Antal: tisztázni kell, kik ünnepelnek, s kik a bajkeverők

Antal Árpád polgármester fontos lépésnek tartja, hogy a prefektúra kiadott egy „világos és egyértelmű” közleményt annak kapcsán, hogy az Új Jobboldal nevű szervezet képviselői ismét Sepsiszentgyörgyön szeretnék „megünnepelni” december 1-jét.

Antal Árpád tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, tárgyalt Sebastian Cucu prefektussal ebben a kérdésben, és arra kérte őt, hogy lehetőleg a leghatározottabb módon lépjen fel a prefektúra azokkal szemben, akik azért jönnek Sepsiszentgyörgyre, hogy felfordulást okozzanak.

A polgármester helyesli a kormányhivatal által kiadott közleményt, de azt is megjegyezte, „az elmúlt években nem azt tapasztaltuk, hogy következetesen és professzionalizmussal” kezelték volna ezt a kérdést a szervezők, hanem azt, hogy a felvonulók közé vegyültek a bajkeverők.

„Egyértelműen elvárom, hogy válasszák külön őket, lehessen látni világosan, kik azok, akik ünnepelnek, és kik hőbörögnek, az utóbbiak ellen nagyon határozottan lépjenek fel”, szögezte le a városvezető. Ugyanakkor kiemelte, a felelősséget a prefektus nem háríthatja el sem azzal kapcsolatosan, hogy kik jönnek, és mit kiabálnak Sepsiszentgyörgy utcáin, sem azzal kapcsolatosan, hogy a felszólalók mit mondanak december 1-jén.

Kiss Edit / Székely Hírmondó