Előírat

Az Anyaország annyit tett és folyamatosan tesz értünk, „kívülre szakadt magyarokért”, hogy hálából ezt a földig alázó december ötödikét, amit én Fekete Mikulásnak neveztem el, a feledés fátylával leborítjuk! Ha néha fellebbentjük a fátylat róla, azt csak azért tesszük, hogy tanulságként szolgáljon a magyar nép számára. Hogy soha az életben többet ne válasszon országvezetőket a „Nemzet Hóhérai” közül, mert azok testvérháborút is bevetni képesek rettenetes céljuk érdekében!

Az a buta magyarkodó gőg …

Fotó: Youtube

Az a buta magyarkodó gőg …

– Itt lakunk mi. Ez egy fixpont. Adott pillanatban a határ elmozdult. Egyszerűen átlépett fölöttünk. Sajnos az ilyen megesik akaratunkon kívül. Nem kérték ki véleményünket, önkényesen döntöttek sorsunk fölött! Most már megértette uram?

– Tehát így lettek önök románok?

– Nem, mi nem lettünk románok. Mi magyaroknak maradtunk! Szerinted olyan könnyen lehet nemzetiséget váltani? Te képes volnál egyik napról a másikra törökké változni?

A görög polgár döbbenten nézet rám.

– Mielőtt megsértődnél, képzeld magad az én helyzetemben – siettem a magyarázkodással. Tegyük fel, hogy te Ciprusban élsz. A sziget görög valamint török fennhatóság alatt ál. A két részt határvonal választja el egymástól. Valamilyen okból kifolyólag, amit fölöslegesnek tartok részletezni, megváltoztatják a határ helyét. Egy reggel arra ébredsz, hogy török állampolgár lettél, de te attól még görög nemzetiségűnek maradsz!  Most már érted?

Az emberen tapasztaltam a helyzetfelismerés kezdeti jeleit és erre rendkívülien büszke voltam. Már egy hete azon erőlködtem, hogy felvilágosítsam görögországi munkaadónkat bonyolult helyzetünkről. Ugyanis érthetetlen volt számára miért valljuk magunkat magyarnak, ha Romániából jöttünk.

Már huzamosabb ideje dolgoztunk Dráma és Kavala városokban. Gyönyörű faházakat építettünk az ottaniak nagy megelégedésére és csodá- latára. Kialakítottunk egy általunk használt nyelvet, amely egyaránt tartalmazott görög, román valamint magyar szavakat. Annyira sikeresen használtuk ezt a mozaiknyelvet, hogy majdnem tökéletesen megértettük egymást. Dacára a románajkú munkakeresők iránti intoleranciának, a környékbeli emberek tisztelettel viszonyultak hozzánk. Népszerűségünk ígéretesen ívelt fölfele mindaddig, amíg görög munkaadónk oda nem hozott egy Budapest környéki magyar fiatalembert. Mert Dráma városában összetalálkozván eldicsekedte, milyen derék hozzáértő magyar mesterek dolgoznak neki. Anyaországi testvérünk személyesen is meg akarván győződni, felkeresett bennünket szorgoskodásunk kellős közepén.

– Hogy ityeg, a fityeg fiúk?- robbant be közénk egy régiséggel rendelkező befutott ember magabiztosságával.

– Hát elég szépen fityeg! – adtuk meg a méltó választ.

– Azt látom, hogy nem mindennapi munkát végeztek. – dicsért meg nagylelkűen.

– Megtesszük a tőlünk telhetőt, haver. – szerénykedtünk. – Te mibe utazol?

– Építész vagyok én is. Cuccos az anyagotok, honnan hozzátok?

– A faanyagot Székelyudvarhelyről hozzuk, mert mi odavalósiak vagyunk.

Csak két méterre álltam tőle, így tisztán láttam, amint arcára kiül a gőg. Még annyi fáradtságot sem vett, hogy továbblépjen vagy hangját lehalkítsa, odakiáltott a görögnek:

– Ezek átvertek téged, ezek románok!- diadalmaskodott, még legyintett is, hogy nagyobb nyomatékot adjon szenzációs felfedezésének.

Hirtelen feléledt bennem egy kellemetlen érzés, amit már régóta nem éreztem. Amióta nem dolgozok az Anyaországban, azóta próbálom kigyógyulni. Furcsa mellszorító, gyomrot felforgató, agyat lángraborító érzés. Amely akkor keletkezik, amikor mások döntik el a kilétedet. Hiába próbálod megmagyarázni, kikérni, kikövetelni nemzeti hovatartozásodat. Mert mint egy kárörvendő kakukkszó, füledbe cseng a mérgezett tüskének szánt szentencia: román … román. Ráadásul még meg is ropogtatják francia módra az „r” betűt.

Mert ugyebár vannak olyan anyaországi kiválasztottak, akiknek Isten tudja honnan vett joguk kisajátítani maguknak a magyarság privilégiumát. Holott csak annyit tettek az anyanemzetért, hogy voltak kegyesek megszületni. Most nem akarom ráhúzni az egész nemzetre ezt a visszataszító megnyilvánulást. De ha százból tíz ilyen rosszindulatúan nyilatkozik, már az is elkeserítő. Lehet, hogy az arány még kevesebb. Sajnos a rosszak hallatják hangjukat álltalában, a jók okosan hallgatnak. Hogyan lehetséges ennyi rosszindulatnak felgyülemlenie testvéreinkben? Mi rosszat vétettünk nekik?

Azon a feledhetetlen december ötödikén, amikor az Árpád hídnál megpillantottam az óriási kampányreklámot, identitástudatom megingott. A plakát kétemeletnyi magas és háznyi széles. Rajta apa, anya és három kisgyerek. Kettő karonülő, egy fiúcskát kézen fognak. Állnak, mint az orgonasípok, kiszolgáltatottan rémült arccal.

„-Szavazz Nemmel!”

Mert ellenkező esetben jönnek az erdélyi magyarok és megeszik előled, gyermekeid elől a kenyeret. Ez volt az értelme az egésznek és nem volt szükséges írásba foglalni mivel a kép nyilvánvalóvá tette. Égett az arcom a szégyentől, helyettük én restelltem magam. Lelapuló nyúl módjára összehúztam magam, hogy minél észrevétlenebb legyek. Legszívesebben átsűllyedtem volna az egyes villamos padlózatán. Éreztem, hogy vádló tekintetek szegeződnek rám. Meggyőződésem volt, hogy egész Budapest engem gyűlöl. Lesütött szemmel járkáltam, mint egy apagyilkos. Attól rettegve untalan, hogy valaki a hátamnál rámkiált:

– Látjátok, ott megy egy kenyerünket zabáló román!

A Szentlélek téri katolikus templomban sem tudtam megnyugodni. Pedig a püspök úr reszkető hangon megkövetett az egész magyar nemzet nevében. Láttam, hogy szemeiben könnyek csillogtak. Nekem is kibuggyantak és nem akartak elapadni. Pedig egy magyarnak nem szabad sírni még akkor sem, ha kitagadott magyar. Csodálkozva néztek rám misét hallgató keresztények:

– Íme, itt ül egy férfi közöttünk és sír, mint egy gyerek! – csodálkoztak ezen, mert manapság a könnyeket is ajánlatos eltitkolni különben gyenge jellemre vall. De jöttek és körberepdestek aprócska szárnyú pufók angyalkák. Biztató mosolygásuk szíven simogatott. Az évszázados kupola alól felszabadult isteni kinyilatkoztatást csak én hallottam és csakis én:

-„Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, hogy mit cselekedtek!”

Megbocsátottam, de felejteni nem tudtam. Otthagytam azt a földet ahol nem szerettek és összejártam Európa országait, abban a reményben, hogy soha többé nem kell megtapasztalnom a kitagadás keserű élményét. Mindenütt büszkén vallottam magyarságomat. Bármerre jártam is a nyugat civilizált fiai elismerően bólogattak:

– Bizony derék ember a magyar! Munkás és becsületes. – és megveregették vállamat.

Most itt vagyok az Égei tenger partján és amikor majdnem sikerült bebizonyítani egy görögnek, hogy magyar nemzetiségű vagyok egy buta gőgös fiatalember, aki talán alig kiejthető magyar névre hallgat, megfoszt istenadta jogomtól. Amit Petőfi is így fogalmazott meg: „Mindenki az, aminek vallja magát!” De ne felejtsük el Ady Endre jogos dörgedelmét, amikor kétségbe vonják a költő magyarságát:

-„Én nem vagyok magyar?!”

Olyan gondolatok ébredeznek agyamban, amit önmagamnak sem merek bevallani. Hiába próbálom elfojtani, úgy is feltör tudatalattimból. Mintha egy rossz csónakban ülnék és minél nagyobb igyekezettel próbálnám betömködni a bugyogó lékeket, annál több keletkezik:

Vajon ilyen áldatlan tulajdonságainkért buktunk el Mohácsnál és meghaltunk színe-javunk? Az 1848-as szabadságharcot elveszítettük, mert a zsarnokság sokszoros túlerőben volt, de vajon miért vonult fel ellenünk minden apró nemzet kivétel nélkül?! És 49-ben miért tűrtük, hogy birkamódra lemészároljanak román martalócok Európa legnagyobb megbotránkozására?! Nem az Isten, de mi vertük meg magunkat Trianonnál! A további nemzet, nemzettől való eltávolodást nagyrészt a kommunista megalkuvásra fogjuk. Nem akarjuk magunkba felismerni az igazi okot:

-„Gőgös rossz testvérnek nevelték a magyart a nemzet hóhérai!” Csak ezerből öten tanulták meg a beteges kórt, de ez az öt álltalában előljáró vagy buta hangoskodó.

Uram ne adjál jóvágó fegyvert Káin kezébe, mert testvérgyilkossá válhat. Gerendát faragok éles baltával. A pökhendi ember mellettem feszít. Egy sújtással elérném. Nagy a kísértés, indulatok háborognak bennem, de fölülkerekedik a józan ész. Nincs jogom az erőszakhoz, de büszkeségem sem engedi. Hiszen az ember ősei zsellérek voltak, alföldi rabszolgák. Én pedig székely köznemes. Ha jelenleg egyszerű vándor is, de önérzetes.

– Takarodj innen, te korcs fajzat!- akkorát ordítottam, hogy majd kiszakadt a tüdőm. Soha nem gyakoroltam a baltadobást, de most úgy hatolt bele egy faoszlopba, mint kés a vajba.

Mindenki megdermedt a váratlan sokk hatására. Otthagytam a rémülettől halálra vált anyaországit. Megfordultam és lebotorkáltam a tenger homokos partjára. Próbáltam kiüresíteni túlterhelt agyamat és ne gondolni semmire. Néztem, ahogyan a távoli kékség határán, hullámok születnek a nyílt vízen, majd sorban egymás után a part irányába gurulnak és elmúlnak a nedves homokpadkán. Így születnek meg keserű lelki vívódásaink, majd így csendesítik le az idő homokpartjai.

– Túlságosan eldramatizálod az ügyet. – utánam jött a görög, hogy megvigasztaljon. Nem tagadom, jól esett nekem, őszinte hálát éreztem iránta.

Az igazság az, hogy akkorra már le is csillapodtam. Egyszerűen helyrezökkentett a csendes környezet és a tenger felől áramló mérhetetlen nyugalom.

– Nekem mindegy milyen nemzetiségűek vagytok. Felőlem lehettek románok is vagy akár arabok. Nekem munkátok és megnyilvánulásotok számít. Hónapok óta ismerlek benneteket. Ritka szorgalmas és szerény nemzet fiainak könyveltelek el. Ezért nem is értem miért kardoskodsz annyira magyarságod mellett különösen, ha még fajtádbéli sem akar elismerni. Hiszen lehetsz bármilyen nemzet, tetteid bebizonyították nemességedet.

Született bölcselő vagy te görög ember. Büszke lehet az a nép mely ilyen magas szintű gondolkodókat termel ki magából. Hozzátok közel északon pontosan ellenkező módon fogják fel ezt a dolgot és ezért nincs béke nemzetek között. Nem véletlen, hogy éppen őseitek alkották meg a világcivilizáció bölcsőjét. Építettek fantasztikus méretű és képzeletet felülszárnyaló formájú álomépítményeket pogány isteneiteknek. Átörököltétek Platon, Arkhimédész, Hipokrátész vagy Arisztotelész halhatatlan génjeit. Micsoda kár, hogy bölcseleteiteket nem tette magáévá a világ!

– Elmém felismeri az igazmondásodat – szóltam hangosan, de szívemet egy aprócska tüske szúrja:

– Mond csak, te akháj vagy, esetleg dór vagy jón?

– Én görög vagyok. – jelentette ki határozottan.

– És ha mondjuk egy másik görög arról próbálna meggyőzni, hogy te nem is vagy görög, hanem, mondjuk akháj?

– Ez kizárt dolog!- rázta a fejét. – Mi már felnőttünk, mi mindannyian görögök vagyunk!

Sebők Mihály

 

12 hozzászólás

  1. MISZTÓTFALUSI

    Szörnyen szívszorító ez az írás! Nem tudom, hogy hogy, csak most bukkantam rá. De jobb később, mint soha! Köszönöm, köszönjük, T. Sebők Mihály!

    Válasz
  2. GÁBOR

    A Magyarság és Székelység tudat alatt mindég is tudatában volt annak, hogy egy õsi nyelvet beszélnek és egy õsi néphez tartoznak! Ez, BÜSZKESÉGGEL TÖLTI EL ÕKET!

    A Magyarkodás/Székelykedés azt jelenti, hogy kimondjuk az IGAZAT, AMIT TITKOLNAK ELÕLÜNK!

    HOGY, HARCOLUNK AZ IGAZUNKÉRT ÉS AZ IGAZSÁGUNKÉRT!!

    Válasz
  3. Drag650

    Nagyon köszönöm ezt az írást!! Isten áldja az igaz magyarokat!

    Válasz
  4. antal m.

    Sebők Mihály cikkei vonalasak! Jól kell utazgatni-értelmezni sorai közt, mert dupla kifejezéseket alkalmaz, — ez adja meg a tökéletes írásai értelmét!
    A cikk címében említett ,,GŐG,, szó számomra egy kis-é vulgárisabb és zavaró!/ de nem véletlen/
    Inkább a büszke magyar szót használnám, ami nem sokkal tér el a kifogásolásomtól.
    De, ez a szó/ büszke/ inkább meghatározója a mi nemzetünknek!
    Igy természetes!

    Válasz
  5. -Hívő-

    Régi olvasója vagyok Sebők Mihálynak és örvendek, hogy újra olvashatom írásait. Látom megmaradtak még egy-néhányan a régi kommentelők közül. Örvendek neki de annak nem, hogy nem sokat változtak szokásaikban. Ugyanis nem azt értik meg az írásból amit az író egyébkén elég világosan mondani akar, hanem azt amit ők érteni akarnak! Elcsavarni egy írás értelmét annyit jelent, mint tönkretenni egy munkát, kérem legalább a jót ne!

    Válasz
  6. Tóducz

    Na rendesen bekapcsolt a székely puci pardalian önérzetlen önérzete.

    Válasz
  7. puci pardalian

    Lám, lám mégiscsak alábbvalóbak vagyunk ha a minden és országrabló oláhnál, degenerált, agymosott csonkahoni liberálkoncsi fattyúnál nem is, be a görögnék igen, háromszor is igen, különösen “béketűrésben, kiszolgáltatottságban” elfelejtve, hogy pont ők mondták ki, pont az itt említett nagyjaik szájával, döntöttek az egyiptomi és szkíta ősiség kapcsán a SZKÍTÁK javára. De természetesen nekünk SZIKULOKNAK azokhoz semmi közünk ugye drága KRISZTUSBAN szeretett testvéreim?
    A cikkíró is megérdemli a balta díjat, de legalább a szelét!

    Válasz
  8. Szekely Attila

    Sebok Mihaly na ne maszatolj! Mi nem vagyunk “kivulre szakadt magyarok”hanem eroszakkal elszakitott magyarok! Elfelejted , hogy tobb mint 70 eve a csonka-hazat is idegenek vagy oket kiszolgalok vezetik es , hogy a kommunista diktatura utan nem volt rendszervaltas csak modszervaltas. A csonka-hazaban elo magyarok nagy resze is a 70 eve tarto agymosas aldozatai. Addig nem lesz igazi valtozas amig nem lesz nemzeti kormanya Magyarorszagnak !

    Válasz
    • Tóducz

      Szekely Attila, Ön agymosoda tulajdonos, hogy blamálja más agymosodáját? Piacgazdálkodik?

      Válasz
      • Szekely Attila

        Toducz ur osszetevesztett valamelyik Fideszes Soros tanitvannyal!

        Válasz
        • Tóducz

          Kedves Sz.A., a rablóból lesz a jó pandúr. Én úgy veszem észre, hogy a mai Jobbik közelebb áll Soroshoz, mind a fidesz. Ha tévednék nyugodtan javítson ki.

          Válasz
  9. Tóducz

    Jó kis rege, két oldalra nyess: egyfelől odaátra, másfelől ideátra. A jelenlegi határon belüli magyar ne nézze másnak a jelenlegi határon kívüli magyart, s a székely-magyar pedig ne akarjon a jelenlegi Magyarországon székely köztársaságot (világszövetségét) alapítani.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük