A közmédia és a Hagyományok Háza közös műsora augusztus havát zenészdinasztiák bemutatásával kezdi. A zenei anyagban erdélyi, mezőségi zenészdinasztiák felvételei szerepelnek.

A Kossuth Rádió a „Hajnali”– Népzenei összeállítás korán kelőknek című műsora augusztus első hetében zenészdinasztiákkal foglalkozik. A tudás apáról fiúra való átadása minden mesterség jellemzője. A népzenében azonban egészen különleges megtapasztalni, ahogyan évtizedekkel korábban elhunyt muzsikusok szinte reinkarnálódnak fiaik, unokáik játékában.

Régen a zenészek általában egy-egy településhez, vagy egy szűkebb környékhez kötődtek. Ritkábban jártak messzebb, így a más faluból való zenésztársakkal leginkább csak nagyobb lakodalmakon találkoztak. Ugyanakkor a zenészeket és a zenekarok tagjait sokszor több településre is kiterjedő, szerteágazó rokoni szálak fűzték egymáshoz. Így ír erről Sárosi Bálint népzenekutató:

„A hivatásos zenészek zöme maga is zenészcsaládból származik. Az első útbaigazítást rendszerint apjától, idősebb testvérétől vagy valamelyik rokonától kapja. Családja vagy önmaga később anyagi áldozatot is vállal azért, hogy a fiatal zenész megfelelő hangszerrel rendelkezzen, elismert mestertől tanulhasson… Emellett már gyerekként gyakorolja a közönséggel való bánást, ahhoz alkalmazkodást…”

Az a zene, amit a városi ember népzenének hív, a régi, falusi embereknek „a zenét” jelentette, minthogy nem volt más zene, amit hallhattak volna. Ez éppúgy ivódott beléjük, miként az anyanyelvük. A muzsikusoknál sem volt ez másképp. Az anyanyelvhez való hasonlítás nagyon is helyénvaló, hiszen ahogyan a beszédhangnak, úgy a hangszer hangjának is megvannak a maga sajátosságai. A vonó ereje, a balkéz ujjainak fekvése a húrokon, a díszítések összessége a legnagyobb zenészeknél mással össze nem téveszthető, egyedi zenei „beszédmódot” alakít ki. A műsor bemutatja ezt a zenei nyelvet úgy, mint olyan eleink beszédét, akik a mi fülünk számára már-már idegen hangzókkal, fura lejtéssel és különös szavakkal szólnak hozzánk. Illusztrációként erdélyi, mezőségi zenészdinasztiák felvételei szólnak.

Szerkesztő-műsorvezető: Pénzes Géza

Adás: Kossuth Rádió (minden reggel 4.03)

A műsor interneten elérhető: www.mediaklikk.hu/mediatar/

dr. Csermák Zoltán