Zürichi levéltári kutatómunkám során bukkantam az 1989-es romániai forradalomhoz, más néven a revolúcióhoz vezető út kezdeti szakaszáról tudósító német nyelvű cikkek sokaságára. Az 1987. december 1-e és 1988. október 6-a között kelt sajtóközlemények és tudósítások sorából jól követhetően kibontakozik az események láncolata, amely a több mint ezer halálos áldozatot követelő, legvéresebb kelet-európai rendszerváltással és a rettegett román diktátor, Nicolae Ceaușescu 1989. december 25-én történt kivégzésével végződött.

Kis meglepetés Románia sírásójának

Minél több, minél előbb

Nyugati diplomaták szerint Ceaușescu célja a bejelentéssel a legnagyobb fokú mobilitás állapotában és állandó riadókészültségben tartani a lakosságot. Augusztus 9-én nyilvánosságra hozzák, hogy a nyugatnémet vezetés javában tárgyal Romániával minél több erdélyi német minél előbbi kiutaztatásáról. A precíz németek kiszámolták, az összes erdélyi szász és bánáti sváb lakos kivásárlása másfél milliárd márkájukba kerülne. A német sajtó által korábban említett 230 ezer fővel számolva ez átlagosan 6521 márka és 74 pfennig fejenként a csecsemőtől az aggastyánig, a földművestől a magasan képzett szakemberig.

Augusztus 20-a, államalapításunk és Szent István király ünnepe, vagy ahogy akkor hivatalosan nevezték, a Magyar Népköztársaság Alkotmányának ünnepe után két hetesre tervezett tüntetés kezdődik Budapesten Románia nagykövetsége előtt. Augusztus 23-án pedig arról ír a svájci Tages-Anzeiger, hogy Magyarország emberiség elleni bűntettre hivatkozva az ENSZ elé szándékozik vinni a romániai falurombolás ügyét.

Budapesttel egy időben a svájci magyarság is megmozdul. A kinti magyar szervezetek augusztus 27-re tiltakozó tüntetést hirdetnek az ország közigazgatási központjába, Bernbe. A Svájc nem hivatalos fővárosában rendezett mintegy ezer fős megmozdulás célja a figyelem felhívásán kívül egy petíció átnyújtása a román nagykövetség részére. A címzett nem veszi át a kérvényt. Ekkor kelnek lábra az első sajtóhírek arról is, hogy a Nemzetközi Emberjogi Társaság birtokába került két lista a 220 elsőként lerombolásra ítélt romániai faluról. A listát viszont nem hozzák nyilvánosságra és neveket sem közölnek a listán szereplő falvakról.

Svájci francia lap őszintén Trianonról

Magyar-román csúcstalálkozó

Másnap, augusztus 28-án kerül sor Grósz Károly és Nicolae Ceaușescu találkozójára Aradon. 1977 óta először találkozik utoljára ilyen szinten a két ország vezetése. Nemcsak az utókor, hanem a korabeli közvélemény is Grósz és vele együtt a magyar álláspont vereségeként értékeli a hét és fél órás eszmecserét. Grósz tudomásul veszi, hogy a településrendezés nem falurombolás, elfogadja, hogy a budapesti tüntetésre válaszul bezárt kolozsvári főkonzulátus kiutasított diplomatáit le kellett volna tartóztatni, nem pedig csak kiutasítani. Amiatt sem akadékoskodik, hogy nem nyitják újra a Bukaresti Magyar Kulturális Intézetet, írja az index.hu a találkozó 20 éves évfordulóján. A zömében a múltból eredő feszültségeket a szocializmus ma még nem tudta megoldani – hangoztatja Grósz Károly a csúcsot követő sajtótájékoztatón. Húsz hónap van hátra az első szabad választásokig.

A FAZ augusztus 30-án hozza az újabb sokkoló hírt: Balavásáron egy rendőr agyonvert egy csíkszeredai férfit, mert az felszólítása ellenére továbbra is magyarul beszélt egy vendéglőben. Eközben a Román Kommunista Párt hivatalos lapja, a Scînteia siet tematizálni a hazai közvéleményt. A lap értelmezésében Grósz és Ceaușescu nem létező, illetve a magyarországi sajtó által kitalált nehézségekről egyeztetett nyolc órán át az aradi találkozón, ami egyébként is szovjet nyomásra jött létre.

Tömegtüntetés összetűzés nélkül

Nemzetközi elszigetelődés

Keleti szomszédunk 71. életévében járó teljhatalmú urának ámokfutását a Nyugat sem nézheti tovább tétlenül. Szeptember 7-én Románia nemzetközi elszigetelődéséről ír az Appenzeller Zeitung. Holland parlamenti képviselők tiltakoznak Ceaușescu politikája ellen, egy holland parlamenti delegáció pedig lemondja romániai látogatását. Magyarország is nyugati segítségre számít, főleg Ausztriára tekint bizakodással. A budapesti Népstadionban nagyszabású nemzetközi rock koncertet rendeznek, ahol több nyugati fellépő is kiáll a romániai magyarok mellett, mint arról a St. Galler Tagblatt szeptember 8-án tudósít. Ezzel egy időben közli a FAZ, hogy Románia minden elképzelhető módon és eszközzel akadályozza a menekülők dolgát a határon és az országon belül.

Szeptemberben prominens szereplővel bővül a Ceaușescu-rezsim haláltusáját közelről szemlélő vagy akár befolyásolni képes személyek szűk köre. Az 1927 és 1930, majd 1940 és 1947 között uralkodott I. Hohenzollern-Sigmaringen Mihály, az utolsó román király, aki trónfosztását követően légiforgalmi pilótaként vállalt munkát Svájcban, majd ott is hunyt el 2017-ben, az ENSZ genfi ülésén ellenállásra szólítja fel honfitársait Ceaușescu ellen, közli a NZZ szeptember 20-án.

Svájci magyar szervezetek október elején négy nyelven tesznek közzé felhívást tüntetésre a romániai falvak megmaradásáért. A meghirdetett időpont 1988. november 12-e, a helyszín Strasbourg, az Európa Parlament épülete. November 11-én arról értesít az NZZ, hogy Jugoszlávia is kritikával illeti a Romániában kialakult helyzetet.

Nem telik bele egy hét és Svájc vezető napilapja közli, hogy a rendőrség megakadályozott egy 1500 fős tüntetést Budapesten. A román nagykövetség előtt az egy évvel korábbi brassói felkelés emlékére gyűltek volna össze a tüntetők. 1987. november 15-én történt ugyanis a kommunista Románia egyik legnagyobb munkáslázadása, mely akár az 1989-es forradalom előszelének is tekinthető. A brassói traktorgyár dolgozóinak bércsökkentés miatti sztrájkja pár óra leforgása alatt Ceaușescu- és kommunizmus-ellenes tüntetésbe torkollott. A városon átvonuló munkásokhoz egyre többen csatlakoztak menet közben, köztük diákok, értelmiségiek is. A nyolcezer fősre duzzadt feldühödött tömeg megfékezésére a rendőrség kapitulációja után végül bevetették a hadsereget. A perbe fogottak közül 61 személyt kényszermunkára ítéltek.

November 20-án újabb EPD sajtóközlemény borzolja a kedélyeket: Győrfi Károlyt, Magyarország bukaresti kereskedelmi attaséját 6 órára előállították, majd 3 napos határidővel kiutasították Romániából, mert állítólag románellenes röpcédulákat dobott ki autójából. Egy napra rá a romániai kitelepítések elleni száz-kétszáz fős tüntetésekről ír Zürichben és Genfben a Zürichsee-Zeitung. Svájci nézőpontból ekkor már túl vagyunk az események ezen szakaszának tetőfokán. A Badener Tagblatt október 6-án közli, hogy a svájci Bundesrat vagyis a Szövetségi Tanács, a Svájci Konföderáció vezető végrehajtó testülete, valamint a Nationalrat, azaz a Nemzeti Tanács, a szövetségi törvényhozás alsóháza együttesen felszólítja Nicolae Ceaușescut a falurombolás befejezésére.

1998. november 12-én az Erdélyi Világszövetség Straßburgban (így) kelt fejléces levelén az erdélyi szászok arra hivatkozva, hogy a román kormány megszegi az 1918-as gyulafehérvári határozatot és figyelmen kívül hagyja az összes nemzetközi szerződést a kisebbségek önrendelkezési joga, valamint a kisebbségvédelem tekintetében, továbbá az emberi jogok súlyos megsértésére és az etnikai kisebbségek megsemmisítését célzó bukaresti politikára való hivatkozással visszavonják a Medgyesen, 1919. január 8-án tett csatlakozási szándéknyilatkozatukat Romániához és semmisnek nyilvánítják azt. Követelik Erdély, valamint az 1918-ban szintén Romániához csatolt egyéb területek, így a Bánát, a Körös-vidék és Máramaros szabadságát és függetlenségét.

Összegzés

Három évtized távlatából összességében megállapítható, hogy a korabeli magyar vezetést meglepte a pár hónap alatt kiéleződött és nemzetközivé terebélyesedett konfliktus. Hol volt, mit csinált előtte a magyar hírszerzés? Az aggastyán korú Kádár János politikai pályafutása, egyszersmind élete végén több szempontból is alkalmatlan volt a helyzet kezelésére. Nemkülönben az események eszkalálódásával a helyére kerülő Grósz Károly, a hithű kommunista, akiből hiányzott a külhoni magyarság iránti szolidaritás érzése. Ez egyébként kevés kivétellel az akkori vezetés egészéről elmondható. Az állampárt saját belső problémáival és az ország ügyes-bajos dolgaival (romló gazdasági helyzet, növekvő infláció, stb.) volt elfoglalva. Igyekeztek szőnyeg alá söpörni, eltussolni az ügyet, ameddig csak lehet? Külső segítségben, például a Szovjetunió közbelépésében reménykedtek?

Talán soha nem fogjuk megtudni. Visszatekintve másképp is végződhetett volna a nyugati sajtó által két kelet-európai ország között a II. világháború utáni legnagyobb feszültségnek nevezett konfliktus. Az államszocialista rendszer másfél éven belül végképp összeomlott, az ajtókon Tallintól Tiranáig bekopogott a rendszerváltás. Magyarország és Románia elkerülte a véres etnikai összetűzést, ami elől a jugoszláv utódállamok néhány év múlva nem tudtak kitérni. A tömeges véráldozat emlékének elhalványulásával déli határainknál önálló, prosperáló, EU-tag vagy az EU-ba törekvő délszláv államokat látunk. Vajon melyik volt a helyesebb út? Bársonyos átmenettel konzerválni és újból a jövő nemzedékeire testálni évszázados viszályokat vagy ott és akkor  áldozatot hozni egy szabadabb jövőért? Ha idáig eljutott a Kedves Olvasó, bizonyára tudja a választ.

Képek: NZZ, FAZ, Süddeutsche Zeitung, Der Bund, Berner Tagwacht, Der Spiegel, Zürichsee-Zeitung

Ferkó Zoltán, Svájc – Zürich

3 hozzászólás

  1. antal m.

    A fenti történteket átéltem, és azok valósak! Olvasó minőségben,- mindig vannak mindenre megoldások! A KÉT FÉL KÖZÖTT DŐL EL,- EGY KÖZÖS MEGOLDÁS!

    Válasz
  2. Tóducz

    Na, Tőkés Lacika ideges lehet, hogy nem szerepelt a svájci “tükör” egyik felvonásában se.

    Válasz
    • Csiki

      XXX, ha elolvasod figyelmesen, rájössz magad is, hogy az események leírásában nem ért el 1989-ig a szerző…

      Válasz

Leave a Reply to Tóducz Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé.