Fotó: Hírmondó.ro

AZ IGAZI MAGYAR ÖSSZEFOGÁS KÖZÖSSÉGÜNK EREJÉT MUTATNÁ MEG A VÁLASZTÁSOKON

A 2019. május 26-án megtartandó európai parlamenti választások előkészületeinek végéhez közeledve sajnálattal kell megállapítanunk, hogy az erdélyi magyar politikai szervezetek együttműködése, azaz a magyar összefogás veszélyben van.

Múlt év júliusában kinyílvánított tárgyalási javaslataink érdemi válasz nélkül maradtak, az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt által is szorgalmazott erdélyi magyar koalíció megvalósítását az RMDSZ visszautasította.

Mindkét esetben javaslataink abból indultak ki, hogy az erdélyi magyar szavazatokat a legnagyobb számban kellene összegyűjteni, erre pedig egy olyan választási koalíció lenne a legalkalmasabb, amelyet mindhárom erdélyi magyar politikai erő hoz létre. Az EP-választások törvényének 20. szakasza kimondja: mind a pártoknak, mind a választási koalícióknak ugyanazon öt százalékos küszöböt kell megugraniuk a mandátumszerzéshez. Az igazi magyar összefogás, a választási koalíció, megvalósulása esetén jó eséllyel pályázhatna a közös erdélyi magyar lista három mandátumra, egyes becslések szerint szerencsével és a körülmények kedvező fennállása esetén még a negyedik mandátum is szóba jöhetne. Ezzel szemben a kizárólag pártérdek alapján állított RMDSZ-lista eleve csak két hely megszerzését célozza meg.

Az európai választásokon az erdélyi magyar pártokat elsősorban a közösség érdeke, és nem a szűk pártérdek kellene vezérelje. A választási koalíció az erők összeadását jelentené, a különböző táborok voksainak hasznosítását.

Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy a választási koalíció visszautasításával az RMDSZ lemondott mind az MPP, mind pedig az EMNP szavazóbázisáról, az erdélyi magyar szavazók jelentékeny hányadáról. Lemondott az általa fennen hangoztatott és hirdetett erdélyi magyar egységről. Ha pedig az RMDSZ-lista nem kapja meg a romániai szavazatok öt százalékát, akkor egyetlen erdélyi magyar sem jut be az Európai Parlamentbe. Ezért pedig a teljes felelősség az RMDSZ jelenlegi vezetőségét terheli majd.

Tekintettel arra, hogy az eddigi EP-választások alkalmával, azaz 2007-ben, 2009-ben és 2014-ben – így vagy úgy, de mindhárom esetben – három erdélyi magyart sikerült az unió törvényhozásába küldenünk, messzemenően károsnak tartjuk, hogy jelen esetben az RMDSZ eleve lebecsüli és alulértékeli az erdélyi magyar közösség erejét, és csak két hely megszerzését tűzi ki célul. Ennek rövid és középtávon is negatív hatásai lesznek az erdélyi magyarok választási részvételére.

Szomorúan látjuk, hogy az RMDSZ kommunikációs fogásként a saját listájának középmezőnyében való részvételt ajánlja az autonómiapárti szervezeteknek, az igazi magyar összefogásnak azonban pontosan abban lenne az ereje, hogy az egész közösség érdekében, a politikai szereplők saját identitásának megtartásával és megerősítésével gyűjtené egybe az erdélyi magyar szavazatokat.

Az igazi magyar összefogás a pártérdek felett közösségünk erejét mutathatná meg a választásokon!

Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöksége nevében

Szilágyi Zsolt elnök