Ion Iliescu 1989-ben / Fotó: antena3.ro

Huszonnyolc évbe telt, amíg a román bűnüldöző hatóságok is kimondták, amit szinte ugyanennyi ideje sejtettünk, és ami miatt az Emberi Jogok Európai Bírósága már sokszor elítélte Romániát, éspedig hogy 1989 decemberében egy politikai-katonai parancsnokság vette át a hatalmat.

Ez a csapat keltett pánikot a Ceaușescu dicsőítésére összehívott december 21-ei népgyűlésen, ez riogatott terrorista veszéllyel 22-e, a diktátor-házaspár megfutamodása után, ez a társaság okolható a közel ezer kioltott életért és 2500 sebesülésért, és azért a rögtönítélő bíróságért is, amely igen gyors, felületes és egyáltalán nem jogszerű tárgyalás után halálra ítélte és azonnal ki is végezte az addig teljhatalmúnak látszó kommunista vezért és feleségét. A sietség oka természetesen az volt, hogy a hatalom új birtokosairól ne derüljön ki semmi olyan, ami esetleg őket is kibillentené az alig elfoglalt bársonyszékekből – egyenesen a vádlottak padjára. Ennek érdekében semmisítettek meg sok fontos bizonyítékot is, és nem is hiába, hiszen nyertek 28 évet, és a játszma még korántsem zárult le.

Neveket ugyanis még nem hozott nyilvánosságra a katonai ügyészség, noha az akkori „forradalmár” vezetők kiléte jól ismert, Ion Iliescu későbbi államfőtől kezdve. De már az is eredmény, hogy idáig eljutottunk, hiszen az ügyet egyszer már lezárták, miután addig húzták-halasztották, hogy az emberölés vádja is elévült. Egy éve azonban emberiesség elleni bűncselekmények miatt indították újra a kivizsgálást, és mivel ez nem évül el, van némi remény arra, hogy elítéljék az országmegváltói mezbe bújt, magukat demokratának hazudó gyilkosokat.

Igazi, rendes, alaposan előkészített perek után, amelyek nem hagynak kétséget és nem rejtenek el további bűnöket, cinkosságokat, visszaéléseket. Mert az nem vitás, hogy Ceaușescuék megérdemelték sorsukat, de oda kell melléjük állítani azokat is, akik önös érdekükben, a diverzió kedvéért lövettek meg fegyvertelen polgárokat. Hiszen nekik tulajdonítható, hogy itt a rendszerváltás is félresiklott, jogállam és jólét helyett korrupció és szegénység jellemző Romániára.

Úgy látszik azonban, hogy valami mégis megváltozott. Jó lenne tudni, hogy ezt minek köszönhetjük, hogy a szekus örökségből mennyi eleven még, emberben, eszközben és hozzáállásban. Mert csak akkor lehetünk nyugodtak, ha 1989 decembere után Marosvásárhely fekete márciusát, a bányászjárásokat, a privatizációt, a visszaszolgáltatási huzavonákat, a szélsőséges románok támogatói hátterét, a magyarság elnyomását – mit önálló egyetem Kolozsváron, már egy líceum sem lehet Marosvásárhelyen! –, no meg a mindenféle kiváltságra jogosító forradalmárigazolványokat illetően is végre tiszta és világos ítéletek születnek.

De hol vagyunk még ettől? A régi rend emberei nem adják olcsón a bőrüket. Kemény harc következik, amelynek tétje nem is néhány ember bebörtönzése, hanem a valódi rendszerváltás.

Demeter J. Ildikó / Háromszék