Ausztrália álomidőben

Önkéntesként a könyvtárban

Házon belül az emberek a tradícióik szerint viselkednek, de a nagy közösségben alkalmazkodnak egymáshoz, mondja Kormányos Csilla Ildikó szabadúszó festő, író a kontinens sokszínűségről.

Ausztrália, mondhatni a távolság szinonimája. A mindennapokra nem hat ez nyomasztólag vagy az internet korában az már nem tényező?

Nyolc évvel ezelőtt érkeztem ide, 16 ezer km-re az otthonomtól és akkor, frissen ez még nyomasztó volt. Nagyon is. Nem szaladhattam haza, ha valami bajom volt és egyáltalán senkire nem számíthattam a férjemen kívül. A távolság sok mindenre megtanítja az embert. Türelemre, alázatra és mindenekelőtt arra, hogy bármi történjen is megálljon a talpán. Az internet persze nagyon sokat segített a kezdeti nehézségek áthidalásában. Sőt, nélküle itt sem lennék, hiszen a férjemet is az interneten keresztül ismertem meg. A szüleimet heti kétszer hívom skype-on. Ma már elképzelhetetlen a világ a technika használata nélkül. Főleg, ha az ember ilyen messze kerül az otthonától.

Egy magyarországi kisvárosból érkeztél. Hogy sikerült a beilleszkedés az idegen kultúrába?

Szeretem fölfedezni a különbségeket és a különbségek mögött rejlő azonosságokat is. Pár napja voltam egy helyi művészek számára szervezett ismerkedési esten. Ott találkoztam egy afrikai lánnyal, aki csodás ékszereket készít, egy iraki lánnyal, aki fest és egy angol férfival, aki ír. Amikor rájössz, hogy mi a közös benned és abban a másik emberben, már egyáltalán nem fontos sem a bőre színe, sem az, hogy milyen ruhát visel. Az idegen kultúráról szólva egyébként meg kell említeni ennek a földrésznek az őslakosait is. Ők az aboriginálok. Az ő negyvenezer éves kultúrájuk ma a föld legrégebbi élő kultúrájának számít. Volt szerencsém hallani zenéjüket, látni a táncukat és ősi motívumaikat, ábrázolásmódjukat. Az idegen kultúra engem szó szerint lenyűgöz. Különben ez a szó, hogy idegen nagyon furcsa annak, aki multikulturális országban él. Inkább mondjuk azt, hogy másmilyen, mint azt, hogy idegen.

Ausztrália is egy amerikaihoz hasonló olvasztótégely, a sokszínűség kultúrája vagy egészen más?

Ausztrália a föld legsokszínűbb földrésze. Itt él a legtöbb nemzet együtt és ezek a nemzetek több, mint kétszáz nyelven beszélnek. A mi utcánkban van például maláj, horváth, olasz, indiai, afrikai, arab és persze magyar is, meg még akikről fogalmam sincs, hogy honnan valók. És ez csak egyetlen utca. Házon belül és a saját közösségükben ezek az emberek a tradícióik szerint viselkednek, de a nagy közösségben alkalmazkodnak egymáshoz. Szeretem a sokszínűséget, úgy a kultúrák szempontjából, mint a festővásznon is.

Magyarországon egy idősek otthonában dolgoztál. Odaát sikerült-e megtalálnod azt a napi szintű alkotó elfoglaltságot, ami kiteljesíti az életedet?

