Apa egy színes ceruza-készlettel lepi meg Hunorkát. Titkon ugyanis azt reméli, hogy Hunorka örökölte tőle az ő, torzóban maradt rajztehetségét.
Apa kisiskolás korában a szünetekben azzal váltotta ki osztálytársai elismerését, hogy jól sikerült állatfigurákat rajzolgatott. Ilyenkor rendszerint mindenki odagyűlt Apa padja köré és ámulva figyelték a keze alól kikerülő rókát.
Tanítónénitől meg is kapta a „Kreatív pionír” elismerést, amire Apa roppant büszke volt. Sőt, még ma is az, időnként ugyanis mostanság is előhozakodik vele, még felnőttársaságban is, sőt elsősorban abban, azt bizonygatva, hogy egy kis kitartással és még több színes ceruzával, lehetett volna akár festőművész is.
Így viszont csak kreatív pionír maradt, aki időközben felnőtté vált, ami nem feltétlenül tesz jót a kreatívitásnak és a tehetségnek. Mert lám, a jelvényt is elveszítette, pedig milyen büszként mutathatná érdeklődőnek és érdektelennek egyaránt.
Hunorka érdeklődéssel figyeli a sok-sok ceruzát. Apa még egy papírlapot is odatol, amire előzőleg egy kicsi Hunorkát rajzolt, hátha ez inspirálja fiacskáját további rajzokra.
Hunorka nevet, örül, egy-egy ceruzát kézbe vesz, aztán felmarkolja az összeset és feldobja a levegőbe. Aztán a ceruzakészlet műanyag tartója foglalja le hosszú percekre, rágás céljából. Végül pedig megy vissza a felnőttek dolgaival játszani. Mert az az igazi. A hosszabbító, a távirányító, számítógépes kábelek és így tovább.
Hunorka időnként azért még a szájába vesz egy-egy ceruzát és szépen kidekorálja az arcát vagy éppen papír helyett a falra és a bútorokra igyekszik színes csíkot húzni.
Apa azonban nem adja fel a reményt. Lesz még az ő fiacskájából kreatív pionír.
Fábián Tibor