, apraja, nagyja jelen volt a körmeneten, még pedig olyan buzgósággal, hogy eddigi papi életemben ehhez hasonlót nem tapasztaltam.”– jegyezte le Kászonújfalu plébánosa, Bartha Ferenc a Domus Históriába. A históriában feljegyzett események szinte filmkockákként pergetik végig szemeink előtt a történéseket. „Ezen 1915. évben sorozás volt 50 éves korig. Az öreg katonáink bevonultak 1916. március havában. Ezeknek hadba vonulásával csakugyan meglátszott a községben a férfinép hiánya.” (1916) „A fennemlített 314 honvéd gyalogezred zászlóalja január 12 én indultak el a harctérre. Itt maradtunk katonaság nélkül nem is gondolva, hogy még ez évben a szomszéd Románia álnok alattomos úton reánk fog törni. 1916. augusztus 28-án hajnalban kaptuk a hírt, hogy a román katonaság átlépte határainkat. Rettenetes volt a helyzet, hiszen közel vagyunk a határhoz. A község nagy része szekereken elmenekült. Egy része a közeli erdőkbe, más része ki az anyaországba.” 1940. szeptember 3-án Márton Áron püspök úr körlevélben vigasztalta a kettéosztott erdélyi magyarok Dél-Erdélybe szorult részét: „Ha kevesen maradunk is, még mindig elegen ahhoz, hogy a jövőben bízzunk. Mert törhetetlenül hisszük, hogy Isten, aki eddig is megsegített, velünk marad és őrködik felettünk.”

András Ignác, Kászonszék helytörténésze

Dr. Balázs Dénes és kászonimpéri unokatestvére, Balázs Dénes 1974-ben

1940. szeptember 5-én a magyar csapatok átlépték a trianoni határokat, elkezdődött az elcsatolt részek visszafoglalása önfeledt ünneplések és gyászos atrocitások közepette. A magyar hadvezetés hozzálátott a visszatért területek védelmi rendszerének a kiépítéséhez. Úzvölgye kaszárnyája Kászonhoz viszonylag közel volt, a Kászoni-medencétől délre, a Felső-Háromszékhez vezető út mentén egy szorosban, a Cigány-kútnál építették ki az Árpád-vonalhoz tartozó völgyzárat, melyet a kászoniak egyszerűen erődnek neveztek és neveznek ma is, az Úrútjának nagyobb részét kövezéssel hadi úttá alakították át.

András Ignác, Kászonszék helytörténésze

Veress Zsigmond sírja a gyergyóalfalvi temetőben

Románia 1944. augusztus 23-án átállt a Szovjetunió oldalára. Augusztus 26-án az szovjetek 20-30 harckocsival az Úzvölgyében is átlépték a határt. A szájhagyomány szerint már augusztus 25-én este egy különítmény német egyenruhába öltözve feltérképezte a kaszárnyákat és a lőállásokat, hogy másnap reggel biztos legyen a győzelem, e tény viszont hadtörténetileg nem bizonyítható. Augusztus 26-án délután fél négykor a védők kiürítették az erődöt, mivel lőszerük elfogyott. A szovjetek az aklosi elágazó és a Rugát-tető előtt akadtak el a keskeny szorosban, a harckocsik közül többet a német „Stuka” bombázók megsemmisítettek. A székely határvadász zászlóalj és az ideérkező német csapatok az Úzvölgyében sikeres ellentámadást hajtottak végre és augusztus 31-ig nem adták fel az állásokat. A szájhagyomány szerint Basban s az Aklosban is belepték a halottak a földet. A nem hadköteles lakosság a harcok után szekerekkel szállította a halottakat a nagykászoni templom bejárata melletti közös sírba, ahol 2015-ben 53 német katona földi maradványait azonosították a „dögcédulák” segítségével, exhumálták és végső nyughelyükre szállították. Az áldozatok száma sokkal nagyobb volt, sajnos a civil lakosság is gyilkolta a visszavonuló, főleg német katonákat, némi csekély vagyonszerzéstől hajtva, egy pár bakancsért, egy karóráért képesek voltak egy katonát lelőni.
Mi az, ami a székelységet a történelem mostoha körülményei között is megmentette attól, hogy eltűnjön a történelem kegyetlen süllyesztőjében? – nyitott kérdés. Megannyi, sokszor az édes anyaföldön megélt, hontalanság után is volt egy erő, amely a temérdek Golgota után is elhitette véreinkkel, hogy létezik egy rendes feltámadás is. Amikor már minden veszni látszott, felragyogott a remény karácsonyi fénye s hitet adott a holnaphoz. Megannyiszor eljött a nyergestetői vagy a somlyói nyeregbe a vigasztalás bátorító ereje: a történelem és a hit összetartó és védelmező gondviselése megváltotta a székelységet, sokszor a kipusztulás huszonnegyedik órájában is.

András Ignác, Kászonszék helytörténésze

Régi népviselet

A Kárpátokon túl, Kászontól nem is túl messzire, találhatók Cașin (Kászon) és Mănăstirea Caşin (Kászonmonostor) nevű települések, ahol 2002-ben még heten magyarnak és római katolikusnak vallották magukat, pedig 1930-ban az 1526 lakójából még 169 magyar anyanyelvű volt. Ezekkel a településekkel, még a közelmúltban is gazdasági kapcsolatokat tartottak fenn a kászoniak.