Eleinte nagyon nehezen találtam a helyemet. Szerencsére az alkotás sokat segített. Főleg festettem és nagyon sokat fotóztam. A tájat, növényeket, állatokat és mindent, ami lenyűgözött. Egy évvel az ideérkezésem utána elkezdtem aktívan angolt tanulni. A következő évben már tanársegédi kurzusra jártam. Aztán elkezdtem önkénteskedni. Voltam könyvtárban, segítettem a gyerekprogramok szervezésében és lebonyolításában. Egy iskolában vezettem kreatív foglalkozást, majd ugyancsak egy iskolában fölkértek egy kinti fal megfestésére, ahová tizennyolc ausztrál állatot festettem föl teljesen egyedül. Később egy idősek klubjában is kreatív foglalkozást tartottam. Több dolog is ösztönzött, hogy vállaljam ezeket. Hasznosan akartam tölteni az időmet, gyakorolni a nyelvet, megismerni az embereket, szokásokat, és, mert szeretek alkotni. Kerestem a kapcsolatot a magyar közösségekkel is. Időnként elmentünk magyar klubokba, az egyik helyen sikerült szólóénekesként érvényesülnöm. Immár négy éve részt veszek a klub rendezvényein és énekelek, verset mondok, táncolok, vagy éppen rövid színdarabban veszek részt. Emellett persze festek is, az alkotásaimat évente kiállításokon mutatom be. A hagyományos magyar népi motívumokat, ábrázolásokat ötvözöm az aboriginalok által közkedveltté vált pontfestéssel. Ennek az új stílusnak az összefonódva nevet adtam. Egy ilyen képpel nyertem díjat 2016-ban, Matyó virágok álmokkal övezve címmel. Az álmoknak ebben az esetben az a jelentősége, hogy az aboriginalok szerint a kor, amiben élünk, az az Álomidő. De az ének és a festés mellett írni is nagyon szeretek. Számtalan verset, mesét, színdarabot, novellát írtam eddig. 2006-ban, még Magyarországon megjelent egy verseskötetem és kiadásra vár az első regényem, melynek címe: Gyere velem.

Az életed nagyot változott, de vajon a gondolkodásod, mentalitásod is más lett, mióta Ausztráliában élsz?

Minden bizonnyal változtam. Ez egyszerűen elkerülhetetlen, hiszen alkalmazkodnom kellett egy új környezethez, sőt meg kellett benne erősödnöm, hogy talpon tudjak maradni a szeretteimtől távol. Céltudatosabb lettem, határozottabb és már tűzön-vízen át el akarom érni, amit eltervezek. Ebben persze lehet, hogy a koromnak is szerepe van, hiszen gyorsan telik az idő és nincs mire várnom, ha valamit el akarok érni. Abba, hogy megteszek mindent, beletartozik az is, hogy az otthon szerzett felsőfokú végzettségemet itt fölváltottam a magánházak takarításával. Nem volt könnyű ez a pálfordulás. Nem azért, mintha lenézném a takarítási munkát, hanem mert éveken át tanultam, de nem tudom hasznosítani a tanulmányaimat. Ennek elfogadásában a kellő alázat segíthetett, mint ahogy más nehézségek elfogadásában is.

Ausztrália álomidőben

Ausztrália közepén, a misztikus Uluru-nál

A magyar közösség napi szinten tartja egymással a kapcsolatot vagy csak a nagyobb ünnepeken, összejöveteleken találkoztok?

Errefelé nagyok a távolságok. Legkedvesebb barátnőm másfél órás autóútra lakik tőlünk. A munkába három órát vonatozok. Persze telefonon tartjuk a kapcsolatot és egy-egy programra készülve, a próbákon többször is találkoznunk. De vannak más találkozási lehetőségek is. Melbourne-ben kétévente rendezik meg a Hungarofest-et, kirakodóvásárral, kulturális műsorokkal. Van magyar iskola és lehet érettségizni is magyarul. Már egészen kicsi kortól foglalkoznak a gyerekekkel, hogy gyakorolják az anyanyelvet, megismerjék a hagyományokat, ápolják a kultúrát. Vannak tánccsoportok, zenekarok, énekesek. Van cserkészet is. Az egyház rendszeresen szervez kirándulásokat, különböző rendezvényeket a kisgyerekes családoknak. Van magyar idősekotthona. Vannak vásárok, főző versenyek. Vannak facebook-oldalak is, ahol itt élő magyarok mindent kivesézhetnek egymás között. Sőt, magyar ki kicsoda is létezik, ahol a fogorvostól az ügyvédig, az építésztől a kozmetikusig bárki megtalálható.

Fábián Tibor

 

 

2 hozzászólás

  1. antal m.

    Legyenek boldogok mind azok akik meggazdagodva kívánták megélni életüket. Elhagyták az ősi szülőföldjüket, kaland vágyból, egy más tallérért!

    Válasz
  2. Arpad

    igy van egy misztikus vilag ahol mindenki elheti az eletet mindenfele megkulomboztetes nelkul de mindenkinek a leleki vilaga zaklatott ,ez az emigracio,
    es egy Magyarnak nehezebb mint barkinek, a valasz a lelekiseg,a Magyar egyszer lelekben szuletik es azutan lessz a test mas esetben egyszer a test szuletik azutan lessz a lelek

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük