1914. július 28-án az Osztrák–Magyar Monarchia hadat üzent Szerbiának, miután a belgrádi kormány és I. Péter király elutasította az öt nappal korábbi bécsi ultimátumot.
Miután 1914. június 28-án Szarajevóban Gavrilo Princip szerb diák meggyilkolta Ferenc Ferdinánd osztrák-magyar trónörököst, a Monarchia és Szerbia borús viszonya még tovább romlott. A merénylő nemzetisége, illetve a Fekete Kézzel és más terrorszervezetekkel fenntartott kapcsolata arra sarkallta Bécset, hogy a gyilkosságért közvetlenül Szerbiát vonja felelősségre, a balkáni hódító tervek pedig arra késztették Ferenc József környezetét, hogy háborúval vegyenek elégtételt a Monarchia déli szomszédján.
Gróf Tisza István magyar miniszterelnök talán az egyetlen befolyásos politikus volt, aki ellenezte a hadüzenetet, mivel tisztában volt azzal, hogy Magyarország számára ebből semmiféle előny nem származhat: egy esetleges vereség minden bizonnyal feldarabolná az országot, a győzelem és ezzel a Monarchia területi növekedése pedig csökkentené a magyarság arányát és ezzel befolyását is.
A hadüzenet mozgásba hozta a szemben álló európai katonai szövetségeket, ezáltal néhány napon belül világméretű háború robbant ki, amely négy év alatt romba döntötte Európát. Miután Németország eredménytelen ultimátumot küldött a határai mentén mozgósító Franciaország és Oroszország számára, augusztus első napjaiban már négyre emelkedett a hadviselő felek száma. Ötödikként Nagy-Britannia lépett be a küzdelembe, miután Németország a semleges Belgium területén mozgósított Franciaország ellen, az év során pedig csatlakozott a harcoló felekhez még Törökország, illetve Japán is.
Az antant és a központi hatalmak több évtizedes gyarmati vetélkedése végül egy lokális konfliktusban robbant a felszínre, és a résztvevők folyamatos csatlakozása mellett egy négyéves háborút eredményezett. Az 1914. július 28-i hadüzenet egy világméretű háborúhoz vezetett, amely 15 millió ember életét követelte, és teljesen átrajzolta a bolygó politikai arculatát. (A Rubicon nyomán)