András Ignác, Kászonszék helytörténésze

Nyergestető, a hősök sírja 2009-ben

Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a katonakötelesség a szülőföld elhagyásának oka is volt esetenként. 1833-ban 8515. számmal a Királyi Kormány rendeletet adott ki „hogy a templomokban a szentbeszédek alkalmával igyekezzenek a papok fölvilágosítani a népet, hogy Moldvába ne vándoroljanak ki azon céllal, hogy ott nem kell katonáskodni, sőt ellenkezőleg – a katonaságra alkalmas ifjakat katonáskodásra adják át.” Lehetséges, hogy valamikor kászoniak találtak menedéket Moldvában, innen a települések neve.

András Ignác, Kászonszék helytörténésze

A dobolyi templom

(B.M.): 2014-ben megjelent a Tudomány s erény díszére. Lapok a kászonszéki oktatás 400 éves történetéből című könyved. Négy évszázaddal ezelőtt, hogy kezdődött az itteni oktatás, hogyan alakult e vidék iskolarendszere, hogyan jártak különböző korszakokban iskolába, kik voltak e vidék neves szülöttjei, és miben alkottak kiválót? Ki volt Dr. Lukács Mihály és mikor neveztétek el róla iskolátokat? Ma milyen az iskola szerepe, és mi a küldetése?

(A.I.): Az 1614-es lustra Jmper falva fejezetnél Czyky Jstvan Deak neve mellett a Schola mester bejegyzés található, e bejegyzés a kászoni oktatásra vonatkozó első írásos emlék. Négy évszázad már a történelemben sem kevés idő. Szabadságharcok, győztes és vesztes forradalmak és háborúk, rendszer- és világváltozások vonultak át Kászon felett is. A történelem kavargó forgataga nem kímélte az itteni oktató-nevelő munkát sem. A medencében uralkodó egészséges közvélemény és a hit megtartó, értékteremtő világa a meglódult értékrendszerű korokban is egy olyan oktatási rendszert tartott fenn itten, mely elegendő tudással és erénnyel engedte és engedi az Életbe neveltjeit. Tudomány s erény díszére – áll a felirat a Kászoni-medence legrégibb oktatási intézményének homlokzatán. 1874-ben elődeink ennyire tömören fogalmazták meg a hivatását: az ismeretek, az egymással összefüggő igazságok rendszerének és az emberek tetteinek jobbá tétele díszére emelték az iskolát.

András Ignác, Kászonszék helytörténésze

A Salutaris egykori töltődéje

A kászonaltízi iskola 1990 augusztusától viseli a csíki oktatásért oly nagy áldozatot hozó pap-tanár, Dr. Lukács Mihály nevét. A kászoni plébánián fellelhető adatok szerint Dr. Lukács Mihály Kászonfelsőfaluban született 1678. július 25-én, szülei Lukács Gergely és Veress Anna. Dr. Lukács Mihály fontos feljegyzéseket készített korának eseményeiről, a nagy pestisjárványról, a somlyói iskolában tanulók számáról. Az ő írásaiból tudjuk, hogy 1690-ben 171, 1694-ben 200 és 1698-ban 100 tanulója van a somlyói tanintézetnek. Az is felismerte, hogy az oktatás súlyos anyagi gondokkal küzd. 1725. szeptember 2-án arról értesítette Csíkszék hatóságát, hogy két tanár és néhány diák költségeit személyesen felvállalja, majd „megfontolva a jelenlét változandóságát” ugyanazon év november 21-én tetemes vagyonát, „melyeknek értéke felmegy mintegy 12.000 magyar frtra, örökösévé nevezem s teszem az általam ezennel szegénysorsú tanuló ifjuk számára alapítandó csíksomlyói nevelő intézetet”, végrendeletileg tehát a tanulni vágyó ifjúságra hagyományozta.

András Ignác, Kászonszék helytörténésze

A Katalin kápolna belseje 1916-ban

 

Az alapítvány létrehozása fellendítette a csíksomlyói oktatást, 1731–1734 között összesen 353 tanulót tartottak számon. Az 1727-ben felépült és beindított bentlakást az alapító iránti tiszteletből sokáig Szent Mihály Fiúnevelő Intézetnek nevezték. Az alapítvány nagyságát akkor tudjuk igazán érzékelni, ha figyelembe vesszük, hogy korabeli feljegyzések szerint 1721-ben tíz magyar forintért egy pár igavonó ökröt és a gazdálkodáshoz szükséges forgószert: szekeret, ekét, taligát, stb., lehetett vásárolni. Dr. Lukács Mihály 12.000 magyar forinttal ajándékozta meg a szegény sorsú, tanulni vágyó székely fiatalokat. Az alapítvány vagyonát 1929-ben vette el a román állam.

András Ignác, Kászonszék helytörténésze

Kászonfeltíz- Borbáth András fakapuja 1886-ban készült

Kászonban a tudásnak mindenkor értéke volt és elődeink ráéreztek arra, hogy nemcsak olyan vagyont kell gyűjteniük, amelyeket megemészt a tűz, elvisz az árvíz, kikezd az idő vasfoga, hanem hinni tudtak a szellemi értékek halhatatlanságában, életüket a jövő jobbító szándékával tették követendővé. A Kászoni-medencében már a XVII. század óta egy hatékonyan működő iskolarendszer létezett, ez igazolja, hogy a határőrzés mellett éjjel-nappal földel küzdő kászoni ember vallotta, hogy „nemcsak kenyérrel és vízzel él az ember”, értékelte és becsülte a tudást is. Nagyon sok kászoni a tudásnak köszönhette, hogy nevük bekerült az összmagyarság történelmébe. Nem tudnám itt nevüket felsorolni, könyveimben próbáltam emléket állítani nekik.

András Ignác, Kászonszék helytörténésze

Bornemisza kápolna belseje

A ma megszerezhető tudás a múlt tapasztalatainak összegzése, nagy felfedezések, élettapasztalatok ötvöződnek benne. Aki viszont ma a múltból tanul, az az értékek átmentésével a jövőt teszi gazdagabbá. Hiszem, hogy ennek az értékmentésnek hű szolgája volt a kászoni oktatás is négy évszázadon át, remélem, hogy e hivatásának a jövőben is becsülettel eleget fog tenni.

András Ignác, Kászonszék helytörténésze

Bornemisza kápolna, freskótöredék

(B.M.): Nagy olvasottságnak örvendtek a következő könyveid: A templom közelében még a sírban is (2008), A halálkapu mögött (2009), Kápolna a falu fölött (2009). Kutatásaid szerint, Kászonszék mit őrzött meg az ősmagyar hitvilágból, és ezek az elemek hogyan épültek be a fennmaradt népi kultúránkba? Milyen különleges keresztelési illetve temetkezési szokások maradtak fenn? Hogyan élték át az itteni elődeink a Szent Istváni hittérítést? Miért nem történt reformáció ezen a vidéken? Napjainkban is a vallás egy faluközösség legfontosabb megtartó eleme, hogyan éli meg ezt az ifjúság?

(A.I.): Szent István királyunk különleges gonddal szervezte meg az egyházi életet, országos érvényű törvényben rendelte el a templomok építését. Második törvénykönyve 34. cikkelyében a következőképpen rendelkezett a keresztény magyar állam megalapítója: „Minden tíz falu építsen magának egy templomot és ajándékozza meg azt két telekkel, ugyanannyi szolgával, továbbá két lóval, hat ökörrel, két tehénnel és harmincnégy aprójószággal. Ruhákról, korporálékról és oltárterítőkről a király gondoskodik, papról és könyvekről pedig a püspök.” (Szent István Emlékkönyv, Budapest, 1938. 193. oldal.)

András Ignác, Kászonszék helytörténésze

Az új iskola, 1979-ben épült

A legelső nagykászoni templom/templomok építésének ideje feledésbe merült. Ennek legfőbb oka az lehet, hogy valamikor, akárcsak a lakóházakat fából építették. A kászoni határőrökre is volt bízva a török, tatár és más támadók fenntartóztatása is, nemegyszer sikertelenül. A medencébe betörő ellenség sokszor mindent felperzselt, ami az útjába került, nem kímélve a templomokat sem. György Gábor főesperes úr alábbi feljegyzése Nagykászon Domus Historiájának első kötetéből azt sejteti, hogy szent királyunk rendelete alapján épülhetett az első kászoni templom fából. „Egyik török-tatár betörés alkalmával az ellenség felgyújtotta a plébániát és a templomot. Akkor megsemmisült az egyházközségre vonatkozó minden emlék, anyakönyv, oklevél. A templomhajó lebontásakor 1939-ben az égés nyomát a kőfalon meg is találtuk.” IV. Béla királyunk az 1241-es tatárveszedelem pusztításaiból okulva, rendelte el, hogy a templomokat lehetőleg tűzálló anyagokból kell újraépíteni. Nagykászon második Árpádkori temploma mindenképpen IV. Béla rendelkezéseit figyelembe véve épült, valamikor 1241 után és 1301 előtt.

András Ignác, Kászonszék helytörténésze

A Katalin kápolna kívülről 1916-ban

1332-1333-as regestrumban Kazun, Kasun néven említik a ma öt faluból (Kászonimpér, Kászonaltíz, Kászonfeltíz, Kászonjakabfalva és Kászonújfalu) Kászonaltíz község ősi települését. Ekkor a medencében egy egyházközség volt és ez az állapot fennmaradt a XVIII. század hajnaláig, Kászonújfalu, majd Kászonjakabfalva vált külön egyházközséggé. Kászonaltíz, Kászonfeltíz és Kászonimpér ma is egy egyházközséget alkot és Nagykászon néven vált ismerté, miután egy 1669. április 30-án keltezett széki jegyzőkönyv említette legelőször ezen a néven. Igaz, hogy ekkor még Kászonfeltíz és Kászonaltíz egyetlen település volt Kászonfelsőfalu néven, a Székelyföld egyik legnagyobb településeként. Talán az 1750-ben megtörtént szétválásuk is csak jelképes volt, mert a valóságban és földrajzi értelemben is „összenőtt” továbbra is a két falu.

András Ignác, Kászonszék helytörténésze

A szabadságért haltak

Templomaink a keresztény szellemiség központjai voltak mindvégig a történelmünk során, az értékek és a tudás átadásában betöltött szerepük vitathatatlan. Az egyház minden időkben feladatának tartotta az oktatás megszervezését, iskolák létrehozását és fenntartását. Ha valamely elnyomó hatalom egy népet el akart tüntetni a történelem süllyesztőjében, nem véletlen, hogy a templomainak és iskoláinak lerombolásával, felszámolásával kezdte. Ha ez nem sikerült neki a nép megmaradt, százszor és ezerszer tudta újrakezdeni az életet, mert a hitet és a tudást parancsszóra sem tudták elrabolni tőlük a zsarnokok. Ezen újrakezdések és harcok emlékeit is őrzik templomaink falai, az egyházközségeink levéltáraiban feltárásra váró emlékiratok, kordokumentumok.

András Ignác, Kászonszék helytörténésze

András Ignác szüleivel 1963-ban

A templomhoz kapcsolódnak az emberi élet sorsfordító eseményei: születés, házasság, halál. A születés, a nagykorúvá válás, a családalapítás nemcsak az egyén, a család életének nagy mozzanatai, hanem a zárt faluközösségekben a közösség közös ünnepei is. Egy falu, egy közösség temploma nagyon sokat elárul a település múltjáról, történelméről. Háborúk és forradalmak, rendszerváltások és egy kemény diktatúra, a hontalanság keserű kenyere, történelmünk meghamisításának többszöri kísérlete, járványok és veszedelmek, a keresztény értékrendet tagadó ideológiák sem tudták megtörni egy nép hitét, egyre öregebben bár és lélekszámban megfogyatkozva, de megmaradt a „szegelet földre” szorult székelység, Nagykászonban…

András Ignác, Kászonszék helytörténésze

Veress Zsigmond emléktáblája az iskola falán

„Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.”– csengnek fülünkben Kodály Zoltán zeneszerző és népzenekutató figyelmeztető szavai. Lesz-e, aki újra megszerezze magának elődeink kultúráját? Lesz-e igény néhány évtized múlva a dicső múlttal rendelkező Kászonban egy magyar nyelvű székely kultúrára? Na, erre a kérdésre már a mai fiatalság kell választ adjon.

András Ignác, Kászonszék helytörténésze

Veress János emléktáblája Kászonaltízen

(B.M.): Kászonszék népi gyógyászata (2011, 2013) könyved nagyon sok gyógymódot mentett meg a jövőnknek. Valamikor táltosaink testileg és lelkileg foglalkoztak a rájuk bízott emberek egészségével. Maradt-e fenn emlék, akár legenda ezekről a gyógyítókról? Melyek voltak az itteni legfontosabb gyógymódok, amik talán eltérnek a más vidékek hagyományaitól? Ezek közül miket használnak még napjainkban is? Híres borvízforrásokkal rendelkezik e vidék, valamikor szekerekkel hordták más vidékre, ez is megélhetést biztosított a mezőgazdaság, állattartás, és fakitermelés mellett. Napjainkban hogyan használják gyógyításra?

(A.I.): A népi gyógyászat születésnapja az évezredek homályába vész. Az írásbeliség kialakulása előtt kizárólag a kimondott szó volt hívatott átmenteni értékeit. Az évezredek megfigyelésein alapuló, néha hiedelmekkel ötvöződő, gyógymódok kiállták az emberi fejlődés kemény próbáit, olyannyira, hogy emlékfoszlányokként napjainkban is megtalálhatók, főleg a néprajzilag zártnak mondható vidékeken. Csodás hatásukat esetenként a hagyományőrzők is kétségbe vonják, hatékonyságukat a tudomány vette már jó ideje górcső alá. Az évezredek során betöltött szerepük vitathatatlan.

András Ignác, Kászonszék helytörténésze

Kászonjakabfalvi templom

Nagymamáink eresz alatt féltve őrizett gyógyszertára volt valaha a betegségekkel küzdő egykori ember egyetlen segítsége az egészségügyi ellátási rendszer kialakulása előtt. A Jó Isten patikájából kaptak némi enyhülést szenvedéseikre elődeink. A házi patika titkait féltve rejtegetett kincsként adták át nemzedékről nemzedékre.
Az olyan földrajzilag zártnak mondható vidékeken, mint amilyen az egykori Kászonszék is, a XX. század végén az idősebbek még egy olyan tudással rendelkeztek ezen a területen, mely tiszteletet parancsoló volt még a gyorsaság századával kérkedő embertől is.

András Ignác, Kászonszék helytörténésze

Kászonjakabfalvi templom

A kötetek anyagát 1979–1987 között gyűjtöttem a Kászoni-medence falvaiban azzal a szándékkal, hogy tíz év múlva megismétlem a gyűjtést a fontosabb adatközlőktől. Tervem csak részben sikerült, mivel főleg a legidősebbek közben elköltöztek egy olyan világba, ahová már csak megélt életük lelki terhét cipelhették magukkal, de létük tapasztalatait hátrahagyva beépítették azt egy nemzet kultúrájának rejtélyes épületébe.

András Ignác, Kászonszék helytörténésze

Nyergestető

A gyűjtés első szakaszában (1979-1987) a népi receptekre való fokozottabb ráfigyelést az „aranykorszak” nyomorúsága határozta meg: külföldi gyógyszerekhez nagyon nehezen lehetett hozzájutni, a hazaiak pedig általában hiányoztak a gyógyszertárakból. A kontrollgyűjtés idején (1994-2004) teljesen más volt a gazdasági helyzet, más volt a gyógyszerellátás is.

András Ignác, Kászonszék helytörténésze

Kászonjakabfalva küldöttsége Budapesten 1942-ben, balról jobbra – István József, Sándor András, László Sándor és neje Orbai Rozália, a fogadó, id. Orbai István, András Ignác, Szőcs István kántor-tanító

A kontrollgyűjtés idején elsősorban két, általam fontosnak tartott kérdésre szerettem volna választ kapni.
1) A főleg segélyszállítmányokból származó, szinte mindenkihez eljutó gyógyszerek kiszorították-e a népi gyógymódokat a vizsgálat első szakaszában elfoglalt helyükről, szerepükből?
2) A vizsgálat két időszaka között észlelhető-e a népi tudás „kopása”?

Arra a következtetésre jutottam, hogy az olyan viszonylag zárt vidékeken, mint a Kászoni-medence is, a változó gazdasági-társadalmi körülmények ellenére is jó ideig még meg fogják őrizni az évezredek tapasztalataira épülő népi kultúra értékeit, az átalakulás folyamata, (amely nem is nevezhető kopásnak) lassú.

