Magyar Néprajzi Lexikon – Guggolva fejés (Gyímes, v. Csík m.) / Forrás: mek.oszk.hu

Sokan ismerik azt a népi közmondást, miszerint az ábrándozás az élet megrontója! Van igazság benne, mivel az ábrándozás kiszakítja az ábrándozót a hétköznapi világ valóságából, és azután romlik meg az élete miután az ábrándok irreális világából visszacseppen a durva, kíméletlen hétköznapokba!

Van igazság tehát benne, de szerintem nem jelenti azt, hogy az ábrándozást tejesen kizárjuk életünkből, mint nem kívánatos lelki gyakorlatot. Én azt mondanám, hogy az ábrándozás adott pillanatban lehet egy lelket felfrissítő, reményt adó, enyhe ösztöke, amire lelkünknek igenis, bizonyos esetekbe szüksége van!

Saját tapasztalatomból tudom, mivel voltam én is, de szerintem ki ne lett volna kilátástalan helyzetekben, hosszantartó lelki és fizikai nyomás alatt, amikor úgy éreztem, hogy már feladom a harcot. De ekkor teremtettem magamnak egy ideális világot, ahova bemenekültem és ahol megpihenhettem, felfrissülhettem, új erőre kaphattam! Ez a világ az ábrándok világa volt mely segített továbblépni!

Egy székely falusi lány tehenet fejt az istállóban. Gerendáról lelógó viharlámpás világított neki, ahogy ott fejte zománcozott bádog nagy csuporba és onnan öntötte át a zománcozott bádog vederbe a tejet. A szüzességét még el nem veszítette, szerelemre éhes lány, mi másról, mint a szerelemről ábrándozott. Azt gondolta a kis buta, hogy egyedül van, ezért ábrándjainak nem csak gondolatban, hanem szavakban is szabad utat adott!

(Van, aki megszól érte, hogy állandóan magyarázkodom, de néha nagy szükségét látom ennek azért, hogy az olvasó maga elé képzelhesse a cselekményt.)

Jelen esetben a székely gazdálkodók egyik gazdasági épületét szeretném bemutatni azoknak, akiknek nem volt szerencséjük ilyent látni. Meglehetősen nagy épületről van szó, gerendákból vagy téglából rakottról, mely három részre tagolódott. Egyik felől tartották a nagy állatokat, mint a tehenek és a lovak, jászol elé bekötve, a másik szárnyában pedig az apró állatokat, mint birkák, kecskék, malacok. Középen a csűr, az emeleteken pedig a szénatartók és két oldalt a pelyvatartók voltak.

Ez a csűr akkora kellett legyen, hogy oda beálljon egy szénásszekér, mert onnan dobálták fel a takarmányt a tartókba, valamint a cséplőgép is oda állott be és ott csépelték ki a gazda gabonáját is!

Ugyancsak a csűrből, mely falakkal volt elválasztva mindkét szárnytól, adagolták be a szénát, sarjút a tehenek, lovak elé a jászolba, egy úgynevezett könyöklő résen át, melynek le és felnyíló záró lappancsa volt.

Itt munkálkodott a lány apja halló távolságban, és csendben szénát rázott össze az állatoknak. A lány pedig félhangosan ábrándozott, amit az apa különösebben nem bánt mivel saját tapasztalatából ismerte a fiatalság velejáróit. Még imponált is neki lánya legényekhez való vonzalma, egyrészt természetesnek vette, másrészt megnyugodott, hogy nem marad pártában biztosan az ő nyakán!

– Milyen jó, hogy ma szombat este van, már alig vártam! – így a lány – Édesanyám főzi a puliszkát, én fejem a tehenet. Amikor megfejtem beviszem, megszűrőm, felforralom, majd vacsorára puliszkát eszünk tejjel. Esti harangszó után jön a szeretőm, Guszti vizitába, leültetem a padra és beszélgetünk, amikor anyám kilépik valahová, még titkon az ölébe is ülhetek, de csak egy pillanatig. Egy, két gyors puszit is lophatunk egymás szájáról vigyázva, hogy anyám ne kapjon rajta. Csakhogy az est fénypontja azután következik, amikor az én Guszti babám illendő képen elköszön egy olyan szűk óra múltán, mivel nem illik sokáig fenntartani a háziakat, mert „majtég” megunják a legényt! Én pedig ki kell őt kísérnem a félhomályos tornácra egészen a már sötét kapualjig, mert így kívánja az illem, de a leány is! A tornácon már vadul összecsókolózunk mintha rég nem láttuk volna egymást, majd a kapu alatt folytatjuk, miközben a babám a mellemet markolássza érzékien. Olyan jó érzés önt el, hogy majdnem elsikoltom magam, de visszatartom valahogy, nagy nehezen pedig itt még nincs vége a gyönyöröknek. A babám benyúl gyors kezével a szoknyám alá, és gyöngéden megfogja dombocskámat, de ezt már nem bírom ki sikoly nélkül. Kitör belőlem egy hatalmas „jújj”!

Annyira beleélte magát az ábrándba és olyan hangosra sikeredett az a bizonyos „jújj”, hogy az egyébként szelíd tehén ijedtében „kukraszökött” a hídlásról. Kirúgta a zománcozott bádog csuprot a lány kezéből, valamint felrúgta a zománcozott bádogvedret majdnem tele tejjel! Szegényke egy nagyon szomorú képre ébredt fel ábrándos álmából s az, amit látott egy kétségbeejtő valóság volt, mivel egy veder tej helyett egy nagy fehér folt éktelenkedett a padlózaton, a fejőedények pedig horpadt állapotukban rondították a helyzetet! Nem csoda hát, ha kétségbeesésének adott hangot:

– Istenem mit tettem, anyám főzi a puliszkát, én pedig kirúgattam a tehénnel a tejet, most mit fogunk enni puliszka mellé?

A házigazda erre a kérdésre meg nem állta, hogy fel ne fedje ottlétét és a könyöklőn át be ne kiáltsa ironikus módon a  kényelmetlen helyzetbe jutott lányának:

– Ne búsulj lányom, vacsorára puliszka mellé majd megeszed a Guszti babád kolbászát!

Sebők Mihály