Hunorka növekszik, amit az is jelez, hogy a 14 hónapos baba hétvégi kimenőt kapott szüleitől. A családi barátok három teljes napra magukkal viszik a babát.

Anya feltarisznyálja, nagy utazóbőrönbe kerülnek a holmik. Aztán, amikor indul az autó Hunorka nevetve integet Apának és Anyának, akik nem is tudják, örüljenek vagy szomorkodjanak, hogy ilyen könnyen kirepül, hogy ilyen nyitott ez a gyerek.

Másnap esik az eső. Apa és Anya odahaza toporog. Hol egyikük, hol másikuk néz ki az ablakon. Sokszor minden cél nélkül járkálnak fel és alá a lakásban, mintha keresnének valakit.

A jól megszokott gyerekzsivajt. Ami hol sírásban, hol nevetésben, hol pedig egyszerű trapolásban merül ki. De nem, a ház csendes, sőt néma. Anya és Apa belemerül a feladataiba, de időnként felnéznek és nem tudnak mit kezdeni a helyzettel.

Apa benyit a hálóba, Hunorka játékai a helyükön, szépen sorban, ahogy Apa elrakta. Nincs aki szétdobálja, nincs aki felkérezkedjen Apa ölébe, aki elkérje Apa mobiltelefonját, aki nyöszörögve kérje, hogy foglalkozzanak vele.

Apa és Anya rájön, hogy az a titkon sokat óhajtott csend és nyugalom, Hunorka nélkül csak valami nyomasztó és értelmetlen egyedüllét. Estére még rosszabb a helyzet. Apa régi képeket nézeget, Anya telefonál a barátoknak, mit csinál a gyerek. A gyerek jól van, nevetve viháncol, élvezi az új helyet és az új helyzetet. Dehogy is vágyik haza unalmas szüleihez.

Anyáék sokat forgolódnak éjjel. Lám, máskor mennyit panaszkodnak, hogy felsír a gyerek, most hiányzik a babaillat, a halk szuszogás. A szülők reggel elaludnak. Nem csoda, nincs aki ébressze őket, mint rendesen.

Hirtelen nagy lett a ház, és nyomasztó a csend. Apa és Anya külön-külön is arra gondol, a baba nélkül milyen értelmetlen ez az élet.

Fábián Tibor