András Ignác, Kászonszék helytörténésze

Karácsony József (1866-1934) síremléke Kászonaltízen

A kászoni ember is ma már csak mosolyog a cirája szökött, mirigye szökött, nagymarin diagnózisokat hallva. Egyre ritkul azoknak a sora is, akik a természet által felkínált zöld gyógyszertár titkait ismerték és egykoron egyedüli segítségként alkalmazták az emberi sorsokat megkeserítő kórok legyőzésének reményében. Hetven betegség, kétszázkilencven recept, hetvenhét gyógynövény – keserű és váratlan elválások, álmatlan és átvirrasztott éjszakák szomorú emlékeit idézik sokaknak mindezek. A Salutaris forrás és a körülötte kiépült fürdő bírt a legnagyobb jelentőséggel Kászonszék gazdasági-társadalmi életében és a legnagyobb hatást is e forrás gyakorolta a népi gyógyászatára. „E fürdő egyike legnevezetesebb gyógyforrásainknak, s főként a korunkban fájdalom igen elharapódzott görvélykórban (scrophulás bajok) csudaszerű gyógyhatással bír, sőt ez irányban ható egyedüli gyógyforrásunk. Magam is csaknem egészen nyomorult, s halálra szánt gyermekeket láttam innen ép, egészségesen távozni, de azért mi mégis külföldi fürdőbe megyünk, ott költjük pénzünket, s az itthon található egyedüli biztos gyógyszert mellőzük.”

András Ignác, Kászonszék helytörténésze

Az 1874-ben épült öregiskola Kászonimpéren

Dr. Otrobán Nándor 1861–ben megjelent munkája is Orbán Balázs leírását erősíti meg: „ A Kászoni fürdő az, mely egész Erdélyben (s nem nagyítok, ha az állítom, hogy egész birodalomban) legsikeresebb a görvélykóros bajokban. (…) A forrás előtt van a fürdőház mintegy tíz fürdőszobával s ugyanannyi már elavult fakáddal. A napontai fürdés száma egy vagy kettő orvosi jóváhagyás szerint.”

András Ignác, Kászonszék helytörténésze

Becze András kőkapuja Kászonfeltízen

A fürdő valamennyit korszerűsítve a II. világháborúig működött, de a palackozó munkásai 1970-ig melegített borvízben és mozaikból öntött kádakban még megfürödhettek. Lehet az volt viszont az igazi, amelyet 1861 előtt alkalmaztak: köveket tűzben melegítettek fel, a fakádakat megtöltötték borvízzel majd a forró köveket ebbe helyezték erre a célra kialakított fogók segítségével. A víz szállítható is volt, több mint egy évszázadon át (1880-1989) palackozták és szállították Kézdivásárhely környékére, Brassóba, a külföldre szánt szállítmányokat Tusnádon „vagonírozták” vagy Galacon hajóra rakták. A palackozás kezdetleges volt, kizárólag kézi erővel történt, a szállítás szekerekkel. Sokat árul el az a borvizes kesergő nóta, melynek töredékére a kászonaltízi Bocskor József ma is emlékszik:

„Látom a Dunát előttem,
Hát én ide miért jöttem.
Borvizemet ingyen kérik,
Annak örömit nem érik.
Borvizemet mind kiöntöm,
Üvegeim összetöröm,
Szekeremet elégetem,
Vasát a Dunába vetem.”

András Ignác, Kászonszék helytörténésze

A Veress család kapuja Kászonfeltízen

Hogy mennyit hozott a konyhára, a fenti kesergő üzenetét is figyelembe véve, nagyon nehéz megítélni. Tény viszont, hogy jó néhány családnak megélhetést biztosított a palackozó, a fürdő és a szállítás, vagy legalábbis pótolta a silány, harmadrendű termőföld áldását, mely a legjobb esetben is sok izzadtságért kevéske terméssel jutalmazta Kászonszék szorgalmas népét. Napjainkban a források hasznosítása csekély.

András Ignác, Kászonszék helytörténésze

Andrássy Antal emléktáblája és domborműve a gyergyóalfalvi templom falán

(B.M.): Most egy kicsit visszatérnék a te múltadba is. Mikor és hol születtél? Kik voltak szüleid, nagyszüleid, őseid, és mivel foglalkoztak? Hol végezted az általános iskolát, középiskolát, egyetemet? Kik voltak a kedvenc tanáraid, és kik befolyásolták életed alakulását?

(A.I.): Székelyföldön, a Hargita megyei Kászonaltíz községben, Kászonjakabfalván születtem 1960-ban. Székely gazdálkodó őseim kipróbálták a budapesti, bukaresti, galaci élet hontalanságát, de Kászonjakabfalvához kötötte életük, sorsuk. Édesapám sajnos nagyon fiatalon hunyt el, alig 42 évesen, én ekkor csak 12 voltam. Tanulmányaimat szülőfalumban kezdtem, majd Kászonaltízen, Székelyudvarhelyen, Egerben és Brassóban folytattam, melyeknek során tanítói oklevelet és pszichológiai licenciátust, majd MSc oklevelet szereztem. Minden oktatómhoz, nevelőmhöz kellemes emlékek kötnek, mégis Székelyudvarhely szellemisége, az akkori tanítóképző tanárai határozták meg leginkább életemet.

András Ignác, Kászonszék helytörténésze

Bornemisza kápolna Kászonimpéren

(B.M.): Te beleszülettél a kászoni hagyományokba, és napjainkig is megéled ezeket. Milyen a kászoni népviselet, milyen egyedi elemeket tartalmaz, amit más vidéken nem találunk meg? A díszítési motívumok ősi jelentéssel bírnak. Hogyan értelmezed ezeket? Kodály Zoltán is járt Kászonszéken gyűjteni, milyen egyedi népdalokat mentett meg, ezeket még éneklik-e napjainkban? Melyek a gyakori családnevek, és hogyan kapcsolódnak Kárpát-medence más vidékének családneveihez?

