Sok bonyodalommal is jár, hosszú távon pedig kockázatot is hordoz, ha az erdélyi magyarság valamilyen szinten kiszolgáltatott Románián kívül is, és intézményrendszereinek fennmaradása hosszú távon a budapesti kormánytól függ – véli Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere.

Az RMDSZ háromszéki politikusa szerint az ideális állapot az lenne, ha a Romániában élő magyar közösség mind a román, mind a magyar állami forrásokból részesülne, hogy ne egy nullás játszmát legyen kénytelen lefolytatni, amelyben, amit Bukarest nem ad meg, azt megkapja Budapesttől.

Antal Árpád

Antal Árpád szerint a Budapest irányába való kiszolgáltatottság nem egészséges, hiszen semmi sem garantálja, hogy idővel, egy választást követően Magyarországon ne következzen be akár radikális változás a kormányzati politikában, amelyhez szervesen hozzátartozik a külhoni magyarságnak nyújtott támogatás is.

Fennáll tehát a veszélye, hogy amennyiben egy teljesen Budapesttől függő, a román társadalommal párhuzamos társadalmat, illetve intézményrendszert épít ki az erdélyi magyarság, ez  anyaországi politikai változások hatására adott pillanatban összeomolhat.

Antal Árpád szerint, ha mégis Budapest segítségével kell rendezni az erdélyi magyarság számára fontos ügyeket, mivel a román állammal nem sikerült zöld ágra vergődni, az ebben rejlő kockázatokra tartalékmegoldást kellene találni. Meg kell vizsgálni, hogyan lehet egyfajta garanciát kicsikarni, amelynek értelmében a román állam, az önkormányzatok vagy más entitás krízishelyzetben (mint a támogatások megvonása) az intézményrendszer fenntartását át tudja vállalni. Noha jelenleg kevés az esélye, hogy Gyurcsány Ferenc vagy hozzá hasonló elveket valló politikus legyen Magyarország miniszterelnöke, aki sportot űz a támogatások megvonásából, nem szabad elkényelmesedni, hátradőlni, ezt a témát is melegen kell tartani – fogalmazott a politikus.

A polgármester továbbá leszögezte: meggyőződése, hogy mindaddig, míg az erdélyi magyarok román állampolgárok, és ebben az országban fizetnek adót, elvárható, hogy a román állam oldjon meg minden olyan problémát, amely ennek a közösségnek fontos. Az Amerikai Egyesült Államok képviselőinek, de mindenki másnak minden alkalommal elismétli: minden problémával elsőként Bukarestet keresik meg, legyen az a Bolyai-egyetem vagy akár az autonómia. Amennyiben Bukarestben „szembecsapják” az ajtót, nem lehet az a reakciójuk, hogy lemondanak az adott követelésről, hanem máshol keresnek segítséget, és elsőként nyilvánvalóan Budapestet keresik meg. Le kell szögezni, az erdélyi magyarság számára közép- és hosszú távon nem lehet előnyös, hogy míg a román államnak fizetjük az adót, megszűnjenek az elvárások Bukarest irányába az intézményrendszerünk finanszírozását illetően. A kivonulás tehát nem megoldás – jelentette ki Antal Árpád.

Meglátása szerint az egyelőre csak ideálisnak vehető megoldás az lenne – és ezt egy igazán nagy célként kellene megfogalmazni –, hogy a közösség azáltal, hogy magyarként létezik Romániában, mindkét irányból nyerjen.

„Nem egy nullás játszma kellene hogy legyen: amit elveszítünk Romániától, azt megkapjuk Magyarországtól, hanem mindkét irányból érkezzenek a támogatások, és ezáltal elérni, hogy például az oktatási rendszerünk jobb minőségű legyen, mint a jelenlegi romániai.”

Újságírói felvetésre a román állam viszonyulása kapcsán Antal Árpád kifejtette: mint sok más kérdésben, most is lemaradtak egy körrel, de ez nem egy tudatos viszonyulás, nem egy stratégia mentén zajlik. Nagy valószínűséggel az a mentalitás áll a háttérben, hogy úgyis az övék az utolsó lépés. „A huszonegyedik századi geopolitikában igen ritka ez a felállás, hogy valakinek ilyen lehetősége legyen, azaz sakk-mattot tudjon adni, és ezáltal valóban az övé legyen az utolsó lépés. A román állam sem képes sakk-mattot adni a magyar közösségnek, még akkor sem, ha létezik is egy stratégia, amelynek célja gyengíteni a magyarokat. Arra viszont nem gondolnak, hogy a képzeletbeli sakktábla másik oldalán a magyar közösség ott ül, a játéknak még nincs vége, mindig van egy újabb lépésünk, már csak abból kifolyólag is, hogy az elmúlt tíz évben – legalábbis ahol többségben van – sikerült a pozícióit konszolidálnia” – szögezte le Antal Árpád.

Nagy D. István / Háromszék