Fotó: Székelyhon

A román parlament felsőháza igazolta hétfői ülésén az elhunyt Verestóy Attila helyébe lépő Antal Lóránt szenátor mandátumát.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusa hétfőn le is tette a szenátori esküt, és bejelentette, hogy a szenátus gazdasági bizottságában fog tevékenykedni. A 36 éves székelyudvarhelyi Antal Lóránt vállalkozó, 2017-ig az RMDSZ-szel együttműködő erdélyi magyar ifjúsági szervezeteket tömörítő Magyar Ifjúsági Értekezletet (Miért) vezette. Apja, Antal István 1992 és 2016 között az RMDSZ parlamenti képviselője volt.

Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője az MTI-nek elmondta: még nem ült össze együttes ülésre az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakciója, hogy eldöntsék, ki kerüljön a Román Hírszerző Szolgálatot (SRI) felügyelő parlamenti bizottságba. A bizottságban – megalakulása óta – a januárban elhunyt Verestóy Attila képviselte az RMDSZ-t, és a parlamenti ciklus kezdete óta a bizottság jegyzői tisztségét is betöltötte.

MTI

6 hozzászólás

  1. Várközi

    Számunkra nem az a katasztrófa, hogy Antal Lóránt dinasztia vagy nem dinasztia, hanem az ha a dicső elődei “tevékenységét” fogja folytatni. Míg az egyik előd 26 év alatt közösségéért úgyszólván semmi említésre való dolgot sem tett, a másik pedig nagyon sokat tett – a román politikusok szerint is – az ország belbiztonságáért.

    Válasz
    • Tóducz

      Kedves Várközi, az alma ritkán szokott messze esni a fájától. A semmitevést legelőször és leghamarabb a családban lehet megtanulni és megszokni, később aztán a párt ifjúsági szervezetében tökéletesíteni, majd lezserül mesterien űzni a pártban.

      Válasz
  2. Sorok-Soros

    Sok sikert Antal Lorant Szenator urnak,hogy meltoan tudja kepviselni az RMDSZ-en keresztul az Erdelyi magyarsagot,ugy mint elodjei. Erezheti a tobbseg tamogatottsagat ami erot ad a munkassagahoz.

    Válasz
  3. Tóducz

    Apáról fiúra. Antal dinasztia. Na kíváncsi vagyok, hogy Verestóy után ki lesz a szeku UDMR-és bizalmasa?

    Válasz
  4. antal m.

    LEGYEN EGY SIKERES TEVÉKENYSÉGE AZ IFJÚNAK!
    Mivel ismert, hogy még ifjú,- semmi fontossága a szakállának, pont fordítva, komolytalanná teszi saját magát! / magán vélemény/

    Válasz
    • Tóducz

      Kedves antal m., én úgy gondolom, hogy a magán véleményét senki se kezeli közvéleményként. Ezt bátorításként írtam!

      Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük