A legnagyobb vesztese az elmúlt hónapok romániai történéseinek talán maga a ráció: az igazságügy körüli harc ugyanis – amelybe egyesek újabban már kezdődő polgárháborút is belelátnak – ezt a legfontosabb elemet nélkülözi a leginkább.
Miközben mindkét tábor – a büntető törvénykönyv módosításait támogatók, illetve a változtatásokat ellenzők – ugyanazokat a frázisokat, szűkre szabott – és emiatt messzemenően félrevezető – érveket ismételgetik a másik félnek szánt egyre vaskosabb sértésekkel megtűzdelve, a média egy jelentős része pedig egyik vagy másik oldal igazát igyekszik erősíteni, újabban már ötleteket is adva az ellenség elleni fellépés formáira, mindeközben egyre fogynak az észszerűség, a higgadt elemzés nyomán megfogalmazódó vélemények, meglátások. Ennek pedig egyenes következménye, hogy az egyik vagy másik tábor egyébként nagy valószínűséggel jóindulatú támogatói már túlnyomórészt csak fekete-fehérben látják az egész történetet, az észérvek gyakorlatilag a kukába kerülnek, helyüket pedig a zsigeri megnyilvánulások veszik át.
A vészharangokat kongatóknak egy dologban igazuk van: Románia valóban csatatérré vált. De sajnos nem úgy, ahogy azt a kormánykoalíció szeretné, nem egy globális konfliktusról beszélünk, amelyben az istenadta és öntudatra ébredt nép – illetve a törvényhozásban ülő elkötelezett fiai – végre lesújtani készül a gonosz, ármánykodó háttérhatalomra.
Itt ennél sokkal egyszerűbb a képlet: két kis, de kellően erős társaság feszül egymásnak titkos vagy kevésbé titkos támogatókkal, és féligazságokkal, sőt, nemegyszer súlyos hazugságokkal magukkal rángatják az egyszerű állampolgárokat olyan csaták sorába, amelyeket talán maguk sem értenek már. És ezekben, akárcsak a népmesékben, csak jó és gonosz létezik, átmenet nincs. Pedig ha csak egy kis időre is venné mindenki a fáradságot, hogy némileg alaposabban elemezze a helyzetet, hamar kiderülne: a szürkének messze több mint ötven árnyalatával állunk itt szemben, éppen ezért egyáltalán nem mindegy, melyik tábornak adunk igazat a harcban, ha egyáltalán igazat adhatunk bárkinek is.
Azonnali állásfoglalás helyett talán nem ártana alaposabban megvizsgálni, pontosan milyen érdekek is húzódhatnak a két tábor lépései mögött, és a sokat emlegetett jogállam védelmét szolgálja-e bármi is abból, ami most történik, vagy csak a rossz és rosszabb közötti harcnak vagyunk a tanúi. Szemellenzővel a fejünkön persze ez kissé nehéz.
Nagy D. István / Háromszék