Antal Árpád / Fotó: eurocom.wordpress.com

Egymilliárd eurót vesz el a városoktól a kormány, a legtöbbet Bukaresttől és az erdélyi nagyvárosoktól, de a kisebbek is veszítenek az adózási módosítások miatt, habár nem egyformán – közölte Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, aki tegnap részt vett azon az egyeztetésen, amelyen a romániai municípiumok elöljárói próbáltak közös nevezőre jutni az SZDP és a kormány vezetőivel.

A hosszú megbeszélésen a kormány olyan kompenzációs rendszert javasolt, amely csak részben fedezi a városi költségvetésekből kieső jövedelmeket.

Antal Árpád a jövedelemadók 16-ról 10 százalékra való csökkentésével egyetért, mert fontosnak tartja, hogy több pénz maradjon az emberek zsebében, de úgy látja, hogy megfelelő kompenzáció híján a városok lehetnek a kormány által adózási forradalomnak nevezett átalakítás vesztesei. Költségvetésükben ugyanis a személyi jövedelemadókból befolyó összeg volt a legnagyobb tétel, és Sepsiszentgyörgy évek óta növekedő pályán állt, idén például 13,8 százalékos az emelkedés, ami jövőben valószínűleg eltűnik.

A kormány kompenzációs javaslata abból indul ki, hogy 2016. december 31-én összesen 11 milliárd lej maradt az önkormányzatok számláin – a városvezetők szerint az eljárások nehézkessége miatt –, ezért a megmaradt összeg fele és a hiányzó összeg közötti különbözetet fogja a városoknak kifizetni a kormány.

Tehát ha egy városnak hiányzik hárommillió leje a személyi jövedelemadóból visszaosztott összegből, ám tavaly a számláján maradt hatmillió, akkor nem kap semmilyen kiegészítést, amit úgy is le lehet fordítani, hogy elvesz az állam az önkormányzattól hárommillió lejt – magyarázta. Az elöljáró szerint 2018-ban már nem növekszik a személyi jövedelemadóból befolyt összeg, legjobb esetben a 2017-es bevételeket lehet majd elérni, azaz a beruházások is ezen a szinten maradnak.

A polgármester elmondta: Sepsiszentgyörgynek épp nem volt sok megmaradt pénze tavaly év végén, de több erdélyi város veszít jelentős összegeket; a kisebb települések pedig akár nyerhetnek is a rendszer módosításával.

Demeter J. Ildikó / Háromszék