Augustin Lazăr főügyész kedd este elutasította a közszférában megjelent információkat, melyek szerint tagja lett volna a politikai rendőrségnek, és feltette a legfőbb ügyészség Facebook-oldalára a CNSAS által kiállított igazolványokat. Ezek bizonyítják, hogy nem léteznek olyan dokumentumok, melyek arra utalnának, hogy együttműködött volna a Szekuritátéval, vagy annak tagja lett volna.

„Kategórikusan elutasítom bizonyos érdekelt személyek közszférában közzétett kijelentéseit, melyek szerint tagja lettem volna a politikai rendőrségnek. Ez félretájékoztatás és ezt alátámasztják a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) 2009. június 18-án, 2019. február 14-én és 2019. február 27-én kiadott igazoló iratai, melyek tanusítják, hogy nem léteznek olyan dokumentumok, melyek arra utalnának, hogy együttműködtem volna a Szekuritátéval, vagy annak tagja lettem volna” – jelenti ki Augustin Lazăr.

Úgy gondolja, hogy azért indítottak ellene támadást, mert most zajlik Románia jövendőbeli főügyészének kinevezési eljárása, és el akarják lehetetleníteni őt, mint főügyészt, ugyanakkor gyengíteni szándékoznak a főügyészi intézményt is.

„Hangsúlyozom, hogy egész szakmai karrierem alatt, ügyészként csak azt tartottam szem előtt, hogy a törvény előírásait szigorúan betartsam, soha nem engedtem politikai befolyásoknak” – szögezi le Augustin Lazăr.

Agerpres