(A.I.): Kászonban különleges ünnepnapokon ma is felöltött székely férfi népviselet a katonáskodó életmódról tanúskodik, legismertebb darabja a szorosan testhez álló, fehér posztóból készült székely harisnya. A zsinórzat valamikor határvédő alakulathoz tartozó és rangjelző szerepet is betöltött. A harisnyához zsinórszegésű, félkemény szárú fekete csizma, sima kézelős fehér gyolcsing, az ingre fekete vagy szürke mellény illett. Szent György napjától az első havazásig fekete kalapot, télen a betűrt tetejű báránybőr sapkát viseltek a férfiak. A mellényre posztóujjast vagy kurta zekét, ritkábban hosszú zekét vagy cedelét vettek a hideg időszakban. A női viselet főbb darabjai a kétrészes felsőruha, a rokolya vagy szőttes szoknya és a mellény. A rokolya rakott, alján keskeny vagy szélesebb bársony szegővel. A Kászoni-medence falvaiban, a rokolya színes csíkozású háziszőttesből készült, a csíkok szélessége, a színek életkor és alkalmak szerint változtak. A legelőfordultabb színek: piros, fekete, kék, barna. A mellény bársonyból készült, gyöngyös ékkel díszítve. A kötényeket általában virágmintával hímezték. A női viselethez is csizma később „gombos papucs” tartozott. A lányok fejkendőt nem hordtak, hajukat két ágba fonták, melyekre szalagból csokrot kötöttek. Az asszonyok, menyecskék és idősebbek, kontyba rakott hajat és fejkendőt viseltek, aminek az anyaga, színe, hímzése életkor és alkalom szerint változott. A kászoni menyecskék a lakodalom éjszakáján a kontyoláskor csepszet kaptak ajándékba, ezt kellett viselni vasár- és ünnepnapokon. Télen a meleget a hárászkendő és nagykendő biztosította.

András Ignác, Kászonszék helytörténésze

Bándi Vazul édesapjának keresztje Kászonjakabfalván

Kodály kászoni gyűjtésének egyik bizonyítéka a következő feljegyzése: „Még 1912-ben tanúja voltam, mikor egy jómódú székely gazda felfogadta fia lakodalmára a cigányt, a tízezernyi lakosú Kászonfeltíz egyetlen zenészét. Étel-italért, „kendők”-ért és öt forintért huszonnégy óráig volt köteles muzsikálni az egy szál hegedűs. Ebből persze meg nem élhetett. Főfoglalkozása a kovácsmesterség volt, akkor is az üllő mellől szólították el.” 1912-ben adatközlőitől 169 dallamot gyűjtött, néhány ballada és dal címe az anyagból: A rossz feleség; A virágok vetélkedése; Kádár Kata; Elmegyek, elmegyek, hosszú útra megyek; Összegyűltek, összegyűltek az újfalvi lányok; Az hol én elmegyek, még a fák is sírnak.

András Ignác, Kászonszék helytörténésze

Fakitermelés

A régi szokások gyakorlásakor még ma is felcsendülnek az ősi népdalok. A leggyakoribb családnevek keresztnevek is: Balázs, Máté, András, Ambrus, István, Ferenc, Miklós, Péter, Pál, Lukács, Mihály, stb. vagy mesterségek megnevezései: Kovács, Szabó, Kerekes, stb. voltak. Ez a családnév-rendszer jellemző egész Székelyföldre.

András Ignác, Kászonszék helytörténésze

Eskűvői kép az 1930-as évek elejéről

(B.M.): A bikakultusz elterjedt volt Atlantiszon, a fejedelmek a nagy elhatározások előtt személyesen vívtak meg a bikával, majd feláldozták és ittak a véréből. Az óegyiptomi vallásba is átmentődött, és összefügg a 2140 éves világkorszakokkal, ami a 26000 éves platoni év tizenketted része. A Bika világéve i.e 4350-től i.e 2250-ig terjedt, ide kapcsolódik a bikakultusz melynek prófétái: Ekhnaton, Mózes és Krisna. Mithrasz volt a perzsák fény istene, a termékenység és bőség istene, aki állandó harcban állt a sötétséggel, aki sok vonatkozásban megegyezik Ozirisszel. Az ősmagyarok egy része magával hozta Mithrasz kultuszát, ők voltak a zerendások. Erdélyben Csíkzerenda (Csíkszereda) volt az egyik szakrális központjuk, innen pedig nincs messze Kászon. A Kárpát-medence magyar kultúrájában csak itt maradt fenn Kászonban a Bikaütés hagyománya, ami az utolsó farsangi mulatság. Kérlek, mond el kutatásaid alapján a kászoni Bikaütés történetét, hogyan végezték őseink, és hogyan alakult át a mai világ követelményeihez?

