A kampányidőszakra időzített kormánybuktatás, majd az új kabinet megalakításával járó procedúrák sorozata gyakorlatilag még azelőtt eldöntötte az államfőválasztás kimenetelét, hogy valós küzdelem kibontakozhatott volna.

Klaus Iohannis államelnök ötéves mandátumának egyetlen eredményeként mutatja fel, hogy a Dăncilă-kormány megbukott, nem is beszél másról, nem számol be a Cotroceni-palotában az elmúlt esztendőkben folytatott tevékenységéről, nem kínál semmiféle programot: kormányülésekre jár, és az őt támogató liberális párt ölelő karjai közül szapulja szociáldemokrata ellenjelöltjét.

Számára már csak egy tétje maradt a vasárnapi voksolásnak: lehetőleg ne Dan Barnával, hanem Viorica Dăncilăval kelljen megküzdenie a második fordulóban, ez esetben már most vasárnap kibonthatja a pezsgőt, hiszen a szociáldemokratákkal szemben álló tábor egésze felsorakozik mögé.

S ha már a győztes kiléte nem kérdés, a többi résztvevő a maga játszmáját igyekszik megnyerni, mert valami tétje azért mindenki számára van a vasárnapi voksolásnak. Viorica Dăncilă számára például a túlélés: ha nem jut be a második fordulóba, pártja azonnal lapátra teszi – igaz, sok jóra akkor sem számíthat, ha bekerül a döntőbe, de az legalább egy valamelyest emelt fővel való búcsút tenne lehetővé.

Dan Barnáék legfontosabb célja ugyancsak a második fordulóba jutás – ha ez nem sikerül, jelentős teret veszítenek az éppen kormányozni készülő liberálisokkal szemben, és ez alighanem a jövő évi választási eredményükre is kihat. A Mircea Diaconut támogató erők – Victor Ponta és pár ex-szociáldemokrata – Viorica Dăncilă gyengítésére törekednek, hogy majd az SZDP-be visszatérve vagy azzal karöltve megerősödhessenek.

Kelemen Hunor és az RMDSZ újszerű, laza kampánnyal próbálkozott, mely során nyitni igyekeztek az eddig nehezebben elért rétegek, a fiatalok, zöldek felé, de a szövetségtől elpártoltakat is próbálták megcélozni – vélhetően sokkal inkább a jövő évi önkormányzati és parlamenti megmérettetés perspektívájában.

Mindenesetre e színvonaltalan ötletek, víziók és viták majdhogynem teljes hiányában zajló verseny során valamelyest üdítően is hatott Kelemen Hunor kampánya, mely a szájkaratékon magyar–magyar vitákat is bevállaló, fontos témákat felvető, vetélytársaival eszmecserére kész, államelnöki tisztségre alkalmas jelölt képét közvetítette, s bár a finisre kis „románozáshoz” is folyamodott a magyar politikus – azt bizonygatván, hogy a román jelölteknek csak a magyarok szavazatai kellenek, de programjuk nincs számunkra –, vitatkozni ezzel az állítással is nehéz lenne.

Hogy végül a megmérettetésben részt vevők különféle céljai mennyiben teljesülnek, az vasárnap elválik, annyi azonban biztosnak tűnik: hiába a sok jelentkező, programok ismertetése, viták hiányában jórészt homályban tapogatózik a választópolgárok jelentős része, így aztán aligha lesz a demokrácia ünnepe az elnökválasztás első fordulója. Hogy a másodikról ne is beszéljünk…

Farcádi Botond / Háromszék