Biró Zsolt / Fotó: Gecse Noémi – kronika.ro / Székelyhon

Az Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) hat parlamenti képviselője, név szerint Birtalan Ákos, Kovács Zoltán, Pécsi Ferenc, Szilágyi Zsolt, Toró T. Tibor és Vekov Károly 2004 júliusában benyújtotta a román parlamentben a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) Székelyföldre vonatkozó autonómiatervezetét.

Az RMDSZ képviselőházi és szenátusi csoportjának az ügy kapcsán akkor közzétett nyilatkozatában többek között ez állt: „egy nem kellő időben, nem kellő formában és nem kellő tartalommal benyújtott tervezet csak árt az autonómia ügyének.” Érdekvédő szervezetünk folyó év december 22-én sem állt az autonómiatervezet benyújtása mögé, így Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) RMDSZ-színekben megválasztott parlamenti képviselője kénytelen volt egyéni törvényjavaslatként iktatni azt a román parlamentben.

Elgondolkodtató, ami történt, mert a választópolgárban azt az érzést keltheti, hogy képviseletünkben nincs meg a jogaink kiharcolásához és érvényesítéséhez szükséges bátorság, elszántság és akarat. Az ugyanis ki van zárva, hogy a diktátor bukása óta eltelt 28 év alatt ne lett volna egyetlen alkalmas pillanat sem az autonómiatervezet benyújtására. És ezúttal a kellő forma és tartalom hiányára sem hivatkozhatnak, mert időközben kidolgozták a saját autonómiatervezetüket.

Senki előtt nem lehet kétséges: számunkra az autonómia a meg- és fennmaradás egyetlen biztosítéka. Megvalósítani viszont csak szervezett formában, egységes fellépéssel, kemény kiállással és következetes küzdelemmel lehet. Egy olyan érdekképviselet által, amelynek a hangjára bel- és külföldön egyaránt odafigyelnek. Nyilvánvaló ugyanis, hogy az erdélyi magyarság eltűntetésén fáradozó román hatalom csakis belső kényszer és külső nyomás hatására lesz hajlandó tárgyalásokba bocsátkozni erről.

Ami viszont igazán tragikus, és ugyanakkor mélyen elítélendő, az Biró Zsolt képviselőnek az autonómiatervezet benyújtásával való szembehelyezkedése. Hiszen ő a Székelyföld autonómiájáért küzdő MPP országos elnökeként, annak megbízásából és javaslatára került be a román parlamentbe. Legfőbb feladata pedig az autonómiamozgalom megismertetése, népszerűsítése, valamint elfogadtatásának elősegítése lenne. Éppen ezért pálfordulása nem maradhat következmények nélkül.

Bedő Zoltán / Székely Hírmondó

 

19 hozzászólás

  1. antal m.

    SOROK-SOROS 2o17.12.29-n19:52.köz.
    …,,melegedni.,,Igaz!!!!!!
    Egy megoldást, – tessék fenn tartani!

    Válasz
  2. matyi

    Hogy ki is Bíró Zsolt , azt már két éve Marosvásárhelyen március 10-én a tüntető tömeg spontán feltörő vélemény-
    nyilvánításából megtudhattuk. “Áruló” és hasonló jelzők bekiabálásával a tömeg nem engedte szóhoz jutni, le kellett
    vonulnia a szónoki emelvényről. Ennek ellenére a 2016 decemberi parlamenti választásokon az RMDSz segédletével be-
    jutott a román parlamentbe. Annak az RMDSz-nek a segédletével, amelyikről már minden józanul gondolkodó erdélyi
    magyar ember tudja, hogy egyértelműen magyarellenes vezetőséggel van tele (Kelemen Hunorral az élen). De aki követte Kelemen Hunor autonómiával kapcsolatos magatartását, az könnyen el tudja dönteni, hogy az RMDSz sem akar autonómiát. Hogy ilyen embereket juttatott be az erdélyi magyarság a 2016-os parlamenti választásokon a román
    parlamentbe, köszönhetik a Magyarországról kapott kampánytámogató média segítségének. Itt meg kell még jegyeznem, hogy az EMNP félreállása (nem indult a választásokon, hogy ne akadályozza meg az RMDSz-t a parlamentbe való bekerülésben!!), ugyancsak megkérdőjelezi Szilágyi Zsolt Úr hová tartozását is!! Ha egy párt indulni akar a választásokon, akkor az tisztességtelen a választóival szemben, ha a választások előtt egy pár héttel lemond az indulásról az ellenfél javára.
    De térjek a lényegre: az erdélyi magyarságnak nincs igazi vezetője!!!! Aki megérdemelné ezt a tisztséget, azt különös
    figyelmességgel félreállítják (például Tőkés Lászlót). Akik mégis vezető minőségbe kerülnek azok folyamatosan
    elárulják az erdélyi magyarságot és a román állam magyarellenes tevékenységének hűséges támogatóivá válnak.
    Hogy Kulcsár Terza József Úr (attól függetlenül, hogy 2016 decemberében még egy húron pendült Bíró Zsolttal), mégis
    benyújtotta egyedül a SZNT autonómia statútumát, azt jelenti, hogy Kulcsár Úrban feltámadt a lelkiismeret és sikerült
    neki kijózanodva, valóban a magyar érdekeket képviselnie.
    Az áruló politikusokat pedig el kell kergetni a politikai életből. Erre való a választás.

    Válasz
  3. Várközi

    Na de mit is csinálnak a hajdani autonómia ellenzők, például Verestóy, aki autonómia-ellenes tüntetést szervezett (1993-ban a székelyudvarhelyi Patkóban), vagy Márton Árpád képviselő aki az SZKT-on akadályozta még az autonómia ügy napirendre vételét is. Persze csak pusztán, választóik iránti hálából akadályozták az autonómia törekvéseket. Most is köszönik, jól vannak. Na, de hol vannak a raportőrök, Neptunosok és a segédeik? Ők is jól vannak, ha van eszük, akkor valahol a Bermudákon.

    Válasz
    • toducz

      Kedves Várközi, ők köszönik szépen, ma is jól és bőségben vannak!

      Válasz
  4. Pál

    Talán határreviziót kellene követeljünk? Sajnos az anyaország is csak a voksainkat akarja. 🙁

    Válasz
  5. László Ferenc

    Csaba Molnárnak! Ön beáll abba a sorba, amit a Magyarországi ballib politikusok szajkóznak, mivel nincs más válaszuk a mai magyar valóságra. Miután másodszorra is elvesztették (2/3-al!) a választásokat, elhatározták, hogy csak azzal tudnak reflektálni a nemzeti oldal munkájára, hogy mocskolják, vádolják a nemzeti oldalt!
    Erre néhány magyar összegyüjtötte (a teljesség igénye nélkül) mindazokat az alkotásokat, megvalósított álmokat, – sokszor az elkészülési milliárdokat is idézve – melyeket az Orbán kormány megvalósított, az elmúlt 7 év alatt.
    Hogy Molnár Csaba és hasonló gondolkodású társait – ismétlem, a teljesség igénye nélkül – felvilágítsam, hogyan “tömik bankszámlaikat” a politikusaink, álljon itt azon magyar emberek összeállítása, amit végig olvasva, talán Molnár Csaba úr is revidiállja álláspontját!
    Idézem:
    “Hogyan „lophatta meg” az Orbán kormány az elmúlt
    7-évben a magyar az embereket”

    Azzal kezdték, hogy azonnal kifizették a Gyurcsányék által megígért, de soha
    komolyan nem gondolt béremelését a MÁV Start dolgozóinak és a tűzoltóknak.

    Aztán jött Kolontár és Devecser a vörös iszappal, amikor is egy éven belül
    felszámolták a károkat és minden károsult új házat, lakberendezést kapott.

    Aztán kifizették Bajnaiék Hajdúbétjének károsult libatartóit legalább is
    azokat, akik nem akasztották fel magukat.

    Példásan levezényelték és finanszírozták a valaha legnagyobb Dunai árvizet
    miközben Németország vízben úszott.

    Majd tovább loptak és átlag 25 %-al csökkentették a háztartások rezsijét a víz
    csatorna és gázdíjakat.

    Eltörölték az örökösödési illetéket az ingatlanok, ingóságok és vállalati
    vagyonok után.

    2011-től újra 3 évig jár a Gyes.

    Adókedvezmény segíti a Gyed alatt munkába visszatérő kismamákat

    700 ezer gyerek kap napi háromszori étkezést szünidőben is!!!

    Ez év végéig összesen 500 ezer gyermeknek biztosít ingyenes vagy rendkívül
    kedvezményes üdülést az Erzsébet program.