(A.I.): Csíkban a farsang végén gyakorolt parodisztikus temetési szokások régiségére vet fényt Orbán Balázs múlt századi leírása. A csíki falvak nagy részében hamvazószerda reggelén egy szalmabábot temettek el tréfás temetési szertartással. Kászonban a temetést utánzó szokás keretében egy bikaalakoskodó jelképes kivégzésére került sor. A Kászoni-medencében meghúzódó falvak (Kászonfeltíz, Kászonaltíz, Kászonimpér, Kászonjakabfalva és Kászonújfalu) – talán a földrajzi elszigeteltség hatására is – archaikus szokásokat őriztek meg napjainkig. Ezek közül a ma is élő a bikaütés, mely Nagykászon gyűjtőnéven is ismert Kászonfeltíz, Kászonaltíz, Kászonimpér falvakban van szokásban. A szokás feltehetően az egykori állatáldozatokkal hozható kapcsolatba. Megrendezésére a farsangi periódus végén, tehát a tél végén került sor, s éppen ezért a szokásnak mágikus funkciói is lehettek. A falu értékrendjében ez a szokás mindig nagy érdeklődésre számított és számít, jól meghatározott funkciót töltött és tölt be, éppen ezért a második világháborút követő évtizedekben sem hagytak fel gyakorlásával. A szokás megrendezése elsősorban a fiatalok feladata, s a hagyományaihoz ragaszkodó falu megszólta volna őket, ha nem rendezik meg a szokást. Az utóbbi évtizedekben természetes módon változott a szokás forgatókönyve, de lényegét tekintve megőrizte eredeti funkcióját. A kászoni bikaütés fennmaradásához az is hozzájárult, hogy nem csak egy szűk csoport élteti, az egész falu részt vesz benne, tehát a maga módján mindenki megéli az eseményt.

András Ignác, Kászonszék helytörténésze

Bikaütési felvonulás Nagykászonban 2012. február 21-én

A szokás egykori lehetséges funkciója jóval másabb lehetett. A bika ebben a szokásban a farsang jelképe. Megütése, maszkjának elégetése a téltől meg a rossztól való szabadulást célozza. Éppen ezért a bikaütésnek tehát téltemető, tavaszváró jelentése is volt. A kászoni ember egykor kétlaki életmódot folytatott: a tavasz beálltával kiköltöztek a munkaképes felnőtt férfiak a nyári szállásaikra, itt ellátták a határőrzés feladatait, gyűjtögették a takarmányt állataik teleltetésére. A bikaütés, a tél vége a bezártságtól való szabadulást is jelentette. A cserépfazék széttörésének mágikus eredete lehetett. Egyrészt az ártó szellemek, erők megakadályozását jelentette, másrészt erotikus tartalmat hordozott. Gömbölydedségével a női nemiséget érzékelteti, széttörése pedig az új életbe vetett hitet villantja föl.

András Ignác, Kászonszék helytörténésze

Bikaütés

(B.M.): Olvasva: Temetőjük a nagyvilág (2009) és Kászonszéki lélekharangok (2015) könyveidet, nagyon sok elgondolkoztató történet elevenedik fel. Egykoron Kászonszék a nagycsaládosok vidéke volt, örvendtek a gyerekáldásnak. Sajnos gazdasági okok miatt egyre nagyobb lett az elvándorlás. Mikor és hogyan kezdődött? Trianont hogyan élték át az itteniek? Az 1930-as években heti oda-vissza buszjárat volt Bukarestbe. Sajnos a kivándoroltak nem tértek vissza, lassan asszimilálódtak. Ki tudta-e heverni Kászonszék ezt az elvándorlást? Mi a helyzet napjainkban?

(A.I.): Kászon lakossága a természetes szaporulásnak köszönhetően a XIX. század végén majdnem 8000 fő volt, természetesek voltak a nagy családok, sok esetben több mint tíz gyerekkel. Az 1901. évi népszámlálás adatai elgondolkodtatók – az öt kászoni faluban 7643 főt írtak össze, de távol volt 1238 fő, az összeírt lakosság 16,2 %-a. Az elvándorlás Trianon után még nagyobb volt. Kászon földje silány, harmadrendű, nagyon sok izzadtságért kevéske terméssel jutalmazta a kászoni embert. Ez késztette népét ideiglenes, esetenként visszaút nélküli elvándorlásra.
Embert próbáló volt az életben maradásért folytatott állandó harc, sokan ki kellett próbálják a vándorbotot is, mely az idegen kenyér keserűsége és az ideiglenes hontalanság árán vajmi keveset hozott az otthoni konyhára is. Ősszel, a mezei munka végeztével elindultak őseink a szélrózsa minden irányába, fittyet hányva még az országhatárokra is, hogy amire a kakukk megszóllal összeszolgálják a továbbéléshez, a mindenkori tavaszi újrakezdéshez szükséges pénzt. Kászon lakossága ma 3100 fő körül mozog. Az ideiglenes elvándorlás ma is jellemző, a távolságok azonban megnőttek. A célpontok Dánia, Svájc, Németország, Anglia lettek Bukarest helyett.

András Ignác, Kászonszék helytörténésze

Dr. Lukács Mihály emléktáblája a kászoni iskola falán

(B.M.): Az 1848-as szabadságharc, és a két világháború sok emberáldozatot követelt e vidéktől is. Hogyan ápolják a hősök emlékét? A Nyerges-tető a világmagyarság számára zarándokhely lett. Kányádi Sándor költőnk is egy csodálatos verssel emlékezik meg a székely hősökről. Hogyan zajlott a Nyerges-tetői csata? Mikor került az első emlékmű a helyszínre, és hogyan vált zarándokhellyé?

