Egy francia kormánytestület megállapította egy nő részleges felelősségét az őt ért erőszakban, ezért csökkentette a neki járó kártérítés összegét. A nővel saját élettársa bánt el úgy, hogy deréktól lefelé megbénult.

A 31 éves (az AFP hírügynökség által csak Aidának nevezett) nő a Franciaország középső részén fekvő Le Mans-ban él. Azután bénult meg részlegesen, hogy partnere kidobta a második emeletről. Most egy döntés értelmében csökkenteni kell a neki korábban megítélt kártérítés összegét, mert az esetért részben ő is felelős.

A civil ügyekben az áldozatok kárpótlásának lebonyolításáért felelős francia kormányzati szerv szerint a nő akkor hibázott, amikor 2013. augusztus 24-én este hazament a férfihez (aki egyébként 15 év börtönbüntetést kapott tettéért).

A rendőrség korábban már kiszállt a pár otthonához, amikor a férfi egy barátjukkal volt erőszakos, aki azután azt tanácsolta a nőnek, hogy töltse máshol az éjszakát. Mivel túl késő volt, ezért nem jártak már a vonatok, a nő több barátjának is írt és felhívta a vészhelyzetekre bevezetett telefonszámot, de sehol sem talált helyet, ahol éjszakára meghúzhatta volna magát, így végül úgy döntött, hazamegy.

Az akkor 25 éves nőt rendszeresen bántalmazta a partnere, de kórházba egyszer sem került – mondta az AFP-nek a nő ügyvédje. Amikor aznap este a rendőrök elmentek, a férfi nekiesett Aidának, mire a szomszédok ismét kihívták a rendőröket.

Azok hajnali fél 4-kor érkeztek ki ismét a lakáshoz, ekkor találtak ár az eszméletlen nőre a lakótömb bejáratánál a földön fekve. A férfi kidobta az ablakon.

Az ügyben az ítélet 2016 júniusában született meg, Aidának 90 ezer euró (28,8 millió forint) kártérítést ítéltek meg. A nő ügyvédei kérték a kormányzati testületet, hogy kezdjék meg a pénz átutalását, ám most az a döntés született, hogy csak annak egy része jár Aidának.

„Úgy gondolják, hogy az ügyben közös a két fél felelőssége, és ügyfelem hibát követett el, amikor hazament az otthonába” – nyilatkozta a nő ügyvédje, Mathias Jarry. Az áldozat fellebbezett a döntés ellen, a tanács májusban hallgatja meg.

Euronews