    10 millió Ft vissza nem térítendő támogatással, 10 millió Ft kedvezményes
    hitellel és 5 millió Ft áfa mentességgel segítik a három gyermekes, vagy
    legalább három gyermeket vállaló házasokat lakáshoz jutásban.

    A gyerekes családok jelentős adókedvezményben részesülnek három gyerek után
    gyakorlatilag nincs személyi jövedelemadó az alacsonyabb jövedelműeknél a
    kedvezmény levonható egyéb bérteherből.

    2017- től már 1743 milliárd Ft jut családtámogatásra.

    Az újonnan házasulók havi 5 – 5 ezer Ft támogatást kapnak.

    19- ről 10 százalékra csökkent a személyi jövedelemadó és 4 % –al a bérek
    közterhei.

    Egymillió ember üdülését segíti a Szépkártya.

    Gátlástalanul tovább „loptak”, így sikerült rendbe tenni a költségvetést és a
    gazdaságot. Visszafizettük idő előtt a 18 milliárd dolláros IMF hitelt és az 5
    milliárd Eurós Európai Bank- tól felvett hitelt. Amit Gyurcsányék voltak
    szívesek az összeomlás elkerülésére, négy évre felvenni, hogy majd a Fidesznek
    kelljen visszafizetni. Remélték, hogy Orbánék belebuknak! (Megjegyzendő hogy a
    Paksi Atomerőműre, 30 évre 10 milliárd Eurós hitelt veszünk fel beruházásra,
    nem pedig az összeomlás elhárítására.

    Véget vetettek a devizahitelezésnek és a végtörlesztéssel, árfolyamgáttal,
    kilakoltatási moratóriummal, a bankok megadóztatásával, forintosítással, az
    Eszközkezelő létrehozásával, a magáncsőd intézményével, az ingatlanok áron
    aluli elárverezésének megtiltásával segítettek a devizahiteleseken.

    Az infláció egy-két százalékos. Negyven éve nem volt ilyen alacsony.

    Az államháztartás hiány tartósan 3 % alatt van így végre kikerültünk a
    kötelezettségszegési eljárás alól. Ez és az IMF hitel visszafizetése lehetőség
    az önálló gazdaságpolitikára.

    A banki alapkamat 7, 5-ről 1,5 %-ra csökkent.

    A Nemzeti Bank nyereséges, évente 100 milliárd Ft. körül van, szemben a Simor
    András féle MNB- vel ahol évente 100 – 200 milliárdos veszteség keletkezett,
    amit a költségvetésnek kellett pótolni.

    Az államadóság a GDP 82 %-ról 74 % -ra csökkent.

    A GDP az idén 4 %-os lesz.

    Rekordokat dönt a külföldi tőke beáramlás a beruházások formájában és nő a
    profit visszaforgatása is.

    Évente 5-10 százalékkal nő az idegenforgalom bevétele mivel nő a belföldi és
    külföldi turistaforgalom.

    A külkereskedelmi mérleg 9978 milliárd Euró többletet mutatott 2016-ban és az
    export folyamatosan nő.

    De nem volt elég a „lopásból”, így kifizették az összes önkormányzat adósságát
    685 milliárd Ft értékben, valamint az egyetemek úgynevezett PPP konstrukcióban
    (Magyar Bálint , SZDSZ) felvett visszafizethetetlen adósságát.

    Közben csökkent a munkanélküliség több mint hétszázezer új munkahely létesült.
    Így a munkanélküliség 4.3 százalékos az egyik legalacsonyabb az Unióban.

    Visszavásároltuk az oroszoktól a MOL részvények 25 %-át.

    Visszavásároltuk a gáztározóinkat, az energiaszolgáltató szektorokat (gáz,
    villany, víz,) a külföldi tulajdonosoktól.

    Visszavásároltak bankokat így a hazai tulajdoni arány 50 százalékos.

    3400 milliárd Ft jut a megyei jogú városok fejlesztésére a Modern Városok
    program keretében.

    1500 milliárd Ft jut vasút fejlesztésre

    300 milliárd F t.-értékű turisztikai fejlesztés folyik

    Törvény védi a magyar földet a spekulánsoktól és 60 ezer magyar gazda vehetett
    állami földet.

    Az elmúlt hét évben 7000 milliárd Ft-a nőtt az állami vagyon.

    9 százalékra csökkentették a társasági adót, mely a legalacsonyabb az Unióban

    Racionalizálták a közigazgatási ügyintézést az okmányirodákkal, az egyablakos
    ügyintézéssel.

    Folyamatosan nőnek a reálbérek és az átlag kereset is ez utóbbi idén a
    tavalyihoz képest 14 százalékkal

    Az idén 15 százalékkal nőtt a minimálbér és 30 százalékkal a szakmunkás
    minimálbér.

    Folytatása köv:

    És csak „lopnak és lopnak” ennek következtében a ciklusban 50 százalékkal nőnek
    a pedagógus bérek, 50 százalékkal a rendvédelmi dolgozók bére, 30 százalékkal a
    kormány tisztviselők bére, 30 százalékkal a vasutasok bére, 30 százalékkal a
    vízügyi dolgozók bére, 50 százalékkal nő az Államkincstár és az egészségügyi
    dolgozók bére 2019 ig. besorolástól függően 52-74 százalékkal nő és 2017 végéig
    két részletben 200 ezer Ft-tal nő az orvosok bére havonta. Közben folynak a
    tárgyalások a köztisztviselők bérének emeléséről.

    300 milliárd Ft-tal seg

    íti a kormány a munkahelyek megőrzését a kis és
    középvállalatok támogatásával az un. Munkavédelmi akciótervvel.

    A nyugdíjak a választási ígérethez híven megőrizték vásárló értéküket
    nominálisan, de az inflációnál magasabb évi emeléssel és a rezsicsökkentéssel
    kb. egyhavi értékükkel nőttek.

    Nem maradt ki a „rablásból” az egészségügy sem, így az alábbi
    kórházfelújításokra került sor: Szent Imre kórház 6,8 milliárd Ft., Egri Markot
    Ferenc Kórház 6 milliárd Ft., Sport Kórház 10 milliárd Ft., Körmendi Kórház 1,4
    milliárd Ft., Veszprémi Cholnoky Ferenc Kórház 1,4 milliárd Ft., Zalaegerszegi
    megyei kórház 30 milliárd Ft., Dombovári Szent Lukács Kórház 1,8 milliárd Ft.,
    Győri Petz Aladár Kórház 11.2 milliárd Ft., Teljes felújítás a Pécsi 400 ágyas
    egyetemi klinikákon 15 milliárd Ft., Szombathelyi Markusovszki Kórház 6, 3
    milliárd Ft., Hatvani Albert Schweitzer Kórház 3,5 milliárd Ft., Bethesda
    Gyermekkórház 150 millió Ft., Debreceni Kenézy Kórház 500 millió Ft., Kaposvári
    kaposi Mór kórház 600 millió Ft., Békés megyei Pándy Kálmán Kórház Gyula 6,6
    milliárd Ft., Budapesti Bajcsy Zsilinszki Kórház 700 millió Ft., Karcagi Kátai
    Gábor Kórház 800 millió Ft., Várpalotai Szent Donáth Kórház 800 millió Ft.,
    Budapesti Uzsoki Kórház 6,5 milliárd Ft., Nyíregyházi Jósa András Kórház 1,1
    milliárd Ft., Hódnezővásárhelyi és makói egyesült Kórház , 3,3 milliárd ft.,
    Továbbá felújítottak 60 mentőállomást, átadtak 20 új mentőállomást, vásároltak
    500 új mentőautót.

    50 százalékkal nőtt a CT és MRI vizsgálóeszközök száma.

    A „katasztrofális” egészségügyi helyzetet az is jellemzi, hogy jelentősen
    csökkent a várólisták száma és a várakozási idő. Olyannyira, hogy Nagybritániából
    ide járnak műtétekre (168 óra !!!), mert ott nem tudnak időpontot mondani. Fél
    Európa ide jár fogorvosi ellátásra. Párizsban két hetet kell várni, hogy
    bejusson valaki a körzeti orvoshoz, a mentő nem megy ki bemondásra, a körzeti
    orvos legtöbb helyre nem megy ki, mert fél. Nem úgy, mint itthon, ha negyedórán
    belül nincs a helyszínen a mentő bárki telefonhívására, már tombol a sajtó.
    Szóval az egészségügy sehol sem Schwarzwald klinik, vagy Bergdoktor. Londonba
    ha bejut valaki egy körzeti rendelőben ott ül egy turbános ember zakóban és
    rögtön szól hogy ne gyere közelebb, megkérdezi mi a bajod, beüti számítógépbe
    ír egy receptet és „see You again.” Sorolhatnám USÁ-tól, Kanadáig a
    rémtörténeteket.

    Havi 260 ezer Ft-tal nőtt a háziorvosi praxistámogatás.

    Mintegy ötszázmilliárdos egészségügyi fejlesztési program valósult és valósul
    meg a ciklusban mely a legnagyobb a magyar egészségügy történetében.

    Most indul egy 600 milliárdos kórházfejlesztési program.

    „Lerabolják” az oktatást is, így 2016 – 17-ben 230 milliárd Ft. jut
    infrastrukturális fejlesztésekre és jelenleg 500 milliárd Ft-al jut több az
    oktatásra mint 2010-be.

    Cél, hogy minden járási székhelyen legyen iskolauszoda így ahol nem volt, a
    program keretében harminc új uszoda épül.

    Ingyenes lesz a nyelvvizsga megszerzése.

    900 ezer gyerek ingyen kapja a tankönyvet.

    Nem maradt ki a „rablásból” az épített környezet és örökség sem. Ezért indult a
    kastély és várprogram melynek keretében a nemzeti emlékezet és a turizmusban is
    fontos szerepet játszó 35 vár újult vagy újul meg. Így a füzéri vár, a
    diósgyőri vár, szigeti vár, egri vár, kisvárdai vár, a sümegi vár, a soproni
    várfal, a gyulai vár, a szerencsi Rákóczi vár, a mosonmagyaróvári Óvár, a tatai
    vár, a várgesztesi vár, a visegrádi fellegvár, a simontornyai vár, a cseszneki
    vár, Somló vára, nagyvázsonyi Kinizsi vár, a várpalotai Thury vár, az ónodi
    vár, a regéci vár, a sárospataki Rákóczi vár, Szádvár, a siroki vár, az
    esztergomi vár, Drégely vára, Hollókő vára, Nógrád vára, Fehérkő vára, a
    sárvári Nádasdy vár, Szarvaskő vára, Csobánc vára Szigliget sopronhorpácsi
    Széchenyi kastély,

    A történelmi és építészeti szempontból is nemzeti értéknek számító széthordott
    kirabolt lepusztított 34 kastély épült ujjá vagy újult meg illetve újul meg.
    jelentős idegenforgalmi vonzerőt jelentve. Igy a tiszadobi Andrássy kastély, az
    edelényi Hulier kastély, a füzérradványi Károlyi kastély, a dégi Festetics
    kastély, a hatvani Grassalkovics kastély, a keszthelyi Festetics kastély, a
    fertődi Esterházy kastély, a bajnai Sándor- Metternich kastély, a majki
    kamalduli remeteség, a kisbéri Batthyányi- Wenkheim kastély, a dénesfai Ciráky
    kastély, a lovasberényi Ciráky kastély, a soponyai Zichy kastély, a fáji Fáy
    kastély, a bicskei Batthyányi kastély, a csákvári Esterházy kastély, az
    iszkaszentgyörgyi Bajzáth- Papenheim kastély, a váli ürményi kastély, a sopron
    horpácsi Széchenyi kastély, a mihályi Dőry kastély, a szanyi püspöki kastély, a
    tatai Esterházy kastély, a szécsényi Benczur kastély, az acsai Prónay kastély,
    a péceli Ráday kastély, az aszódi Podmenicky kastély, a váchartyáni Rudnay
    kastély, a somogysárdi Somsich kastély, a sümegi püspöki kastély, a vassurányi
    kastély Shilson kastély, a körmendi Batthyányi kastély, a szabadkígyósi
    Wenckheim kastély, a kállósemjéni Kállay kuria, a gyulai Almássy kastély, a
    fehérvárcsurgói Károlyi kastély.

    Megújulnak a zsidótemetők vidéken és Budapesten (Kerepesi u.), a zsinagógák pl.
    a szegedi, a Rumbach Sebestyén utcai Budapesten.

    Visszavásárolták a felbecsülhetetlen értékű Seuso kincset, a Magyar Nemzeti
    Bankon keresztül a nemzeti értékeinkhez tartozó festményeket, gyűjteményeket.

