Szeptember 28-án útjára indul a 2017-es Aradi Magyar Napok. Az okt.7-ig tartandó eseményen számos kulturális program (többek közt kiállítás, konceret, könyvbemutató, színházi előadás) várja az érdeklődőket. A könnyűzenei produkciók közül kiemelkedik Rúzsa Magdi és Deák Bill Gyula koncertje.

Október 6-át, a nemzeti gyásznapot a szervezők az aradi vértanúk emlékének szentelik, éppen ezért a történelmi eseménnyel kapcsolatos programok kerültek előtérbe. A tíznapos Aradi Magyar Napok programja az alábbiak szerint kerül megrendezésre.

Szeptember 28., csütörtök

11.00 órakor, a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád-termében: BEMUTATKOZIK AZ ISKOLÁNK– Arad megye magyar általános iskoláinak interaktív bemutatkozása, fotókiállítás az iskolák által beküldött fényképekből (Szervező: az Alma Mater Alapítvány).

17.00 órakor, a Jelen Ház nagytermében: A Nyugati Jelen napilap 2018-as Évkönyvének és Fritz Mihály Aradi Rajzfüzet c. albumának bemutatója.

Szeptember 29., péntek
8.00-12.00 órakor, a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád-termében
ISKOLÁNK (FIATAL) ARCAI – A Csiky Gergely Főgimnázium egykori diákjai találkoznak az iskola jelenlegi tanulóival; élménybeszámolók, beszélgetések, érdekes kísérletek az egykori csikys diákok vezetésével. Szervező: az Alma Mater Alapítvány.

17.00 órakor, a Jelen Ház kistermében: Móré Sághi Annamária festőművész kiállításának megnyitója.
20.00 ÓRAKOR, A VÁROSLIGETI GO-KART PÁLYÁN: RÚZSA MAGDI-KONCERT.

Szeptember 30., szombat
9.00 órakor, az Arad-belvárosi római-katolikus templomban: Ökumenikus istentisztelet.

9.00 órakor, a városligeti műfüves fedett pályán (AMEFA): Arad megyei általános iskolák focibajnoksága. Szervező: a Szabadságszobor Egyesület.

10.30 órakor, a Csiky Gergely Főgimnáziumban, illetve a Zárdában (ma Mihai Eminescu Általános iskola): A véndiákok üdvözlése, rövid hagyományőrző zenés-táncos műsor.

11.00 órakor, a városligeti go-kart pályán: Ifjúsági és sportnap (szervező: az Aradi Magyar Ifjúsági Szervezet).

11.00 órakor, a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád-termében: AZ ISKOLA EMLÉKEZIK NEVES TANÁRAIRA – beszélgetés Karczagi Sándor nyugalmazott református lelkésszel, az elmúlt száz év történelmének élő-eleven szereplőjével, az iskola legidősebb véndiákjával.

11.00 órakor, a Csiky Gergely Főgimnáziumban: Nemzedékek találkozója, osztálytalálkozók.

12.00 órakor, a Jelen Ház nagytermében: A NŐILEG című magazin közönség-találkozója és a MUTASS JÓ PÉLDÁT! című program bemutatója.

16.00 órakor, a városligeti go-kart pályán: A budapesti BÓBITA zenekar előadása gyermekeknek.

18.00 órakor, a városligeti go-kart pályán: Gyermekkoncert – fellép a LogaRitmus együttes.

20.00 órakor, a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád-termében: Véndiák-bál.
20.00 ÓRAKOR, A VÁROSLIGETI GO-KART PÁLYÁN: DEÁK BILL GYULA-KONCERT.
22.00 órakor, az aradi Club 4U klubban: Az ifjúsági és sportnap záróbulija.

Október 1., vasárnap

10.00 órakor, az Arad-belvárosi református templomban, igét hirdet Nt. Módi József esperes: az Aradi Magyar Napok nyitó istentisztelete.

11.00 órakor, az Arad- belvárosi református templomban:
BALTA JÁNOS AZ ELFELEJTETT HADSEREG
című kötetének bemutatója. Szervező: a Pro Identitas Egyesület.

17.00 órakor, a Jelen Ház nagytermében: Közönségtalálkozó Endrei Judit életmód-tanácsadóval, egykori televíziós műsorvezetővel.

Október 2., hétfő
16.00 órakor, a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád-termében: Pedagógus-talákozó.

Október 3., kedd
18.00 órakor, a Városháza dísztermében: ARAD ZENEI ÉLETE – szimpózium és kamarakoncert (szervező: a Kölcsey Egyesület).

Október 4., szerda
17.00 órakor, a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád-termében: Könyvbemutató – KOVÁCH GÉZA MŰVELŐDÉS- ÉS HELYTÖRTÉNETI ÍRÁSAI (szervező: a Szabadságszobor Egyesület).

Október 5., csütörtök
18.00 órakor, a Ioan Slavici-színházban:
TISZTELET A HŐSÖKNEK
– az Aradi Filharmónia zenekarának emlékhangversenye ERKEL FERENC műveiből.

Október 6., péntek
11.00 órakor, az Arad-belvárosi római-katolikus templomban szentmise az aradi vértanúk emlékére – főcelebráns és szónok Msgr. FODOR JÓZSEF nagyváradi általános helynök, nagyprépost.
13.00 ÓRAKOR, A MEGBÉKÉLÉSI PARKBAN: EMLÉKEZÉS ÉS KOSZORÚZÁS A SZABADSÁG-SZOBORNÁL.
16.30 ÓRAKOR A VESZTŐHELYEN: TISZTELGÉS ÉS KOSZORÚZÁS.
19.00 órakor, az Arad-belvárosi római-katolikus templomban: Hangverseny a nemzeti gyásznap alkalmából Kodály György műveiből, közreműködik a Nemzeti Énekkar, az Angelika Leánykar és az Aradi Filharmonikus Zenekar.

Október 7., szombat

17.00 órakor, a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád-termében: NINCS SZEBB LÁNY A MAGYAR LÁNYNÁL – táncház a Viola Néptáncegyüttes rendezésében.

Szórvány.info