Fotó: neppart.eu

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) azt javasolja, hogy az erdélyi magyar pártok hozzanak létre választási koalíciót a májusi EP-választásokra, és elnökét, Szilágyi Zsoltot jelöli a közös jelöltlistára.

A párt vasárnapi közleménye szerint az EMNP Országos Választmánya szombati kolozsvári ülésén elemezte az elmúlt időszak politikai eseményeit és foglalkozott a közelgő európai parlamenti választásokkal.

Megállapította: a választások tétje a keresztény Európa és benne a Kárpát-medence jövője, ezért felértékelődnek a Magyarország határain túli közösségek tagjainak szavazataival megszerzett európai parlamenti mandátumok.

"Az erdélyi magyarokat leginkább a három erdélyi magyar párt együttműködése nyomán létrejött választási koalíció mozgósíthatja, amelynek jelöltlistáját a magyar politikai szervezetek által javasolt személyek alkotják. Ennek megfelelően a Néppárt Országos Választmánya a választási koalíció mielőbbi megkötését javasolja, amelynek keretében a Néppárt jelöltje Szilágyi Zsolt, a párt elnöke" – olvasható a közleményben.

A választmány üdvözölte, hogy pénteken együttes ülést tartott az EMNP és a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöksége, és közösen szorgalmazták a megkezdett tárgyalások folytatását.

A választmány jóváhagyólag tudomásul vette az Országos Elnökség döntését, amely szerint a néppárt március 23-án Nagyváradon tartja soron következő tisztújító küldöttgyűlését.

MTI