Fotó: adevarul.ro

Laura Codruta Kövesit, a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) korábbi vezetőjét tartja a legalkalmasabbnak a három bennmaradt jelölt közül az európai főügyészi tisztségre az Európai Parlament (EP) illetékes bizottsága.

A belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottság (LIBE) szerdán szavazott a kérdésről, miután előző nap meghallgatta a jelölteket, Laura Codruta Kövesi mellett Jean-Francois Bohnert francia és Andres Ritter német ügyészt.

Kövesi 26, Bohnert 22, Ritter pedig egy voksot kapott a brüsszeli ülésen. A LIBE így Kövesi nevét fogja az EP plenáris ülése elé bocsátani jóváhagyásra, és a plénum várhatóan márciusban veszi napirendre a kérdést.

"A szavazás az egész romániai igazságügyi rendszernek szólt, azoknak, akik az elmúlt években támogatták a korrupcióellenes harcot, illetve azon európai bíráknak és ügyészeknek, akiknek nyomás alatt kell dolgozniuk" – jelentette ki Kövesi.

Meghallgatásán Kövesi egyebek mellett kiemelte: "Független voltam, az eredményeim önmagukért beszélnek. Különböző pártok tagjai, fontos pozíciót betöltő, gazdag emberek ellen indítottunk eljárásokat. A függetlenséget a törvény biztosította, jelenleg kísérleteket látunk ennek korlátozására."

Diplomáciai források szerint az EU-tagállamok nagyköveteinek titkos szavazását a múlt héten Bohnert nyerte 50 ponttal, Kövesi és Ritter 29-29 pontot ért el.

Eredetileg 24-en szálltak versenybe az európai főügyészi tisztségért. A leendő főügyészt az EU társjogalkotó szervei – a tagállamok kormányait tömörítő tanács és az Európai Parlament – közös megegyezéssel hét évre nevezik ki.

Az Európai Ügyészség, amely a tervek szerint legkésőbb 2021 elején kezdi meg működését, az EU pénzügyi érdekeit sértő bűncselekményekkel szemben jár majd el. Az úgynevezett uniós megerősített együttműködéssel létrejövő szervezetben 22 tagállam vesz részt, Magyarország nincs köztük.

Elemzők rámutattak, hogy egy új intézmény esetében gyakran a jövőre nézve is meghatározó az első vezetőjének személye.

Laura Codruta Kövesit tavaly nyáron mentették fel a több száz román politikust rács mögé küldő DNA éléről az igazságügyi miniszter kezdeményezésére, aki szerint mandátuma idején visszaéléseket követett el ez az ügyészség.

A bukaresti kormány hevesen tiltakozik és kampányol Kövesi európai főügyészi megválasztása ellen, ami a szakemberek szerint meglehetősen átpolitizálttá teszi az ügyet, és rontja a volt korrupcióellenes román ügyész esélyeit.

Nehéz helyzetben van az Európai Unió, Kövesi kinevezésével ugyanis erős üzenetet küldhetnének azon tagállamoknak, amelyekben vezető politikusokat uniós források hűtlen kezelésével vádolnak, például magának Romániának, de egy ilyen harcias és vitatott megítélésű főügyész már a kezdettől elidegeníthet egyes országokat. Ha végül nem támogatják Kövesit, az ráadásul azt sugallhatná, hogy a román kormányéhoz hasonló erőszakos fellépés eredményre vezet – írta az EUObserver brüsszeli hírportál.

Bajnok Artúr / MTI