Jelen írásomban is egy olyan területet igyekszem megközelíteni a Kedves Olvasó számára, mely egyrészt természetes, másrészt mesterséges folyamat eredményeképpen születhet meg, jöhet létre. Fontos kiemelni a születést, mivel a természetes élő minőségek így jönnek a világra, a mesterségeseket pedig létrehozzák, de semmi esetre sem lesznek részesei annak a körforgásnak, melyre teremtés tekintetében szoktunk gondolni.
Ha az anyag szót kimondom, sokféle jelentés juthat eszünkbe. Utalhat testi és pénzzel kapcsolatos dolgokra. Említhetjük az anyagi, illetve testi létezést a lelki és a szellemi mellett.
Ugyanakkor, ha az anyag szót meghalljuk, a textilia is bevillan emlékezetünkbe. Nos, akkor induljunk egy kis időutazásra, hogy honnan hová jutott az emberiség ezen a területen!
Az anyag szavunk állítólag a latin eredetű mater szóból ered. Fontos megemlítenünk, hogy akár a magyarban, akár a latinban vagy más nyelvekben, amelyik a latinból vette át ezt a szót, benne van az ANYA.
Így utal a természetes folyamatra, a születésre, a földdel való kapcsolatra, s közvetve arra is, hogy ami természetes úton születik annak az a rendeltetése, hogy így is enyésszen el.
A magyar a földhöz közvetlenül társítja az anya fogalmát, egyszóval anyaföldről beszél. Az angol viszont az apa szót kapcsolja a földhöz, ezért apaföld, vagyis fatherland van a nyelvében és ezáltal a gondolkodásában is.
A növényi eredetű textiliák vagy ha úgy tetszik anyagok alapja a Föld sok országában a kender és a len volt. Magyarország világnagyhatalom volt a kender termesztésében és a len viszonylatában is előkelő helyen álltunk.
A mag ültetésétől kiindulva a megszőtt vászonig mondhatni minden család tudta és gyakorolta ezt a természetes folyamattal történő teremtést.
A mag földbe vetésével, egy élő minőséggel indul el útjára egy szép, míves textilia születése, melyből aztán ruhadarabok és egyebek készülnek.
Talán még rémálmukban sem jutott eszükbe eleinknek az, hogy ruhaneműk tonnái szennyezik majd a környezetünket. A rémálom valóssággá válásának meghatározó pontja volt a műanyag elindulása. Ez a fogalom és megtestesült,
tárgyiasult formái, már több mint másfél évszázada jelen vannak és alattomosan, jól megszervezve életünk részévé váltak.
Mivel az anyag szó jelentését mindnyájan ismerjük, nem szorul különösebb magyarázatra, hogy milyen kártékony, ha a „mű” előtagot odatesszük: MŰANYAg. Nem az elemek (nap, föld, levegő, víz) táplálja, nem maggal, utóddal szaporodik, fejlődési folyamata nem természetes, így a körforgásban sem vesz részt, kívül marad rajta, feleslegessé, később szemétté válik. Nagyon leegyszerűsítve bár, de ez játszódik le ebben az esetben.
A műanyag és később a műszál létrehozásakor a világ népeinek nagy része, a kárpát-medencei magyarság pedig egyöntetűen viseletben járt, legyen szó a nemességről, vagy a parasztságról. A népviseletek és a főúri viseletek gazdagságát, mívességét senkinek sem kell ecsetelnem, tudjuk miről beszélünk.
Érdekes eljátszani azzal a gondolattal, hogy kinek lehetett volna a XIX. század második felében vagy akár a XX. század elején eladni például egy matyó viseletet? Nem csak a kérdés, de a rá adható válasz is furcsa és szokatlan. Senkinek. Az emberek, esetünkben a matyók maguk termelték meg a kendert és a lent, megszőtték a vásznat, megvarrták és díszítették. Tehát senki sem vett ott Matyóföldön matyó viseletet. Más tájegységein az országnak pedig mindenkinek megvolt a maga viselete.
Aztán tegyük fel azt a kérdést is, hogy kinek lehet eladni ma egy farmert, egy pólót, egy öltönyt? Mindenkinek, szinte bárhol a világon.
Fontos megállnunk egy pillanatra, és megállapítanunk, hogy ilyen gondolkodásmód vált uralkodóvá a világ legtöbb országában és ezt, mint civilizációt népszerűsítik és terjesztik széles e világon. Ehhez a szemléletmódhoz sajnos hozzátartozik az óriási mennyiségben gyártott ruhanemű és a mesterségesen felduzzasztott vásárlások mértéke is. A végeredmény közismert.
Azért van annak egy diszkrét bája, hogy az előbb taglalt okok miatt felgyülemlett és kezelhetetlenné vált szemétmennyiségért a hétköznapi embert teszik felelőssé. Enyhén szólva nagyon méltatlan lelkiismeretfurdalást kelteni azokban, akik csupán elszenvedői ennek a jelenségnek, még akkor is, ha időnként önmérsékletet tanúsíthatnának a vásárlás terén.
Környezetvédelem hatékonyan nem érhető el addig, amíg a vásárlás és fogyasztás miatt pörög a gazdaság, az emberek viszont csak nyomokban ismerik a természet egymásra épülő rendszerét és nem benne élnek.
A környezetvédelem és az egészségügy kapcsolatáról ritkábban hallunk, különösen a harcos zöld mozgalmak hunynak szemet afölött, hogy mennyire terhelik bolygónkat azok az egyszer használatos eszközök, melyeket régen fertőtlenítettek, kifőztek és egyéb módon tették alkalmassá a következő használathoz.
Ha az egyszer használatos eszközök segítségével lecsökkentek volna a fertőzések az egészségügyi intézményekben, akkor azt mondhatnánk, győzelmet arattunk, megérte. Sajnos ez nem így van. Sokan jönnek haza úgy a kórházból, hogy magukkal hoznak egy „ajándékba” kapott fertőzést is.
Ha már az egészségnél tartunk, akkor azt is tudjuk és tapasztaljuk, hogy a bőrünk egy nagyon fontos védelmi rendszer és nem mindegy, hogy milyen anyag fedi, törődnünk kell vele. Közismert, hogy műszálas holmikban a bőr nem tud szellőzni. Nyáron meleg, télen hideg. Igaz, nincs sok gond vele, hamar szárad, nem kell vasalni, kijön belőle a folt, azonban először felesleges ruhadarab, majd szemét lesz belőle. Tudnunk kell azonban,hogy a pamutként eladott termékek nagy része, sajnos nem az, aminek mondják, mivel ennyi lent a Földünk képtelen teremni.
A XX. század rengeteg szenvedést hozott a magyar emberek életébe. Ritkán jut eszünkbe, hogy amit elhagyunk kényszerből vagy önszántunkból, az is szenvedést hozhat majd ránk a jövőben.
Az erdélyi kolozs megyei Szék egyike annak a néhány településnek ahol még sokan járnak viseletben. Talán még Palócföldön láthatunk ilyet. Amikor valaki leveszi leváltja a viseletet hétköznapi ruhára, úgy mondják: KIVETKŐZIK. Milyen beszédes ez a szó!
Sajnos nem csak a viselet levételéről van szó sok esetben, hanem az egyéniség az önazonosságtudat elvesztése is fennáll. Az egyén elindul a tömegemberré válás útján és onnan nagyon nehéz a visszatalálás.
Végezetül hadd osszak meg Önökkel egy fontos adatot Draviczky Imre nánási lakodalmakról szóló könyvéből. A szerző azt írja, hogy 1901-ben volt a menyegzője annak a menyasszonynak, aki utoljára pártát viselt. Az ezt követő időszakban már fátyol került az arák fejére Hajdúnánáson is.
Milyen szép is lenne, ha a szemétből – szemetet szemléletű újrahasznosítást végző emberek egy szokás újrahasznosításán munkálkodhatnának és gyöngyös pártákat készítenének a leendő nánási menyasszonyoknak! Így nem csak az anyaggal dolgoznának, hanem lelket építő, szellemet erősítő alkotásban vennének részt.
Akták