Nagybaczoni Nagy Vilmos emlékezetét a Történelmi Vitézi Rend tagjai is őrzik

Hétvégén a Történelmi Vitézi Rend vitéz primor Dálnoki Veress Lajos vezérezredes nevét újonnan felvevő székely törzsének tagjai is lerótták kegyeletüket Nagybaczoni Nagy Vilmos volt honvédelmi miniszter, hadtudós emléke előtt.

A vasárnapi, Nagybaconban tartott megemlékezésen vitéz Bartha Imre megbízott törzskapitány a magyar hősök napjáról tett említést – melyet minden évben május utolsó vasárnapján tartanak egy 1924-ben elfogadott jogszabály alapján –, melyen, mint hangoztatta, illő módon kijár a tisztelet az 1920-ban alapított Történelmi Vitézi Rend első törzskapitányának, Nagybaczoni Nagy Vilmosnak is, akinek épp ez idő tájt van születési évfordulója (1884. május 30.). „Ez egyébként rendünk feladata, kötelessége is: emlékezni és emlékeztetni hőseinkre” – mondta.

A megemlékezésen vitéz Dimény János Nagybaczoni Nagy Vilmos életútját elevenítette fel, emlékeztetve többek között a jelenlevőket a vezérezredes hitvallására, mely így hangzik: „Az utódok csak akkor kerülhetik el a hibákat, ha a múlt eseményeit alaposan ismerik”.

Az ünnepségen Dimény Olga és vitéz Bartha Imre tolmácsolásában versek, a bibarcfalvi Szabó Tamara révén dalok hangzottak el, végül pedig megkoszorúzták Nagybaczoni Nagy Vilmos emléktábláját.

Böjte Ferenc / Székely Hírmondó