Dan Tanasă, Gheorghe-Mircea Diacon és Sebastian Cucu prefektus. Fotó: Facebook

A Beszterce-Naszód megyei fogyasztóvédelmi hivatal élére helyezték át a „székely ízek” kapcsán hírhedtté vált Gheorghe-Mircea Diacon volt Kovászna megyei főfogyasztóvédőt, akit múlt decemberben még felfelé buktattak, és a hat megyét ellenőrző, brassói székhelyű központi regionális fogyasztóvédelmi főfelügyelőség élére léptették elő.

A hírt a főfogyasztóvédő barátja, a jelentgető Dan Tanasă tette közzé blogján, afölött siránkozva, hogy az RMDSZ megrendelésére a Szociáldemokrata Párt leváltotta Diacont. Szerinte Liviu Dragnea saját párttársait gyötri azért, hogy Kelemen Hunornak kedvezzen. A továbbiakban azt fejtegeti, hogy az SZDP gerinctelen módon viselkedik, amikor „az úgynevezett székelyföld (kisbetűvel – szerk. megj.) etnikai alapú területi autonómiájáért küzdő magyar politikai szervezet” kedvére tesz. Felemlegeti: annak idején Victor Ponta három prefektust váltott le Kovászna megyében, hogy kedvezzen az RMDSZ-nek. Tanasă szerint Tamás Sándor és Antal Árpád helyi RMDSZ-vezetők egész háborút folytatnak Diacon ellen, s leváltatásához mondvacsinált indokokat hoztak fel, rágalmazták őt.

Diacon viselt dolgairól többször írtunk lapunkban. Korábban rendőr volt, a Kovászna megyei főkapitányság alkalmazottjaként a fogda felügyeletével bízták meg. 1992-ben egy fogva tartott nő feljelentést tett ellene nemi erőszak vádjával. Emiatt távoznia kellett a rendőrségtől. Aztán a polgárőrségtől a munkatörvénykönyv 130-as cikkelye 1. bekezdésének i) pontjával felbontották munkaszerződését – magyarán kirúgták, mert részegen többször kiviselte magát, belekötött kollégáiba. Aztán a Szociáldemokrata Párt elődje, a Társadalmi Demokrácia Romániai Pártja megyei irodája foglalkoztatta. Később Spanyolországba utazott. Onnan hazatérve Codrin Munteanu prefektus kabinetjében kapott tanácsosi állást, majd politikai hátszéllel megyei főfogyasztóvédő lett.

Büszkén mesélt tetteiről, többek között arról, hogy megbírságolták azokat a taxisokat, akik autójukra SIC-matricát ragasztottak. Aztán közleményben tudatta, hogy egy székelyudvarhelyi cég a megyében „székely ízű” terméket forgalmaz, lejárt szavatosságú árut találtak nála és megbírságolták. Arról is írtunk, miként zavarta meg Diacon az Árkoson zajló rászoruló vallásórás gyerekek számára szervezett unitárius egyházi tábort. A felügyelő egy munkatársával, négy állami rendőr biztosítása mellett érkezett meg az unitárius kultúrotthonban és közösségi házban zajló táborba, ahol a gyerekek igen megriadtak. A fogyasztóvédő megbírságolt egy sepsiszentgyörgyi fánksütőt, mert egy feljelentés szerint az elárusító nem tudott románul és nem szolgálta ki a románul hozzá fordulókat. A bírságot mindössze a feljelentés alapján, bármiféle vizsgálat nélkül rótták ki, miközben csak annyi történt, hogy meg kellett várni, amíg a tészta megkel, addig nem lehetett sütni.

A Lukoil-benzinkút melletti vendéglőben Diacon egyszerű fogyasztóként hivatali tisztségével kérkedve kért megkülönböztető kiszolgálást, és kisajátította a zenekart: csak román nótákat húzhattak. Majd dulakodásba keveredett, s egy kamionsofőr öklétől betört az orra.

Tavaly augusztus 25-én a Réty Községi Napok alatt a protokollsátorban való italozás után Diacon részegen ült kocsiba, és az állami rendőrség községi őrsének épp arra járőröző munkatársai szeme láttára, valamint számos szemtanú előtt belehajtott egy parkoló kocsiba.

Alkoholszondába fújatták, a műszer 1,2 mg/l szesztartalmat mutatott. Tapasztalat szerint a kifújt levegőben a mg/l-ben mért alkoholtartalom hozzávetőleg a vérben ezrelékben kimutatott érték fele. A bűncselekmény küszöbértéke 0,8 ezrelék. Ez alatt az ittas vezetés szabálysértésnek minősül, fölötte már bűncselekményszámba megy, és 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. Diacon esetében a vérbeli alkoholszint mintegy 2,4 ezreléknyi volt, tehát a bűncselekmény küszöbértékének mintegy háromszorosa. A hivatalos tisztiorvosi véreredményt érdeklődésünkre sem a rendőrség, sem a sepsiszentgyörgyi ügyészség nem árulta el. Az ügyészség azóta még nem véglegesítette a kivizsgálást. Annak ellenére, hogy készüléke kicsengett, Diacon nem válaszolt háromszori telefonhívásunkra.

Szekeres Attila / Háromszék