Fotó: cotidianul.ro

Ha új év, akkor illő, hogy újuljon a kormány is. Legalább keltse a mozgalmasság látszatát, legalább tűnjön úgy, hogy dinamikus, a kor kihívásaira érzékenyen reagáló. Igaz, jobb lenne, ha stabilan, kiszámíthatóan és alig észrevehetően tenné a dolgát, ám ehelyett változik. Megújulni a szó nemesebb értelmében ezúttal sem fog, csupán átalakulni.

Doina Pană víz- és erdőügyi miniszter lemondása után ugyanis szerkezetében, felépítésében is megváltoztatott kabinetet rebesgetnek még szociáldemokrata körökben is. Elemzők, politikusok több lehetőséget vázolnak, ám a kormány átszervezése – a jelenlegi 24 tárca helyett 16 minisztériumból állna a jövendőbeli kabinet – azért bonyolultabb néhány szokványos minisztercserénél, mert az átszervezést az alkotmány értelmében a parlamentnek is el kell fogadnia, ez pedig meglepetéseket is hozhat Dragneának és csapatának.

Bizalmas, a szociáldemokrata pártból származó értesülések szerint ugyanis Tudose kormányfő ily módon erősítené pozícióját a Dragnea-tábor ellenében, illetve kizárná annak a lehetőségét is, hogy ugyanúgy bánjanak el vele, mint levitézlett elődjével, a szürke eminenciás Grin­deanuval. Vagyis, a pártfőnöke által december végén nyughatatlannak minősített Tudose egykori röplabdázóként két legyet ütne egy csapásra.

Persze, ez egyelőre csupán elképzelés, bár maga az SZDP második embere, Nicolae Bădălău ügyvezető elnök nyilvánosan is felvetette az átszervezés lehetőségét, illetve megjegyezte, egy rendkívüli kongresszus bizony nem ártana a pártnak. Ezt más vezetők azonnal cáfolták, így egyelőre csupán annyi bizonyos, hogy az alig észrevehető pártkatona, Doina Pană távozása kisebb lavinát indított el, s máris megkezdődött a találgatás, spekuláció: mi lesz, mit eredményez ez a jelentéktelen politikai gesztus?

Beszédes, hogy év elején nem teljesíthető, bizonyosságot jelentő állításokkal rukkol elő a szociálliberális koalíció, nem autópályák kilométerei, korszerűbb kórházak, felszereltebb iskolák, emberségesebb egészségügyi és oktatási intézkedések szerepelnek a közbeszédben, hanem forgatókönyvek, s a szociáldemokraták nagy, párton belüli csatározása.

Dragnea tábora, Tudose követői s Firea hódolói csapnak össze, s Tăriceanu emberei bíráskodnak. Olyan ez, mint egy harmadosztályú indiai szappanopera: ócska dalok, elmaszatolt smink, könny, szipogás, takony. Egyszerre siralmas és nevetséges. Teljesítmény, megvalósítások helyett állandó szereplést, színjátékot látunk.

A regnáló kormánykoalíció nem hazudtolja meg önmagát, és az év első munkanapján azt ígéri, az előadás folytatódik, idén is arra számíthatunk, amit eddig is tapasztalhattunk: az életminőség javulása helyett marad a bizonytalanság.

Biztosnak e kuszaságban csupán az tekinthető, hogy a lapokat mindeddig a pártszékházból osztogató Dragnea továbbra is minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy tisztára mossa magát és a kormánypalotából is irányíthasson.

Mózes László / Háromszék