Borboly Csaba szerint az uniós polgárok szabad mozgásának elve a hazatérésre is lehetőségeket kell biztosítson

Elsősorban a külföldön élő fiatalok helyzetéről szólt az a konferencia, amelyet az ETTW – Európaiak szerte a világban ernyőszervezet tartott Brüsszelben március 7-én, szerdán.

Az eseménynek a Régiók Bizottsága adott otthont és házigazdája Borboly Csaba az RB tagja volt. Az ETTW elnöke, Raymond Xerri mellett jelen volt Pierre Mairesse, az Európai Bizottság ifjúságért és oktatásért felelős korábbi igazgatója, Michael Teutsch, az Európai Bizottság

Oktatás és kultúra vezérigazgatóságán belül ország elemzésekért felelős vezetője és Doru Hobjilă a Régiók Bizottságának szociálpolitika, oktatás, foglalkoztatás, kutatás és kultúra szakbizottságának titkára.

Borboly Csaba kiemelte, hogy az agyelszívás jelenségét mérsékelni kell, amelyért a helyi és regionális önkormányzatok kell elsősorban lépéseket tenniük. Ugyanakkor a már kivándorolt fiatalok számára meg kell teremteni a hazatéréshez szükséges feltételek. Ennek egyik feltétele, hogy biztosítani és szavatolni kell az anyanyelvi oktatáshoz való jogot és annak minőségét fejleszteni kell.

Mint mondta a Minority SafePack többek között, ezen jogokat hivatott szavatolni a kisebbségek számára, amely a hazatérés egyik ösztönzője lehet (a bemutató itt és itt érhető el). Az agyelszívás jelensége ugyanis kihívások elé állítják a kelet-európai országokat. Ezen országok helyi és regionális szintjein kell egyenlő esélyeket biztosítani a fiatalok munkaerőpiacra lépésekor úgy a nagyobb, mint a kisebb elszigetelt térségekben egyaránt. – Az Európai Unión belüli szabad mozgás elve a fiatalok számára a hazatérés lehetőségét is kell biztosítsa. Vagyis a helyi önkormányzatoknak motiválniuk kell a fiatalokat, hogy a külföldön megszerzett tudást szülőföldjükön hasznosítsák, fejlesztve a térséget – hangsúlyozta Borboly Csaba megemlítve, hogy erre a célra a helyi és regionális önkormányzatok alapot hozhatnak létre, de az Erasmus program keretében is megkell vizsgálni egy ilyen alap létrehozásának lehetőségét.

Hargita Megye Tanácsának elnöke a Régiók Bizottsága raportőreként három jelentést is készített korábban a fiatalokat és az oktatást érintő kérdésekben: 2014-ben Az európai felsőoktatás a világban címmel, 2016-ban Az Ifjúságpolitika terén folytatott európai együttműködés címmel, 2017 évvégén pedig az oktatás és felsőoktatás fejlesztéséről.

Ezen jelentések utóéleteként a Régiók Bizottságának tagja folyamatosan egyeztet Bocskor Andrea európai parlamenti képviselővel, aki a parlament Kulturális és Oktatási Bizottságának alelnöke, valamint a felsőoktatás fejlesztése mentén készülő európai parlamenti jelentés árnyékjelentője, az Európai Bizottságból pedig Navracsics Tibor a kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosával.

A Minority SafePack polgári kezdeményezés online az alábbi hivatkozáson tölthető ki:

https://ec.europa.eu/citizens-initiative/32/public/#/

A Hargita Megyei Tanács sajtóközleménye