„Az ég ölelkezett ím akkor a Földdel,

Az egy igaz Isten az emberiséggel.

Új hit, új reménység szállott a szívekbe,

Lelki békesség és áldás a szívekre.”

Az élet – már gyerekkortól – út Betlehem felé: egy pásztorút, egy háromkirály–járás, a boldogság keresése, a szeretet gyakorlása, hogy eljussunk a kis Jézus jászolához, akinek megpillantásakor újjászülethetünk. Út a betlehemi csillag fényében, út embertől emberig, lélektől lélekig. Vágyunk arra, hogy elérjünk a csillag fényéhez, a szeret melegéhez, a kis Jézushoz, a megváltáshoz, hogy véget érjen a háromkirályok és a pásztorok útja, hogy a csillag megálljon egy ház felett, ahová egy csendes éjen leszáll a menny angyala és elhozza a hírt: a Megváltó megszületett. Pásztorokként, háromkirályokként, Máriákként és Józsefekként mindannyian a csillag fénye felé igyekszünk, térben és időben egyaránt, hogy megtapasztalhassuk a kis Jézus születésének misztériumát, azt a pillanatot, amikor érezzük, hogy "Az Ég ölelkezett ím akkor a Földdel...".

A CIMBORÁK BÁBSZÍNHÁZ előadásának bemutatóját 2018. december 2-án, advent első vasárnapján 18 órától játsszák a bábszínház stúdiótermében.

Az előadás alkotói a betlehemes játékot minden 3 év fölötti nézőjüknek szeretettel ajánlják.

Játsszák: Lanstyák Ildikó, Vincze Tímea, Nagy Lázár József

Rendező: Nagy Lázár József

Báb- és díszlettervező: Simó Enikő

Énektanár: Simon Piroska

A báb- és kellék készítők: Zayzon Ádám és László Attila

Technikusok: Nagy Nándor Zoltán, Péter Előd, Szanday Csongor

Az előadásra a jegyek előfoglalását a 0755-335400-as (Csüdöm Eszter) telefonszámra várjuk. Helyszín: a Cimborák Bábszínház stúdióterme (Szabadság tér 1 szám). A helyek száma korlátozott. Jegyeket váltani az előadások előtt fél órával lehet a helyszínen. Egy jegy ára: 7 lej. További részletek a www.facebook.com/Cimborak oldalon olvashatók.

A betlehemes játékot szabad előadásként a további időpontokban játsszuk: december 7, 9, 11, 16, 18, 20, 23 és 24-én.

A Cimborák Bábszínház sajtóközleménye