    A felsorolt gátlástalan „rablások” után rávetették magukat Budapestre és azt is
    „szétlopták”. Így rendbe tették a 4 –es metró kaotikus beruházását jelentős
    értékű pereket nyerve a külföldi beszállítókkal szemben. (Alstom) Befejezték a
    szintén átláthatatlan Bálna épület beruházását, kicserélték a budapesti
    autóbusz parkot, konszolidálták a szocik által lerohasztott nyolcvan milliárdos
    adóság tehertől roskadozó BKV-t, felújították a Széll Kálmán teret amit 20 évig
    Demszki ígérgetett, befejezték a rohadó Tüskecsarnokot , ragyogó
    sportlétesítmény uszoda és jégpálya lett belőle, felújították az Erkel
    színházat amit a szocik le akartak bontani. Felújították a Vigadót, eredeti formáját
    nyeri vissza a Szépművészeti Muzeum, megújul világszínvonalon az Állatkert épül
    benne a Biodrom, megújul Európa díjas tervek alapján a lerohadt Városliget,
    megújult és eredeti formáját nyerte vissza a Országház és a Kossuth tér, mely
    már egy balkáni pályaudvar koszlott parkolójához hasonlított, megújult a volt
    Osztyapenkó szobornál a Sasadi útnál az M1-M7 bevezetőszakasza, megújult a
    lerohasztott Várkert bazár, felújították a Károly körutat és megépült e fonódó
    villamos, megújult a Citadella, beindult a Budai vár rekonstrukciója (lovarda,
    testőrségi palota, Stöckl lépcső, Szent István terem, Karmelita kolostor, volt
    Honvédelmi Minisztérium) Teljesen felújítják az Operaházat ami egy új raktár és
    díszletbázist is kapott a Kőbányai úton. Megindul a 3-as Metró felújítása amire
    negyven évig semmit sem költöttek és teljesen felújítják a régi metró kocsikat.
    Csodálatosan felújították a Margitszigetet, a parkot, a szökőkutat, a lerobbant
    Kaszinót.

    Ez se volt elég, a sportot is „lerabolták”. Ezért épült és épül több futball
    stadion, FTC, MTK, DVSC, Vasas, Videoton, Haladás, DVTK épül a Puskás Ferenc
    stadion (volt Népstadion), megépült világszínvonalon a Győri ETO kézilabda
    csarnoka. És „volt képük” megrendezni az eddigi legjobb úszó-világbajnokságot,
    megépíteni a Duna-arénát, az előttük lévő rakpartot, felújítani a Dagályfürdőt,
    felújítani margitszigeti Hajós Alfréd uszodát, a Komjádi uszodát, megrendezték
    Győrben nagy sikerrel az ifjúsági olimpiát. 2010 és 2016 között 400 milliárd
    Ft. jutott sportra ebből a tavalyi évben 180 milliárd. Soha ennyi pénzt nem
    kapott a magyar élsport, tömegsport és diáksport. 2017 ben ez az összeg mintegy
    20 milliárddal lesz több.

    Végre van Magyarországnak önálló külpolitikája!!! Ez nem abban merül ki hogy
    linguálisan tamponáljuk az aktuális európai kretén politikusok és magukat
    főnöknek képzelő EU-s tisztségviselők ülepeit, hanem képviseljük saját
    érdekeinket, és próbáljuk őrizni szuverenitásunkat a gazdaságpolitikánkban, a
    migráns politikánkban, a külkapcsolatok építésében és nem kushadunk ha nyugaton
    valaki felemeli a mutatóujját. NEM vagyunk sikertelenek. Nem vagyunk
    elszigetelve! Járt itt a kínai elnök, a kínai miniszterelnök, japán
    miniszterelnök, német kancellár, angol miniszterelnök, orosz elnök, egyiptomi
    elnök, izraeli miniszterelnök, lengyel elnök és jön a francia elnök. Majd
    megszokják Európában, hogy van önálló véleményünk.

    A fékeveszett „rablás” kiterjedt a határon túlra is. Nem átallottak
    állampolgárságot adni az elcsatolt területek megalázott, kifosztott ma is sokban
    elnyomott magyarságának. Így több tízmillió Ft-tal támogatják a vajdasági és
    kárpátaljai magyar oktatást, a szórványkollégiumokat. 50 milliárd Ft-tal a
    vajdasági, 20 milliárd Ft-tal a kárpátaljai magyar vállalkozásokat pályázati
    rendszerben. Jelentős összegek jutnak a kiemelkedően fontos határon túli világi
    és egyházi magyar műemlékek felújítására is. De például, finanszírozzák a
    szabadkai zsinagóga felújítását is.

    De itt nem álltak meg érzéketlenül „kifosztották a családokat, az embereket”.
    Behatoltak a hálószobákba, sőt mint tudjuk egyesek méhébe is (Szél Bernadett,
    D. Tóth Kriszta). Ezért megalkották Európa egyik legbőkezűbb családtámogatási
    rendszerét. Bevezették segély helyett a közmunkát, a kötelező óvodába járást,
    beindult egy bölcsődei program ahol tíz gyerek estén minden településen
    kötelező biztosítani a bölcsődei elhelyezést. Folyamatosan növelik a béreket, a
    munkahelyeket, Mivel ugyebár a lakosság folyamatosan drámaian szegényedik
    évente 4-5 százalékkal nő a fogyasztás, hétvégeken nem lehet wellness hotelben
    szobát kapni, növekszik a külfödi és a belföldi utazások száma, vasárnap nincs
    hely a vendéglőkben nemzeti sport lett az evésfesztivál falun városon. A magyar
    lakosság rendelkezik Kelet –Európában a legmagasabb GDP-hez arányított
    vagyonnal, ami a GDP 95 %-a (Szlovákia, Románia 55%, Lengyelország,
    Horvátország 70 %,) miközben a legalacsonyabb a lakossági eladósodottság
    Európában (Európai Központ Bank). Évről évre nőnek a megtakarítások így a
    válság előtti nulláról évi 5,6- ra emelkedett. Ma már az Államkincstárban az
    államadósság több mint 20 százalékát igen kedvezően a lakossági állampapírok
    fedezik. Ez a legmagasabb Európában, utánunk Írország következik 8 százalékkal.

    Lehetne még sorolni mi minden történt e hét év alatt ( pl. hűtőgép,
    gázkonvektor, mosógépcsere program), de kontrasztként nézzük honnan indult ez a
    kormány.

    Mert feriék (gyurcsány) nem loptak, feri tisztakezű volt, rendszeresen bérmálkozott,
    táncolt, dalolt, influenzás hattyút boncolt, piros zakóban lovagolt a
    Hortobágyon, hadgyakorlatot vezetett, gyermekeket mentett, diplomadolgozatot
    keresett, (máig nem találja, ill. senki sem találja…) százakat lépett, közben
    hazudott reggel-délben-este. Megkardlapoztatta és belelövetett a saját népébe.
    Történelmi beszédeket mondott a Múzeum kertben március 15-én, miközben
    mesterlövészek vigyázták, fagatta Nagy Imrét, „mond Imre te mit tennél?„ Modern
    volt nyugatos és európai és úgy tett mintha kormányozta volna ezt a „kurva
    országot.” És ebbe majd bele pusztult. Kitagadta a határon túlikat és így
    „megvédte” az országot 25 millió romántól.

    Ennek következtében ugrott a pannon puma és vele az államadósság 52 %- ról 84
    %-ra, a deficit 2,8 ról néha 5 néha 6 választáskor 8-9 százalékra, a
    munkanélküliség 12 százalékra. Eladósodott minden és mindenki. Az állam, az önkormányzatok,
    a vasút, a BKV, a lakosság, a kórházak. Ragyogó elképzelések voltak az
    egészségügyben heveny kórház bezárásokkal, vizitdíjjal botrányos inzultusokig
    fajuló kórház-privatizációkkal, patikaliberalizációkkal, teljesítményvolumen
    korlátokkal, kötelező széfprogramokkal, több ezer nővér elbocsátásával és 600
    milliárd Ft kivonásával.

    Fantasztikus minőségi szintet ért el az oktatás is a körzetesítéssel, a
    pedagógus elbocsátásokkal, a szakiskolák bezárásával, az egyházi iskolák
    sanyargatásával, a követelményrendszer relatívizálásával, a szülő gyerek
    pedagógus kapcsolat szétrombolásával, az egyetemi PPP programokkal, a több
    milliós fizetéssel megvett rektorokkal, a teljesen elértéktelenedett hiányos
    tudást megkövetelő érettségivel, a tanárverésekkel, a semmire se jó
    egyetemekkel és képzésekkel!!!

    Csődbevitték a Hajdúbétet, a Kecskeméti és a Győri Baromfifeldolgozót ahol
    tudatosan nem fizették ki a beszállítókat tönkretéve őket egyeseket
    öngyilkosságba hajszolva. Így fosztották ki a Megyeri híd építőinek és a
    Szeviép alvállalkozóit is. Eltüntettek 160 milliárd Ft-ot. 4-es Metró
    beruházásánál, több milliárdot a BKV nál, 300 milliárdosra nőtt a MÁV
    tartozása. Közben turistaparadicsomok épültek Indonéziában, kastélyokat vettek
    Franciaországban, üdülőtelepet Horvátországban, kilószámra az aranyat
    Dubai-ban, egymást végkielégítgették 100 milliókkal stb, stb stb. Az országot
    tulajdonképpen a Bankszövetség kormányozta ők és a főnök az elnök Erdei úr
    döntöttek szinte mindenről, miközben szipolyozták az államot, a Nemzeti Bankot
    a devizahitel rabságában a lakosságot.

    Eladtak mindent, ami nem volt lehegesztve, MÁV Cargót, MOL-t, repülőteret,
    MALÉVET, energiaszolgáltatókat, gáztározót, Postapalotát, Tőzsdepalotát,
    bankokat, Andrássy úti palotákat. Kormányzásuk alatt az ország az összeomlás
    szélén álló gazdasági és morális dögkút lett egy IMF- es gigahitel és az EU
    lélegeztetőgépén. Innen jutottunk el oda ahol most vagyunk.

    Lehet választani csak tessék, tessék!”

    Válasz
  6. Farkas

    Biro Ur sajat autonomiajat sem tudta kezelni, A ,,ciolan ” ert odaadta az MPP szabadsagat , megbujt a nagy hatalom vetettagyan

    Válasz
  7. antal m.

    Akár új képviseletet is választhatunk, azokkal is tovább halad minden.
    Nincs az az új képviselő aki felvállalja a helyzet megváltoztatását, miként az ohajtott!
    Úgy, hogy rendre, — MINDENKINEK IGAZA VAN!

    Válasz
  8. Fülöp István

    Ezekkel az elnökökkel mostanában csak baj van.
    Izsák Balázs elszaboltája az SZNT határozatát, Bíró Zsolt az MPP-ét, lássuk ki lesz a következõ.
    S legközelebb gondoljuk meg jól, hogy kiket választunk meg.

    Válasz
  9. hoppá

    Hiányos az információ, hiszen az Autonómia-tervezetet először Toró T. Tibor és Sógor Csaba nyújtotta be.

    Válasz
    • Névtelen

      Ezzel kezdődik a cikk!

      Válasz
    • Tóducz

      Ha már ilyen mélyen bele tetszett merülni az autonómia tervezetek dolgaiba kedves hoppá, akkor ide írom, hogy az elsőt, 2004-ben, a következők nyujtották bé a romák parlamentbe:: Birtalan Ákos, Kovács Zoltán, stb., ( a cíkben a teljes lista!) . Ne csak írni tessék, néha olvasni se árt.

      Válasz
  10. antal m.

    …,,az erdélyi magyarság eltüntetésén fáradozó román hatalom,,… idézet a fenti sorokból. VAN ERRE UTALÓ ADÁS SOROZAT A TV. b1 ADÁSAIBAN RADU BANCIUTÓL VALAMINT DAN TANASE NEMZETET ÖRKÖDŐK RÉSZÉRŐL ,ÉS NEM CSAK,…!
    Ugyan akkor még a Parlamentben is voltak hasonló felszólalók kirohanásai az elmúlt év során!
    A Nagyhatalmak hozhatnak itt,- sikeres győzelmet!

    Válasz
    • Tóducz

      Kedves antal m, akkor tessék gyujtani egy örökmécsest a Nagyhatalmaknak!

      Válasz
    • Sorok-Soros

      A Nagyhatalmakmar reg hoztak ,,sikeres,, gyozelmet antal ur. Azota ujabb sikereken dolgoznak. Csak a lenyeg ott van,hogy a kozeleben a sikernek jobban lehet melegedni.

      Válasz
  11. Várközi

    Az a baj, hogy Bíró nagy feje olyan mint a Föld, alakja ellipszoid de változó és arra forog, amerre kell.

    Válasz
  12. Gorcsa

    Nincs igaza az RMDSznek. Nem létezik olyan, hogy rossz igőben benyujtott javaslat! Szerintem az autonómia-javaslatot legalább havonta egyszer be kellene nyújtani!

    Válasz
    • Tóducz

      Naponta többször se lenne sok!

      Válasz
  13. Tóducz

    Na kedves h.T., ezt az írást tessék megkommentelni szakértelemmel. Jó, jogos és nagyon aktuális írás.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.