Forrás: sott.net

Mihamarabb napirendre kellene tűzni az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti, Lengyelországgal szemben megindított eljárás ügyét a tagországok kormányait tömörítő tanácsban – áll az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottságának (LIBE) hétfői ülésén elfogadott határozattervezetben.

A brüsszeli ülésen nagy többséggel megszavazott dokumentumban a képviselők üdvözölték, hogy az Európai Bizottság múlt hónapban megindította az "atomfegyverként" is emlegetett, eddig példa nélküli eljárást Varsóval szemben, hangsúlyozva, hogy Lengyelországban egyértelműen fennáll a jogállamiság súlyos megsértésének kockázata.

A szövegben, amelyről februárban fog szavazni az Európai Parlament plenáris ülése, emellett felszólították a tagállamok kormányainak képviselőiből álló tanácsot, hogy lépjenek előre az eljárásban.

Az eljárás szempontjából az Európai Bizottság javaslattevő szerepet tölt be, a tanács fog majd négyötödös többséggel dönteni arról, fennáll-e a veszélye az uniós alapértékek csorbulásának Lengyelországban. A tanácsban mindenekelőtt meghallgatják majd a kérdéses tagállamot, és a szavazást megelőzően ajánlásokat is elfogadhatnak.

Liljana Pavlova, az EU soros elnökségét január 1-je óta betöltő Bulgária illetékes minisztere korábban azt közölte, hogy a tagállamok európai ügyekkel foglalkozó tárcavezetői először februárban bocsátják vitára a kérdést, a lengyel kormány pedig a márciusi ülésen ismertetheti majd hosszabban az álláspontját. Pavlova hozzátette, elképzelhető, hogy ebben a hathónapos elnökségi ciklusban egyáltalán nem fog sor kerülni szavazásra.

Az Európai Bizottság decemberben jelezte: amennyiben a következő három hónapban javulást tapasztal a lengyel helyzetben, kész visszavonni a javaslatot, szakértők szerint azonban erre kevés az esély.

A hetes cikk olyan, többlépcsős eljárást tesz lehetővé, amely – az uniós alapértékek súlyos és módszeres megsértése esetén – végső esetben akár az érintett állam szavazati jogának a felfüggesztésével is járhat, ehhez azonban az összes többi tagország egyhangú támogatására van szükség, amit elemzők szinte kizártnak tartanak.

Az utóbbi időben sokan bírálták a lengyel kormányt,  amiért  a bírálatok szerint szorosabb ellenőrzés alá vonta a közmédiát, korlátozta az alkotmánybíróság hatáskörét, és  csorbítani kívánja a bíróságok függetlenségét. Varsó szerint azonban a vonatkozó törvénymódosítások tökéletesen megfelelnek a jogállamiság elveinek.

Az Európai Parlament májusban határozatot fogadott el, miszerint elkezdik előkészíteni Magyarországgal szemben a hetes cikk szerinti eljárást. Az uniós szabályok szerint az eljárás elindítását az EU választott képviselőtestülete is kezdeményezheti.

Bajnok Artúr / MTI