(A.I.): A Nyerges-tető az önkényuralom éveiben valamint a kommunista rendszer idején a környék településeinek titkos zarándokhelyévé vált. Az áldozatok tömegsírjára fűszálakkal kötöttek össze fenyőgallyakat kereszté, a kereszteket beleszúrták a véráztatta földbe, talán az elődök iránti tiszteletből, talán a haza feltámadásába vetett hit és remény jeléül, és azért, hogy a forradalom hősei ne jeltelen sírokban nyugodjanak. Kövekből rakták ki a tömegsír szélére a „kik érted haltak szent világszabadság” sort Petőfi verséből. A legkilátástalanabb időkben a névtelen emlékezők fatáblára írták az alábbi két sort:

„A hon, melyért véretek folyt,
Az a hon volt, nincs, elveszett…”

majd a táblát jó magasan egy sírhant melletti fenyőfára erősítették, hogy ne lehessen azt könnyen eltávolítani. 1849. július 20-án Bem tábornok az Ojtozi-szorosba küldte Tuzson János csapatát, maga Sepsiszentgyörgyről egy kis csapattal Clam Gallas ellen indult. 22-én éjjel Bem serege csatlakozott a 2000 gyalogosból és 1000 huszárból álló Tuzson által vezetett dandárhoz, az egyesült sereg a Sósmezőnél visszaverte az ellenséget. Tuzson július 25-én éjjel visszavonul Gorzsafalvára 8 gyalogszázaddal, 6 ágyúval és 40 lovassal az Ojtozi-szoros megvédésének feladatával. Tefik bey ezredes, török követ jó szándékú felszólítására július 30-án visszavonult a csapat a Bereck feletti Magyaros tetőre, ahol arról értesült, hogy Háromszéket már elfoglalta az orosz-osztrák egyesült sereg.

András Ignác, Kászonszék helytörténésze

Andrási Mihály (1694-1733) emléktáblája a kászonaltízi templom kerítésében

A terep ismeretét kihasználva Tuzson Polyánon és Szárazpatakon át Kászon térségébe vezette csapatát, de már nyomában voltak az oroszok és Clam Gallas serege. A Nyerges alatt heves ütközetben Tuzson ideig-óráig megállította az ellenséget, majd a Nyerges-tetőre vonult vissza két zászlóaljjal és 8 ágyúval. Délután 6 órától augusztus 1-én hajnali 2 óráig harcolt a mindenre elszánt csapat, nagy veszteséget okozva az ellenségnek. Tuzson őrnagy számolva a veszteségeivel és annak veszélyével, hogy bekerítik, feladta az állásait és szakadatlan ágyúzás közben biztonságosan visszavonult Tusnádra, majd a Mitácson át Gál Sándor visszavonuló hadosztályához csatlakozott.

András Ignác, Kászonszék helytörténésze

Vásár a „bikára”

A csata színhelyére emlékoszlopot állítottak közadakozásból, a Bukarestben szolgáló kászoni, kozmási és a környékről származó „székely honfiak és honleányok” A Nyerges-tetői emlékművet, mely 5,40 méter magas, 5000 ember jelenlétében 1897. augusztus 8-án avatták fel, készítője a Csíkzsögödben lakó olasz mester, Pulini (Poulini) János volt. Az utókor évente kétszer tiszteleg a hősök emléke előtt: március 15-én és augusztus 1-én.

András Ignác, Kászonszék helytörténésze

Fiatalok népviseletben a farsang temetésén

András Ignác, Kászonszék helytörténésze

„Bikaütés”

(B.M.): Milyen könyveid jelentek meg, amiket még nem említettem, és milyen témával foglalkoznak? Munkásságodat, eredményeidet mindenki tiszteli, és elismeri. Milyen díjakat kaptál?

(A.I.): Talán a Krisztus Király tiszteletére (2017), valamint A Szentlélek oltalmában (2017) és a Hittel és reménnyel (2020) helytörténeti köteteimről nem volt szó. Még néhány néprajzi, módszertani kötet társszerzője is vagyok. Kaptam Németh Géza-emlékdíjat (2016), Csíkszékért-díjat (2013), Apáczai-díjat (2016), Pro educatione-díjat két alkalommal is, Apáczai-díj ezüst fokozat (2018), de az igazi elismerés számomra, amikor valaki rákérdez egy-egy könyvem valamelyik gondolatára.

András Ignác, Kászonszék helytörténésze

Dr. Lukács Mihály (1678-1730) szarkofágja

(B.M.): Mi a te életfilozófiád? Hogyan látod Kászonszék jövőjét, és benne a te munkádat? Mik a terveid? Mik a sürgős menteni valók? Mit üzensz olvasóinknak?

(A.I.): A tervekkel, a menteni valókkal kezdeném. A kászoni szokások változásvizsgálatát tervezem, szerintem ez egy sürgős teendő. Minden ember élete valami rejtélyes törvényszerűségnek engedelmeskedve beépül a szülőföld, a közösség értékrendszerébe. Nemcsak egy biológiai lábnyomot hagyunk azon a földön, melyhez életünk kötődik, hanem ennél sokkal többet: olyan hagyaték marad mindenki után, melyet azonkívül, hogy emberi kéz és elme alkotott, rajta van a lélek áldása is. Ezt cipeljük magunkkal életünk hasznos terheként a végtelenbe.
Szülőföld, hit, erkölcs, kulturális örökség által kötődünk az Élethez, helyünkhöz, küldetésünkhöz a világban, de aki egyszer gyökértelenné válik, hontalanná lesz mindhaláláig. Egy nép akkor veszhet csak el valójában, amikor már maga is elhiszi, hogy el tud veszni. Az nem lehet, hogy, akik egykor védték Európát, a keresztény értékeket, csak úgy eltűnjenek. Én hiszek Kászon, a keleti gyepűk védelmezőjének élhető jövéjében.

András Ignác, Kászonszék helytörténésze

András Ignác a brassói diákokkal, a Dr. Lukács Mihály iskola előtt

A jövőbe vetett hit és a jövőért vállalt áldozatok teszik igazán méltóvá a népet a megmaradásra. Különben mi mentette volna meg népünket a kipusztulástól? Merjünk hinni a jövőben, még ebben a meglódult értékrendszerű világban is.

Dr. Bencze Mihály

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük