Hunorka a konyhában is otthonosan mozog. Mindennel megismerkedett már, ami megfogható. A mosogatógépet többször kapcsolja be, mint a felnőttek.

Eddigi legnagyobb konyhai attrakciója egy csomag liszt szétszórása volt. Ehhez, a liszten kívül nem kellett más, csak pár percnyi egyedüllét, amikor a szülők kicsit félrenéztek, abban a naiv hitben, hogy Hunorka már nagyfiú, és mint ilyen pár percig simán elvan egyedül.

Nos, Hunorka valóban nagyfiú és valóban jól elvan, például a földre öntött liszt társaságában is, ami olyan különleges anyag és újdonság egy kisfiúnak, amivel nem lehet betelni.

Így aztán mire Anya előkerül, addigra Hunorka már boldogan szórja a magasba a lisztet, ami békésen beteríti a konyhát és a fiúcska kobakját, meg mindenét. Semmi perc alatt úgy néz ki a helyszín, mint tájkép hóesés után.

Anyának van lélekjelenléte, mert sikoltozás és pánik helyett elrohan a fényképezőgépért, hogy a ritka pillanatot megörökítse, melynek címe: a kis molnárfiú.

A kis molnárfiú néhányszor még próbálkozik a lisztes csomagokkal, hátha meg lehetne ismételni a különleges jelenséget. De Apáék innentől kezdve résen vannak és nem adják a lisztet. Így jobb híján, Hunorka mással foglalkozik. Az elérhető fiókokat nyitogatja, elsősorban az evőeszközök szétdobálása terén ér el újabb sikereket.

Amikor kifogy a játékból, jöhet a seprű és a szemeteslapát, a székek tologatása és az asztal alatti bujócska. Egy óvatlan pillanatban lefejeli egy asztallábat, méghozzá a halántékával.

Anya kétségbeesetten jön Apához mutatni a vörös kakast, ahonnan állítólag reccsenés is hallatszott. Pánik indul, indulás a sürgősségre. Hunorka, szülei ijedtségét látva, szokatlanul csendes.

Az orvos szerencsére megnyugtatja a szülőket. Nincs nagy baj, de azért 24 órás otthoni megfigyelést javasol Hunorkának. Apáék fellélegeznek, megnyugodva kezdődik a 24 órás megfigyelés: szabad ilyet csinálni, te kölyök?!
Hunorka persze csak nevet, de azért néha homlokráncolva tapogatja a kakast.

Fábián Tibor

Tóth Ágnes

Pillanatkép

(Fábián Hunornak)

Hunorgok a liszt alatt,
ez egy lisztes pillanat.
Most csak annyit kérdeznék:
– Molnár legyek, avagy pék?

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük