Sérült képek felújítása a gidófalvi templomban. Fotó: Romerterv.hu

Szombaton átadják a gidófalvi református templomnak a Rómer Flóris Terv keretében restaurált falképeit – ismertette a restaurálást finanszírozó Teleki László Alapítvány. A település 13–14. században épült református templomában néhány éve kerültek felszínre a középkori falképtöredékek.

Az alapítvány honlapján elérhető tájékoztatás szerint 2016-ban kezdődött a feltárás, amikor sikerült beazonosítani a jeleneteket. A kutatók megállapították, hogy a nyugati hajófalon a Szent László-legenda falképciklusa látható. A töredékes felületeken felismerhetők a kivonulás Váradról, az üldözés és a pihenés jelenetei.

A nyugati hajófal alsó regiszterében a déli falsarok és a nyugati bejárat között Szent György lovag és a Sárkány harca látható. Az északi fal felső sávjában Krisztus születése, a királyok imádása, a betlehemi gyermekgyilkosság, bevonulás Jeruzsálembe és az Utolsó Vacsora ismerhető fel. Az alsó regiszter falképei szinte teljes mértékben elpusztultak.

Diószegi László, a Teleki László Alapítvány elnöke elmondta: Kiss Lóránt erdélyi falkép-restaurátor hívta fel a figyelmüket a gidófalvi falképekre. A restaurálás azt követően kezdődött, hogy statikusok megállapították: nincs szükség nagyobb statikai beavatkozásra.

Kiss Loránd falkép-restaurátor kifejtette, a gidófalvi munkában a legnagyobb kihívása az volt, hogy a képeket töredékes, sérült állapotból kellett egy értelmezhető állapotba hozni a restaurálási etika tiszteletben tartásával. Mint magyarázta, utóbbi azt jelenti, hogy csakis a hitelesség keretein belül lehet kiegészíteni a képeket. Úgy vélte: sikerült élvezhetővé tenni a részeket, ahol hiány volt, ott nem tudták és nem is akarták kitalálni, hogy mi hiányzik.

Hozzátette: a Szent László-legenda rendhagyó módon jobbról balra halad és nincs minden jelenete megfestve. Az északi hajófalon a Krisztus élettörténetéből vett jeleneteket lehetett a legélvezhetőbb állapotba hozni. A restaurálást Kiss Loránd tervei alapján elsősorban Szakács Tamás sepsiszentgyörgyi szakember végezte.

Kiss Loránd elmondta azt is, arra készülnek, hogy virtuálisan is megmutatják milyen lehetett a templombelső, amikor a freskó elkészül. Ezt a helyreállított, kiegészített képet az interneten fogják bemutatni. (MTI – Háromszék)