Fotó: pressalert.ro

Jóformán be sem fejezte Klaus Iohannis államfő bejelentését, mely szerint ebben a tanévben bizony sem ovi, sem iskola, sem egyetem nem nyitja ki kapuit – kivételt jelent a végzősök helyzete –, máris „felrobbant” az internet, a különböző fórumokon egymást érték a döntéshozókra nézve sok esetben nem éppen hízelgő reakciók, elsősorban a szülők részéről.

A negatív, esetenként már szélsőséges fogadtatás nem meglepő, ha figyelembe vesszük azt a rengeteg bizonytalankodást, totojázást, ellentmondó nyilatkozattömeget, ami az oktatás körül – kiemelten a tanintézetek újbóli megnyitása kapcsán – felszínre került az elmúlt napokban, elsősorban a miniszter asszony részéről. A döntés kapcsán viszont mindezek ellenére nehéz mást mondani, mint hogy logikus és várható volt.

A járványfronton az ország egyes térségeiben uralkodó káosz, a tízezret bőven meghaladó, és különböző mértékben ugyan, de folyamatosan növekvő esetszám, nem utolsósorban pedig az óvintézkedések betartása kapcsán tapasztaltak árnyékában az iskolák, óvodák újraindításának lehetősége gyakorlatilag napról napra halványult. Az már egészen más kérdés, hogy miközben ez egyre nyilvánvalóbbá kezdett válni, a döntéshozóknak miért kellett heteken keresztül sakkhelyzetben tartaniuk mind a pedagógusokat, mind a szülőket. Még akkor is, amikor már világossá vált: csak napok kérdése, hogy közhírré tétessék az, amit az államelnök tegnap ismét csak gondterhelten elrebegett a „kedves románoknak”.

Az már csak természetes – mégiscsak Romániában élünk –, hogy azon túl, hogy kiszámítható volt, a döntés egy halom megoldatlan vagy legalábbis egyelőre megválaszolatlan kérdést is hoz magával. Az egyik ezek közül, hogy mi történik azokkal a szülőkkel, akik kénytelenek otthon maradni a gyermek(ek)kel, lévén, hogy nincs, akire bízzák a kicsit, a kicsiket, azaz nem tudnak dolgozni? Ki tud-e dolgozni, fenn tud-e tartani a kormány egy támogatási módozatot a gyermekeik felügyeletét ellátó édesanyák, édesapák esetében legalább június 12-ig? Ugyanennyire égető kérdés, hogy a távoktatásban lesz-e érdemi előrelépés, az iskolák zárva tartása önmagában ugyanis nem oldja meg sem a tanterv, sem a metodika hiányosságait, amint a digitalizáció siralmas állapotát sem. És ha már itt tartunk, valaki azt is elmagyarázhatná: miért annyira fontos a több sebből is vérző távoktatás fenntartása, ha a diákokat az eddigi értékelésük alapján zárnák le amúgy is?

Kétségtelen, az államfő által bejelentett, a gordiuszi csomó elvágására emlékeztető megoldás kapcsán nagyon nehéz egyértelműen állást foglalni, főként ha az országhatárokon kívül is körülnézünk. Olyan államokban, amelyeket sokkal durvábban sújtott a járvány, és amelyek mégis a szabályok lazítása mellett döntöttek – lásd Ausztria példáját. A gond csupán az, hogy bármennyire is észszerűnek tűnhetnek az ottani megoldások, nem szabad elfelednünk, hogy a járvány kezelésében (és nem csak) Románia eddig sem tartozott egy súlycsoportba az ilyen országokkal. Arról nem beszélve, hogy az ő döntéseikről is kiderülhet még, hogy bizony elhamarkodottak voltak.

Nagy D. István / Háromszék