Közös nyilatkozatban figyelmeztettek az erdélyi magyar pártok és politikai szervezetek képviselői arra a szerepre, amely az Egyesült Nemzetek Szervezetére (ENSZ) hárul a kisebbségek jogainak védelmében.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), a Magyar Polgári Párt (MPP), valamint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) képviselői Szili Katalin miniszterelnöki megbízott kezdeményezésére tanácskoztak szerdán Kolozsváron.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a tanácskozás napirendjén a román közigazgatási törvénykönyv kisebbségeket érintő szabályozása, valamint a kisebbségi törvény ismételt benyújtása előtti aktualizálása szerepelt.

Az ENSZ kisebbségvédelmi szerepére abból az alkalomból hívták fel a figyelmet, hogy október 24. az ENSZ világnapja. Megállapították: az ENSZ Közgyűlése által elfogadott, a nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogairól szóló nyilatkozat egyértelműen rögzíti, hogy az ENSZ-re fontos szerep hárul a kisebbségek védelme terén.

“Most, amikor Ukrajnában nem csupán megfosztják a kárpátaljai kisebbségeket jogaiktól, hanem üldözik is a magyarságot, külön ki kell emelni a nyilatkozat megkülönböztetés tilalmára vonatkozó 2. cikkét. Kérjük, hogy az ENSZ töltse be az Alapító Okiratba foglalt céljait, és figyelmeztesse Ukrajnát az általa is elfogadott dokumentum betartására” – áll a nyilatkozatban.

A dokumentumot az RMDSZ részéről Horváth Anna ügyvezető alelnök, az EMNP részéről Toró T. Tibor ügyvezető elnök, az MPP részéről Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő, az EMNT részéről Sándor Krisztina ügyvezető elnök, az SZNT részéről pedig Izsák Balázs elnök írta alá.

MTI

8 hozzászólás

  1. antal m.

    VALAMIKÉNT KI KEL BONTAKOZNI! Akkor igen is, -gyakorolják hivatásukat!
    Hasonló esetként juthatunk a sorsunkig!

    Válasz
  2. Pál

    Inkább a határreviziót kérnék.

    Válasz
    • Mikulás

      Pállal értek egyet. Nem lehet tovább várni, nincs mire várni.
      Ki kell mondanunk, hogy lopott holmi visszajár.

      Válasz
      • Tóducz

        Na, kedves Mikulás bácsi, nagyon bele tetszett virgácsolni a nullás lisztbe. László Ferenc, inkvizítor úr, majd kifogja a rén tehenet a hó szekeréből büntetésül. S aztán, mehetnek per pedes festett bokorveszőt hordozni a Krampusszal december 5-én.

        Válasz
  3. Szekely Attila

    Ezek hol elnek ? Romaniaban minden rendben van?

    Válasz
    • Fülöp istváa

      Ez tényleg felfoghatatlan! Miért nem a saját bajainkkal foglalkoznak?

      Válasz
      • speleoursus

        mert hunorescu kormányon van és így minden rendben…

        Válasz
  4. Tóducz

    Lassacskán kérhetik a sóhivataltól, hogy Romákiától is kérjék számon ugyanazt!

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük