Fotó: portfolio.hu

CSAKNEM ÖTVEN KILOMÉTERNYI AUTÓPÁLYÁT ADNAK ÁT A KÖVETKEZŐ IDŐSZAKBAN

Heteken belül több új szakasszal bővül az M4-es autópálya. A magyar–román határhoz vezető szakasz mellett új ipari parkokat hoznak létre az érintett önkormányzatok. A Cegléd–Abony szakasszal a sztráda gyakorlatilag eléri Szolnok külterületét, így a megyeszékhely bekapcsolódik az országos gyorsforgalmi hálózatba.

A hónap végére műszakilag elkészül az M4-es autópálya 29,5 kilométeres Berettyóújfalu–Nagykereki országhatár szakasza, augusztus 17-re pedig minden engedély meglesz, tehát akkortól a forgalom is elindulhat a sztrádaszakaszon – értesült a Haon.hu. A nagy kérdés, hogy a határ romániai oldalán épülő rövid szakasz mikorra készül el, ugyanis azon keresztül lehet majd ráhajtani a Debrecenből Nagyváradra vezető útra.

Egy le- és felhajtó létesül az M4-es sztrádán, mégpedig Váncsod és Gáborján között. A gazdasági szakemberek szerint – és ezt a tapasztalatok is alátámasztják – az autópálya 20-30 kilométeres körzetében megélénkül az ipari befektetési kedv. A legjobb helyzetben azonban kétségtelenül a lehajtóknál lévő települések vannak, jelen esetben Váncsod és Gáborján. Mindkét falu saját ipari parkot tervez. Váncsod a sztrádától három kilométerre, mintegy nyolchektáros, jelenleg önkormányzati szántó besorolású területen szeretné megvalósítani az ipari parkját. A minimálisan félmilliárd forintba kerülő beruházásnak még az elején, az előkészítő fázisnál tartanak. Főleg olyan logisztikai cégeket, összeszerelő üzemeket várnak, amelyek már jelen vannak a nemzetközi piacon, és fontos gazdasági partnerük Románia. Gáborjánban még közelebb, csupán ötven méterre épülhet az ipari park az autópálya-lehajtótól. Az önkormányzat tulajdonában lévő, 4,3 hektáros területet tennék alkalmassá ipari tevékenységek fogadására. Ők is a beruházás elején tartanak, pályázati támogatást kívánnak szerezni.

Eközben az M4-es Pest megyei szakaszán is előrehaladtak az építők: július második felében átadhatják a Cegléd–Abony közötti szakaszt – közölte a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. A fejlesztés nettó költsége 26,31 milliárd forint. A 17,6 kilométeres szakasz 26,6 méter koronaszélességű, kétszer két sávos autóútként valósult meg. A nyomvonal a teljes szakaszon megegyezik a meglévő 4. számú főút nyomvonalával. A megengedett sebesség óránként 110 kilométer lesz. A szakaszon két új szintbeli eltéréssel készült új csomópontot alakítottak ki. A Cegléd–Abony közötti szakasz kapcsolódik a M4-es gyorsforgalmi út februárban átadott 44 kilométeres részéhez.

A most megépült 17,6 kilométer két részre oszlik: hat kilométert már tavaly nyár óta használhatnak a közlekedők, az új nyomvonalon megépült 11,6 kilométer átadása a hónap végére várható. Az M4-es többi része eltérő állapotban van, jelenleg is folyik a munka Abony és Törökszentmiklós között, a Szolnok északi elkerülővel együtt.

Törökszentmiklós és Berettyóújfalu között a tervezés folyik.

Jámbor Gyula / Magyar Nemzet