Hatszoros bajnoki és kétszeres kupagyőztes múlttal vág neki fennállása új első osztályú korszakának az UTA – Mészár Sándorral, az aradi labdarúgóklub elnökével a víruskorszak és a bajnoki rajt izgalmai mellett a polgármester-választás motivációiról is beszélgettünk.

Az UTA Arad elnöke, Mészár Sándor nem dőlhet hátra, hiszen fontos év előtt áll az általa irányított futballklub (Fotó: Török Attila)

– Úgy tűnik, miután hat játékosukról is kiderült, hogy koronavírus-fertőzöttek, az UTA-nak nem csak az újonc szokásos izgalmával kell megküzdenie a bajnoki rajton. Ki tudnak egyáltalán állni a szombati, Viitorul Constanta elleni találkozóra?
– Ennyire azért nem súlyos a helyzet, bár kellemetlen – mondta lapunknak Mészár Sándor, az aradi futballklub elnöke. – A másodosztályú bajnokság befejezése és a felkészülés megkezdése közötti ötnapos szünetről az egyik utánpótláskorú játékosunk fertőzötten érkezett vissza, és megfertőzött további öt fiatalt. Őket azonnal elkülönítettük, de öt napon át a keret többi része sem edzhetett. Ennek esett áldozatul a Kolozsvári CFR elleni előkészületi meccsünk is, így aztán egyetlen, harmadosztályú ellenféllel vívott összecsapás után vagyunk kénytelen pályára lépni a Liga 1 talán leghomogénebb csapata ellen. No, meg olyan furcsa helyzetbe kerültünk, hogy sürgősen igazolnunk kellett két U21-es korú futballistát, mivel minimum ennyit szerepeltetni kell az első ligában.

– Tizenegy pontos előnnyel fordultak, mégis csak az utolsó bajnokin vált biztossá a feljutásuk. Mivel magyarázza ezt?
– Egyértelműen a járvánnyal, amelyet a többiekhez hasonlóan mi sem tudtunk kezelni. Egyetlen edzőmeccs nélkül kellett folytatnunk a bajnokságot, el is veszítettük az első három mérkőzésünket, és miután megfelezték a rájátszásban induló csapatok pontszámát, arra ébredtünk, hogy elfogyott az előnyünk. Végül elsőként jutottunk fel, de azt hiszem, a Bajnokok Ligája-döntő tornája is igazolja, milyen mértékben a feje tetejére állította a futballvilágot a világjárvány.

– Feltételezem, a tavaszi terveiket is...
– Bizony, hiszen már a tavasz folyamán el akartuk kezdeni az élvonalbeli csapat kialakítását. Volt ugyanakkor egy belső egyességünk, hogy nem lépünk addig, amíg nem számítunk matematikailag is Liga 1-es klubnak. A járványkörülmények miatt kitolódó bajnokság azonban módosításra kényszerített, két játékost is szerződtettünk a feljutás reményében. Egy-két kivétellel sikerült véghez vinnünk az elképzeléseinket, gondot csak az okozott, hogy az érkezők többsége az utolsó pillanatig játszott korábbi csapatában. Esélyünk sem volt olyan periódusra, amely alatt összeérik az új csapat, bizonyos mértékig fejest ugrunk a sötétbe.

– Az élvonalba való visszatérés öröme is „tompított üzemmódban” érezhető a városban?
– Így is nagy a lelkesedés, az aradiaknak az elmúlt években nem nagyon volt más sikerélményük. Ma viszont mindenki arról beszél, hogy tizenkét év után újra méltó helyére került az aradi futball. Főleg azok után, hogy gyakorlatilag megszűnt a csapat, hét évvel ezelőtt alapítottuk újra ötödmagammal, valamint a szurkolók egyesületével – utóbbi birtokolja a nevet, a klubszíneket, a címert, ez az ő hozzájárulásuk. Bármilyen ügyben jelenek meg, mindenki csak a futballról akar beszélni, segíteni, amiben tud.

– Az sem változtatott ezen, hogy Arad polgármesteri tisztségére pályázik – azaz a jelenlegi kurzus kihívójaként lép fel?
– Eddig nem éreztem a jelét, de mivel mindenki ismer Aradon, remélem, elhiszik nekem, hogy nem akarok politikus lenni. Az önkormányzat fontos döntésekre ráhatással lévő tagja akarok lenni, aki ismeri a sport jelenségét, a problémákat, a finanszírozás ciklikusságának fontosságát. Régi sportváros voltunk és vagyunk, ahhoz szeretnék hozzájárulni, hogy azok is maradjunk. Ehhez azonban legalább alpolgármesternek kell lennem.

