Apa és Anya rádöbbennek, hogy tündéri Hunorkájuk egy cseppnyit el van kényeztetve. Talán nem is feltétlenül általuk.
Az időnkénti vendégsereg középpontba állítja a babát, aki remekül élvezi a főszerepet. Tudja, érti, hogy minden szem rá figyel, mindenki neki udvarol, mindenki olvad egy-egy jól sikerült mozdulattól, gügyögéstől.
Aztán amikor mindenki elment és csak Apa és Anya marad, Hunorka rájön, hogy milyenek a szürke hétköznapok, amikor másra is figyelnek, sőt őt néha félre is teszik, abban a hitben és reményben, hogy úgy is megmarad a babaszeretet, ha egyedül játszik egy félórát.
Ez persze nem mindig jön össze, mert Hunorka megszokta, hogy a sokaság figyel rá, szórakoztatja őt, milyen dolog hát, hogy Anya elbujik a számítógép képernyője mögé, Apa meg egy lepedőnyi újsággal titkolózik. Ilyenkor persze, hogy felcsattan az elégedetlen és sértődött gyereksírás.
Apa kétségbeesetten próbálkozik persze. Egyik kezében még ott az újság, hátha folytatni tudja a megkezdett cikket. A másikban egy kisautóval igyekszik elterelni kisfia figyelmét, nem sok eredménnyel.
Apáék persze azt is tudják, hogy Hunorkát könnyű kifizetni, ha ölbe veszik, ha játszanak vele vagy éppen kiviszik a szabadba egy kis sétára. Csakhogy Apa és Anya ennek ellenére sokszor mégis a gép mögé bújik, a legtöbbször olyan okból kifolyólag, amit persze Hunorka még nem ismer, és amit a felnőttek munkának hívnak.
Hunorka körülnéz, s ha Apa a gép előtt ül, akkor felkérőzik az ölébe. Pár perc múlva további szórakoztatást kér. Apa ilyenkor azzal fenyegeti kisfiát, hogy a sok játékát szétosztja a szegény sorsúak között, mert Hunorka rájuk sem hederít. Akkor meg minek.
Amikor Hunorka sír, egy darabig türelemjáték folyik, ki bírja tovább alapon. Végül győz a szelíd erőszak. Apa felpattan és vagy kiteszi Hunorka szűrét a szobából, hadd sírjon Anyánál tovább.
Fábián Tibor