Fotó: Twitter

A magyarországi civil társadalom védelmében tüntetett az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet az Európai Parlament brüsszeli székháza előtt csütörtökön, az EP belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságában (LIBE) készülő magyar különjelentésről szóló vita megkezdése előtt.

Az uniós parlament épülete előtti tér közepén néhány tucatnyian demonstráltak táblákkal és lufikkal.

Iverna McGowan, az AI európai intézményekhez delegált irodájának igazgatója a szervezet nevében szeretetéről és szolidaritásáról biztosította a magyar népet, s különösen azokat, akik a szabadságért, az igazságért és a marginalizált csoportok jogaiért harcolnak.

McGowan az MTI-nek adott rövid nyilatkozatában aggodalmát fejezte ki a Stop Soros törvénytervezettel kapcsolatban, mivel az szerinte "gyakorlatilag a bezárását vonná maga után az olyan szervezeteknek, amelyek az emberek jogait és szabadságát védik, mint a Magyar Helsinki Bizottság vagy az Amnesty International".

Az igazgató cselekvésre szólította fel a Fideszt is a soraiban tudó Európai Néppártot (EPP), kiemelve, hogy a szabad és virágzó civil társadalom megléténél meg kell húzni a "vörös vonalat", ugyanis mindössze néhány hét múlva olyan helyzet állhat elő, hogy egy uniós tagállamban nem működhetnek tovább bizonyos NGO-k.

Hozzátette, a kormányoknak elszámoltathatónak kell lenniük, működnie kell a fékek és ellensúlyok rendszerének, biztosítaniuk kell minden állampolgár jólétét és jogait.

"Nagyon világos, hogy nő a nyomás az EPP-n, számos tag már eddig is egyértelműen kifejezésre juttatta az aggodalmait" – húzta alá McGowan, felelősségvállalásra szólítva fel az Európai Néppártot.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ennek kapcsán annyit mondott az MTI-nek, hogy az Amnesty International "politikai szereplő, amely nyíltan részt vett a magyarországi választási kampányban, nyíltan a kormány elleni szavazásra buzdított, nyíltan az ellenzék oldalára állt, és csúfos kudarcot szenvedett".

Bajnok Artúr / MTI