Néhány héttel ezelőtt  Gábor, egy kedves ismerősöm felhívott és azt kérdezte tőlem, emlékszem-e az évekkel ezelőtti beszélgetéseinkre? Utaztunk együtt jónéhány alkalommal és elmesélte, hogy ő Hollandiából költözött ide, a  Kolozsvárhoz közeli Tordaszentlászlóra.

Úgy érzi, hogy ő további életét itt, ebben a kis, magyar többségű községben szeretné leélni feleségével és három gyerekével. Azért itt, mert nem ismeri a román nyelvet és mert úgy érzi, otthonává vállhat az a szép nagy ház a focipálya mellett. Bele is élte magát rendesen, de ahogy telt az idő, következő utazásaink során egyre csak panaszkodni hallottam.

Nem úgy alakult, mint ahogy ő azt nyugaton megszokta, éspedig, hogy a törvény az törvény. A közel 60%-os többségű magyar községben nem élhetett sem ő, sem más a törvény biztosította nyelvi jogokkal. Több ízben próbálkozott e jogok betartására bírni a község, javában magyar vezetőségét. Felajánlotta, hogy saját költségén elkészíti és működteti a község magyar nyelvű weboldalát.

Egyéb, számára anyagi javakat nem hozó probálkozásokkal is próbált közeledni és rábírni a magyar polgármestert, hogy lépjen ez irányba. Falba ütközött. Holland befektetőket is hozott volna , de józaneszű vállalkozó ingoványra nem épít.

Ezeket lenyelve még arra is kérte a magyar polgármestert és annak hivatalát, hogy biztosítsanak számára egy román nyelvű tanfolyamot. Intelligens ember lévén , aki 4-5 nyelvet beszél , a román nyelv sem okozott volna túl sok fejfájást. Elutasították. Elhatározta, hogy elköltöznek. Elmentek Magyarországra.

Perbe adta a tordaszentlászlói polgármesteri hivatalt. Ma, 2018. február 26-án az én tanúvallomásomra is szüksége volt, így hát természetesen elmentem.

Hanem itt következett számomra az igazi meglepetés. Találkoztunk a törvényszéken, megismerkedtem az ügyvédnőjével, majd kis időre egy szemüveges fiatalember közeledett és kezét nyújtva felém bemutatkozott:

– Tunyogi Béla? Szász Endre Lóránd vagyok, mindketten ijászkodunk.

Pár percel később tudtam meg, hogy ez a Szász Endre Lóránd nevű úriember tulajdonképpen a tordaszentlászlói polgármester fogadott ügyvédje, aki minden tőle telhetőt megtesz majd, hogy a kisebbségi jogok semmibe legyenek véve.

Kihallgatásom előtt pár szót váltottam vele. A nyílvesszőkről faggatott, engem viszont az érdekelt, hogy hogyan tud aludni éjszaka tudván, hogy egy olyan magyar többségű hivatalt véd, amelyik tudatosan megfosztja fajtáját a jogaitól? Egyszerű volt a válasz:

– Ezt a munkát úgyis elvégzi valaki, miért ne én legyek az, aki a pénzüket elveszi. Azt hiszed létezik valahol legalább egy település, ahol a nyelvi jogok be vannak tartva? Nem is lesz soha!

Rettenetes gyomorideggel vonultam vissza a terembe és be kellett látnom, hogy nem az ultranacionalista románokkal kell foglalkoznunk. Pár percre megszűnt a gyomorideg és tiszta elmével tudtam válaszolni a hozzám intézett kérdésekre remélve, hogy vallomásom szolgálni fogja az ügyet.

Nyugtat viszont egy gondolat: hallottam már egy emberről, aki 30 ezüstért tett ehhez hasonlót 2000 évvel ezelőtt.

Kitartást Gábor!

Tunyogi Béla