Kolozsváron tartott sajtótájékoztatót Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, az Erdélyi Magyar Szövetség társelnöke és Mezei János, a Magyar Polgári Párt elnöke, az Erdélyi Magyar Szövetség társelnöke.

„A mögöttünk lévő helyhatósági választásokon a versenyé volt a főszerep, az előttünk álló parlamenti választásokon pedig a közös munka és a megállapodás kell jellemezze tevékenységünket. Fontosnak tartjuk, hogy megállapodjunk az erdélyi magyar minimumról” – jelentette ki Mezei János. A politikus hozzátette: a helyhatósági választások során az EMSZ jelöltjeire leadott közel 50 ezer szavazat is bizonyítja, hogy a Néppárt és az MPP összefogásából létrejött politikai szövetségnek helye van az erdélyi magyar politikában.

„Azzal, hogy az RMDSZ nyitott volt a megegyezésre, az is bizonyosságot nyert, hogy Erdélyben helye van a politikai pluralizmusnak, valamint az 5%-os bejutási küszöb eléréséhez szükség van az EMSZ-szel való együttműködésre is” – mondta Mezei János. Az EMSZ társelnöke rámutatott: az RMDSZ-szel folytatott tárgyalások elsősorban nem parlamenti helyekről szóltak, hanem egy javaslatcsomagról, melynek pontjai között a szimbólum- és nyelvhasználat, az oktatási reform vagy épp az önrendelkezés képviseletének mikéntje is szerepelt.

„Fontos, hogy az egyre fokozódó bukaresti magyarellenességgel szemben közösen és határozottan tudjunk fellépni, ugyanakkor az is elengedhetetlen, hogy az erdélyi magyarság bukaresti érdekképviselete egységes legyen” – mondta Mezei János.

„Látva az elmúlt időszak eseményeit, valamint tapasztalva Bukarest egyre fokozódó magyarellenességét, világos, hogy egyre nehezebb lesz a magyar érdekek képviselete. Az erdélyi magyar közösség jól felfogott érdeke, hogy képviseletünk legyen Románia parlamentjében. Az EMSZ vezetőiként ezért a közösségi érdekért vállaltuk az RMDSZ-szel való megegyezéshez vezető kompromisszumot egy olyan helyzetben, mikor jónéhány megoldatlan probléma van a magyar–magyar viszony tekintetében. Ezekre most közös megoldásokat kell találnunk” – mondta Csomortányi István.

A politikus elmondta: az RMDSZ-szel folytatott tárgyalások első szakasza most lezárult, a parlamenti helyek elosztása megtörtént, s bizakodva várják a tárgyalások második szakaszát, amikor lehetőség nyílhat egy erdélyi magyar minimum megalkotására, mely aztán közös erővel lesz képviselhető úgy a román parlamentben, mint az önkormányzatokban. „Ebben az RMDSZ és az EMSZ között létrejött tűzszüneti helyzetben nagyon fontos, hogy ne jelenhessenek meg olyan valótlanságok, mint amilyenek Székely István legutóbbi írásában szerepeltek, így például az az állítás, mely szerint az EMSZ jelöltjei az önkormányzati választások során román szavazókat használtak a magyar–magyar verseny eredményének befolyásolása érdekében. Székely vádjait, melyek tételesen és konkrét adatokkal is cáfolhatóak, határozottan visszautasítjuk” – mondta Csomortányi István.

A politikus hozzátette: elérkezett az idő, hogy valóságos és őszinte párbeszéd szülessen az erdélyi magyarság bukaresti képviseletének nehéz helyzetéről. „A parlamenti választásokat követően feltehetőleg nehéz lesz kormányzati tényezővé válnunk, főként a körvonalazódó román hárompárti, jobboldali összefogás fényében. Épp ezért a közös hang megtalálására kell fordítanunk energiáinkat, nem pedig azokra a helyi csatározásokra, melyekben az EMSZ egyébként lényegesen jobban áll a tények és konkrét érvek tekintetében. Az EMSZ az erdélyi magyar közösség érdekében megkötötte a maga kompromisszumát, s reméljük, ez kellő motivációt jelent majd a választóknak is ahhoz, hogy az együttműködést támogassák a közelgő parlamenti választások alkalmával. Ugyanakkor számunkra nem az 5%-os küszöb átlépése a cél és a siker, hanem az, ha kormányzati tényezővé tudunk válni, hiszen erre van szükség ahhoz, hogy fejlesztési forrásokat tudjunk hozni az általunk vezetett városokba és falvakba” – zárta tájékoztatóját Csomortányi István.

Az Erdélyi Magyar Szövetség sajtóirodája