– Az első ligába kerülés milyen mértékben növelte az UTA iránti szponzori érdeklődést, a pénzügyi mozgásteret?
– Jelentősen nőtt a megkeresések száma és értéke is, de hát a Liga 1-ben a kiadásaink is nagyságrendekkel nőnek. A tervezett költségvetésünk három és fél, négymillió euró között mozog, ennyiből szeretnénk megszerezni az ötödik-tizedik hely valamelyikét. Még nem rendelkezünk ezzel az összeggel, viszont megvannak a biztosítékaink, hogy legalább ennyi pénzzel számolhatunk. Ebben benne vannak a reménybeli jegybevételek is, bár egyelőre zárt kapuk mögött vagyunk kénytelen kezdeni a bajnokságot. A második ligában háromezres nézőátlagunk volt, az új stadionban a nyolcezres átlagot is elérhetőnek tartjuk. Ebben a hatalmas szurkolói érdeklődés erősít meg, a drukkerek annak ellenére is ostromolnak a bérletekért, hogy egyelőre senki sem tudja, mikortól lehet kiülni a lelátókra.

– Nyolc év után készen áll az aréna a fogadásukra?
– Érdekes helyzetben vagyunk: olyan körülmények között, hogy zárt kapuk mögött kell játszanunk a mérkőzéseket, megkaptuk az engedélyt a használatba vételre. Egyes biztonsági berendezéseket leszámítva ugyanis készen áll a klubalapító báróról elnevezett Neuman Ferenc Aréna, a második fordulóban, augusztus 28-án már ott fogadhatjuk a FC Voluntari csapatát.

– Mennyire tekinti fontosnak a csapat aradi identitásának erősítését?
– Szögezzük le, hogy eredmény nélkül nincs sem támogatás, sem előrelépés. Arad viszont híres az utánpótlás-neveléséről, a másodosztályú csapatok között mi tartjuk például a csúcsot a játékoseladásban, innen indult a korábbi bajnokságok gólkirálya, a Kolozsvári CFR-vel többszörös bajnok és válogatott George Țucudean is. Eddig elvi kérdésként kezeltük, hogy ifjúsági vagy utánpótláskorú játékosokat soha nem hozunk máshonnan, de a legutóbbi vírusesetek miatt most kénytelenek vagyunk kivételt tenni.

– Magyar klubelnök, magyar vezetőedző, Bálint László vezetésével vág neki a Liga 1-nek az UTA: kellett már védekeznie a magyar csapat vádja ellen?
– Előnyt szoktam kovácsolni a magyarságomból, azt tartom, hogy Romániában magyarnak lenni előnyös státus. Azt tapasztaltam, hogy a többség számára garanciát jelent, ha magyar vagy. Ehhez tartom magam.

[box] JÁTÉKOSMOZGÁS AZ UTA-NÁL[/box]

[box] Érkezett:  Ioan Hora (Gaz Metan), Nelut Rosu (Gaz Metan), Alexandru Albu (Chiajna), Vlad Morar (Voluntari), Erico da Silva (brazil, Sabail), Horatiu Moldovan (Ripensia), Alexandru Benga (Chindia), Dragos Tescan (Turris), Denis Rusu (Soimii Lipova)

Távozott:  Stephan Coulibaly (elefántcsontparti, Ripensia), Andrei Rus (Petrolul), Romario Moise (Astra), Radu Crisan (Astra), Cristian Puscas, Soufiane Jebari, Alexandru Ciucur[/box]

[box] MINDEN SPORTOT LEHET SZERETNI[/box]

[box] Mészár Sándor a hatszoros bajnok, kétszeres kupagyőztes UTA elnöke ötvenesztendős, testnevelő tanár, a klub 2013-as újbóli létrehozásának ötletgazdája, alapító tagja. Húsz éve működteti az időközben az UTA-ba betagolódott, Atletico elnevezésű utánpótlás-nevelő egyesületet. A projekt a város és néhány szponzor támogatásával a negyedosztályból – a megyei bajnokság legmagasabb szintjéről – indult. Sportfelszerelések forgalmazásával, sportpályák építésével foglalkozó cég tulajdonosa. Az Arad megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság vezetője, ebben a minőségében több jelentős sport­esemény – többek között a Békéscsaba–Arad szupermaratoni, az ifjúsági női kosárlabda Eb vagy a Románia–Szlovénia Davis-kupa-mérkőzés – főszervezője.[/box]

Csinta Samu / Nemzeti Sport