Erdély.ma
2021-05-06 csütörtök, Frida, Ivett RSS

Ave POTUS! – Grób László írása az Erdély.ma portálnak

„… ha valaki hetvenvalahány évesen Melania Trump férje, az önmagában is csúcsteljesítmény – ha emellett az Egyesült Államok elnöke, az már csak hab a tortán…

(nem polkorrekt vélemény egy kelet-európai kocsmában, a tizedik feles után)


Az napnyugati európaiak reménytelenül menthetetlenek: nem csoda, hogy a legokosabb nyugat-európai közösség, az angol visítva menekült ki az Unióból, ahol persze a fejesek azóta is azt hajtogatják, hogy „hülye angolok, angol hülyék”, de annak a gondolatnak még csak a szele sem érintette meg az elméjüket, hogy ők rohadtul elszúrtak valamit. Azaz inkább valamiket… 

Netán majdnem mindent, amihez az utóbbi években hozzányúltak. Ehelyett – ha már Monty Python – a „na jó, egyezzünk ki döntetlenben” filozófiáját hajtogatva teszik  magukat végtelenül nevetségessé, amerre csak járnak-kelnek a világban. Mondjuk ha három emberre két szék jut, de egy EU főfontos férfinak (?) eszébe sem jut, hogy az övét átadja a jelenlévő hölgynek... (anno az ilyet az iskolában belénk nevelték.) Ehelyett hosszú diplomáciai purparlé jön. 

Charles Michel
Charles Michel (Fotó: flair.be)

Plagizáljunk kicsit: venne ön ezektől egy használt autót?

Nem csoda, hogy szegény Trump elnök nem igazán szeretett ideröpködni, s trécselni velük.

 Ennek ellenére azt európai vezetők valami teljesen elfuserált felsőbbrendűségi tudattal nézték a volt amerikai elnököt, s ebben a végzetes tévhitben osztozott a kontinens „mérvadó” értelmisége. 

Most aztán lehet örülni: az új amerikai elnök teljes mértékben egyívású velük. De hagyjuk most Joe Bident – mint ahogy a történelem is abban a pillanatban fog megfeledkezni róla, amint végleg kilép a Fehér Ház kapuján, maga mögött hagyva Harris elnöknőt és a teljes deep state-et. S térjünk vissza Trump elnökre!

Merthogy itten Ájrópában van nekünk egy megingathatatlan tévképzetünk: elvárjuk, hogy a politikai vezetőink mind hiperképzett, humán műveltségű tojásfejek legyenek. Üljünk le egyszer a net elé, és töltsünk el egy órácskát azzal, hogy végignézzük a brüsszeli EU parlament közvetítését. Menet közben segítségül hívhatjuk a jó öreg, bevált Lombrosót, 

s feltehetjük a kérdést magunknak: akad köztük valaki, akire rábíznánk a kutyánkat, hogy elvigye sétálni? S ha igen, akkor az miért nagy valószínűséggel egy EU-szkeptikus képviselő? 

És akkor hasonlítsuk össze velük, vagy az átlag EU-tagország miniszterelnökével Trumpot. Mondjuk képzeljük el Merkel asszonyt, amint meghirdeti a MGGA-t, azaz hogy Make Germany Great Again-t? Vagy a spanyol kormányfőt – hogy a francba is hívhatják, guglizhatom ki már megint... –, amint kilépteti országát a Párizsi egyezményből és beutazási tilalmat vezet be néhány muszlim országgal szemben, hivatkozva a terrorveszélyre? Vagy Macront, amint amint falat épít a Pireneusoknál a bevándorlók ellen.

És ezek a figurák bírálták Trumpot, kórusban a média- és egyetemi/tudományos elittel. Az ittenivel meg a tengerentúlival. És be is jött. Ott megszavaztak (???) – igen, fogalmazzunk inkább így: megválaszttattak – egy már ránézésre végtelenül autonóm személyiségű utódot, valamint az ő utódját, akinek egyetlen érdeme – jónéhány szélsőbalos állásfoglalása mellett –, hogy színesbőrű. Persze mindez történik az antirasszizmus jegyében white is awful szlogennel.

trump 2

De vissza Trumpra! Iszonyatosan idegesítő volt négy éven át hallani, hogy „ez csak egy ízléstelen bunkó”. Persze: Ronald Reagan meg egy másodvonalbeli ripacs volt. Hogy aranyból van a fürdőszobája, hogy monomániás önimádó, hogy rapszodikus, hogy kiszámíthatatlan, ésatöbbi, ésatöbbi...

Az viszont nem merült fel, hogy ha valaki nála konformabb, akkor nem tudja egyszemélyben bedarálni a GOP teljes szervezetét, kiakolbólítani az összes rivális republikánus politikust az elnökjelöltségi küzdelemben és forradalmasítani a konzervatív politikai oldal gondolkodását. Meg felépíteni egy teljesen új kommunikációs stílust (aminek a szólásszabadság jegyében történő eltörléséhez gyakorlatilag az összes IT-multi összefogása szükségeltetett.  S az is lehet, hogy még nincs vége a játszmának...) Valamint megszólítani azt a pár tízmillió tősgyökeres amerikait, akiket jónéhány évtizede a kutya sem kérdezett meg: igen, feketét, fehéret, tarkát. És szembesíteni az USA-t a kőkemény rögvalósággal: hogy ott egy Hollywood-hightech neomarxista duó diktál. Igen, eljutottunk pár évtizednyi kemény munkával oda, hogy nem az oroszokat szeretnénk marxtalanítva látni, hanem az amerikaiakat...

Volt egy elnök négy éven át, aki gyakorlatilag egyszemélyben harcolt a teljes establishment-tel. A demokratákkal nyíltan, a republikánusok egy jó részével a színfalak mögött. És akit ezerszer szúrtak hátba azok, akiket a sajátjainak vélt. Akinek a terveit és intézkedéseit nagyon sokszor nem a Pelosi vezette rohambrigádok, hanem a saját kulcsemberei szabotálták. Akinek kirúgott beosztottjai rohantak interjút adni és könyvet írni, amiben elmondhatták őt mindennek. Aki szinte senkinek nem fordíthatott hátat, mert nem tudta, támogatás vagy kés érkezik-e onnan.

Nem, félreértés ne essék: nem arról van szó, hogy Trump elnök egy makulátlan kereszteslovag volt, aki elbukott a szaracénok túlerejével szemben. Egy rengeteg emberi hibával és szélsőséges tulajdonsággal megáldott self made man-ről van szó, akit pont ezek a szélsőséges tulajdonságok tettek alkalmassá arra a feladatra, amibe belekezdett és amit csinált, amíg csinálhatta. Egy „európai típusú” humán értelmiségi az elnökjelölési procedúra harmadik hetében távozott volna a porondról, sírógörcsökkel és idegösszeroppanással. Trump viszont rendíthetetlen humorral végigcsinálta. Ahogy az elnökséget is, és küzdött, az utolsó pillanatig. Nem kell őt szeretni, emberileg valószínűleg elég nehéz is. De tegyük már félre azt a ki tudja honnan eredő rögeszménket, hogy a politikusokat szeretni kell. Nem: el kell várni tőlük, hogy jó végezzék a feladatukat. És Trump összességében jól végezte. Hogy mennyire, azt egy-két év múlva fogjuk csak igazán látni.

trump

Hogy a Trump-éra befejeződött-e, vagy csak szünet van a két felvonás közt, az még a jövő titka. De ha a mai generációk agymosása nem jár teljes sikerrel, akkor úgy rögzül majd a történelmi tudatban, mint az egyik legjelentősebb amerikai elnök.

A kérdés csupán annyi, hogy Trump elnökre úgy fognak-e emlékezni, mint egy új, egészségesebb korszak/világrend előharcosára, vagy pedig mint egy régi, az utána következő felől visszatekintve valóságos aranykor utóvédharcosára, aki megpróbálta megállítani a barbarizmust, de elbukott az egyenlőtlen küzdelemben.

a szerző jogász, könyvkiadó