A jövő hétfői koalíciós ülésen vitatják meg a kormánypártok vezetői az alacsony jövedelműek támogatásáról szóló intézkedéscsomagot – közölte szerdán a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.

Marcel Ciolacu
Marcel Ciolacu

Marcel Ciolacu a PSD székházában tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a szociáldemokraták a gazdasági szereplőkre is kiterjedő intézkedéseket indítványoznak, és a másik két kormánypártnak, illetve a miniszterelnöknek is vannak javaslatai. Szerdán az a döntés született, hogy ezeket a koalíció jövő hétfői ülésén vitatják meg – számolt be a politikus.

A PSD elnöke hozzátette, hogy a koalícióban jóváhagyott intézkedéscsomag alapján az érintett minisztériumok sürgősségirendelet-tervezeteket terjesztenek a kormány elé.

Marcel Ciolacu eldöntöttnek tartja, hogy az alacsony jövedelműeket utalványokkal fogja segíteni az állam. E szerint az 1500 lejnél kisebb jövedelmű nyugdíjasok kéthavonta 50 euró értékű utalványt, a szülők pedig – jövedelmük függvényében – tanszer- és ruhatámogatást kapnak. Az Európai Bizottság 700 millió eurós keretet hagyott jóvá erre a célra, amit a kormány uniós alapokból készül fedezni – részletezte a politikus.