Az EB figyelmeztette Romániát, hogy terelje vissza az igazságügyi reformot a helyes útraAz Európai Bizottság (EB) figyelmeztette szerdán Romániát, hogy terelje vissza az igazságügyi reformot a helyes útra, és tartózkodjon a jogállamiság tekintetében visszalépést jelentő intézkedésektől.

A Biztosok Kollégiumának ülését követő sajtótájékoztatón az EB első alelnöke, Frans Timmermans azt mondta, tájékoztatta a testület tagjait a romániai fejleményekről. Kijelentette, Romániának haladéktalanul vissza kell terelnie a reformfolyamatot a helyes útra, “ami azt jelenti, hogy előre kell haladnia, nem visszafelé”, ugyanakkor tartózkodnia kell az olyan intézkedésektől, amelyek veszélybe sodorhatják az elmúlt évek megvalósításait.

Timmermans rámutatott, az elmúlt két hónapban több ízben is egyeztetett Viorica Dăncilă miniszterelnökkel, többek között a román igazságügyi reformot nyomon követő Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmusról (MCV), az igazságügyet érintő törvényeket módosító sürgősségi rendeletekről, az ártatlanság vélelméről szóló irányelvnek és más direktíváknak a román jogrendbe való átültetéséről vagy a bírák és ügyészek törvénytelenségeit kivizsgáló különleges ügyosztályról. “Sürgős eredményeket kértem, ugyanakkor világosan elmondtam, hogy nem elég csak beszélni a dolgokról, mielőbb konkrét tettekre van szükség Románia részéről” – fogalmazott. Hangsúlyozta, a Románia és az EB közötti “konstruktív” párbeszéd ez idáig nem győzte meg a Bizottságot arról, hogy “Románia ismét a jó úton jár”. “Ha a jelzett problémákat nem oldják meg, a Bizottságnak lépnie kell, a rendelkezésére álló eszközök felhasználásával” – nyomatékosította.

Arra a kérdésre, hogy az EB mikor és milyen módon készül fellépni Románia ellen, Timmermans azt mondta, amennyiben a korrupció elleni küzdelmet hátráltató intézkedéseket hoz az ország, “a Bizottság azonnal reagálni fog, napokon belül, hogy megbizonyosodjunk arról, világossá vált mindenki számára az álláspontunk”.

Az EB illetékesei több ízben is aggodalmuknak adtak hangot az utóbbi időben a romániai jogállamiság helyzetével kapcsolatban. Nyilatkozataikban azt hangsúlyozták, hogy az igazságügyet érintő törvényekkel kapcsolatos módosítások mind tartalmuk, mind elfogadási módjuk – sürgősségi kormányrendeletekkel, az érintett igazságügyi szervekkel való előzetes egyeztetés nélkül – tekintetében szembemennek azokkal az MCV keretében megfogalmazott ajánlásokkal.

Agerpres

5 hozzászólás

  1. antal m.

    Sajnos, – a mostani kormányzás egy csintalan gyerekeskedésben szenved! Haszontalanságokat üzengetnek az Államfő iránt, a legkisebb beosztásútól a legnagyobbig!
    Bizonygatják a tömegnek,- aljasságukat! Lásd, Dragnea-t, Olguta-t, Dancila-t, stb,stb….sőt a médiásaik is!… SZÖRNYŰSÉG !

    Válasz
    • Ginko

      Kedves Antal m !

      Ez a Timmermans úr ugyan ezt, “Az Európai Bizottság (EB) figyelmeztette szerdán Romániát, hogy terelje vissza az igazságügyi reformot a helyes útra, és tartózkodjon a jogállamiság tekintetében visszalépést jelentő intézkedésektől.” de még durvábban és fenyegetőbben mondta és írta Magyarországnak.

      Akkor mindkettő rendben van? Vagy egyik sincs rendben ? Vagy ez egyik igen a másik nem ? Akkor melyik, melyik ?

      Tisztelettel javasolom ne csak írogasson, hanem gondolkodjon is.

      Válasz
      • Tóducz

        Kedves Ginko, az antal m.-nek nehéz.

        Válasz
  2. Tóducz

    A lassú beszédű, bibircsókos jévaluator (Tudorica), sajtótájékoztatón már visszaszólt az EB-nek egy Ceausescu-s szabadalommal: “ne tessenek beavatkozni Romákia belügyeibe”! Az EB kutya ugat, a romák karaván halad tovább!

    Válasz
    • Tóducz

      Vasilica Viorica, most cseszte le egyenes adásban az EB alelnökét, az EP elnökét, vagy 13 nagykövetet, Romákia elnökét, Romákia európai biztosát és általában mindenkit, aki nem értékeli a romák kormány politikáját és “megvalósításait”!

      Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük