Astrid Fodor lesz a következő négy évben is Nagyszeben polgármestere. Megvan a történet? A Német Demokrata Fórum tagja fellebbezett és nyert a nagyszebeni törvényszéken a bíróság korábbi döntésével szemben, amely összeférhetetlenségre hivatkozva nem érvényesítette mandátumát, annak ellenére, hogy a szeptember 27-ei helyhatósági választásokon megszerezte a törvényesen leadott szavazatok több mint 43 százalékát, és simán nyerte a választást.

Fotó: aktual24.ro

A bíróság arra hivatkozott, hogy az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (a hírhedt ANI) közölte: Astrid Fodor három évig nem tölthet be polgármesteri tisztséget, mert 2012 és 2014 között, amikor Nagyszeben alpolgármestere volt (jól gondolják, a polgármester egy bizonyos Klaus Iohannis volt) tagja volt az egyik helyi líceum és egy óvoda igazgatótanácsának is.

Most ne rágódjunk azon, hogy vajon mitől nem lehet polgármester valaki, aki történetesen egy óvoda igazgatótanácsi tagja, mert azt sem értettük meg kristálytisztán, hogy miért kellett tucatjával kirúgni a székelyföldi polgármestereket, mert mondjuk az apjuktól örökölt földön pityókát termesztettek, hanem maradjunk az – állítólag – érvényben lévő törvényeknél.

Tagja volt ez a hölgy az intézmények vezetőtanácsának, vagy nem? Ezt nem lehet eltéveszteni – vagy az volt, vagy nem. Az volt. Van olyan törvény, vagy nincs, hogy alpolgármester nem tölthet be ilyen pozíciót? Itt megint nincs mit értelmezni – vagy van, vagy nincs. Van. Ennek alapján a bíróság azt mondta: Astrid Fodor nem lehet polgármester. Akkor mit lehet itt fellebbezni? Mivel lehet érvelni? A derék, egyébként jogász végzettségű hölgy csak azt mondhatta: tagja voltam az igazgatótanácsnak, van törvény, ami ezt megtiltja, de ez rám nem érvényes. És miután a fellebbezésre – saját bevallása szerint – maga az államfő (ugyanaz a bizonyos Klaus Iohannis) „bátorította”, a „független” törvényszék helyt adott az óvásnak, Astrid Fodor lehet polgármester. Az ítélet jogerős. A jogállam nagyobb dicsőségére…

Erdély András / Székely Hírmondó