Fotó: Vincze Loránt – Facebook

Romániában még mindig sérülnek a magyar kisebbség jogai. Bírósági döntésekkel államosítják vissza a magyar történelmi egyházak ingatlanjait, óriási büntetéseket rónak ki közösségi szimbólumaink használatáért. A magyar kultúra még mindig nem jelenik meg súlyának megfelelő mértékben a köztereken, és az anyanyelvhasználat sem biztosított kellőképpen a közintézményekben. Románia elutasítja, hogy megoldást találjon ezekre a problémákra”– hívta fel a figyelmet Vincze Loránt csütörtökön az ENSZ Kisebbségügyi Fórumán, Genfben.

A FUEN elnöke felszólalásában rávilágított, hogy több európai országban is megtorpant a kisebbség és többség közti párbeszéd, ezért is fontos lenne, hogy az ENSZ Kisebbségi Fóruma szorgalmazza az érdemi párbeszédet az államok és a kisebbségek között.

Vincze Loránt elmondta: a Minority SafePack európai kisebbségvédelmi kezdeményezést több mint egymillió uniós állampolgár támogatta, így az őshonos nemzeti kisebbségek számos problémájára megoldást nyújtó kezdeményezés az utóbbi évtizedek legfontosabb uniós kisebbségvédelmi projektje.

Az ENSZ Kisebbségi Fórumának központi témája az állam nélküli kisebbségek volt. Vincze rámutatott, a Minority SafePack kezdeményezés érinti többek között az állampolgárság nélküli romák és a Baltikumban élő orosz kisebbség helyzetének rendezését. A FUEN elnöke kérte az ENSZ-et, forduljanak felhívással az Európai Unió tagállamaihoz a Minority SafePack releváns javaslatainak elfogadása és gyakorlatba ültetése érdekében. (sajtóközlemény)