A Petíciós Bizottság titkársága tájékoztatta Lomnici Zoltánt, a kettős állampolgárság ügyében benyújtott 1315/2015 sz. petíció kezdeményezőjét, hogy az Európai Bizottság megküldte a kérdésében benyújtott petíciójával kapcsolatos közleményét.

A közleményből kitűnik, hogy az Európai Bizottság a szlovák hatóságok további válaszára vár. Mint írják, a Bizottság ismét felveszi a kapcsolatot a szlovák hatóságokkal, és felkéri őket, hogy határozzák meg, hogyan kívánják kiigazítani nemzeti jogszabályaikat.

Lomnici Zoltán, a petíció benyújtója – a magyar Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke – rámutat, hogy bár a Szlovák Köztársaság Alkotmánya 5. cikkének (2) bekezdése kimondja, hogy akarata ellenére tilos bárkit megfosztani szlovák állampolgárságától, a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa öt évvel ezelőtt elfogadott egy olyan törvényt, amelynek értelmében automatikusan elveszíti szlovák állampolgárságát az a személy, aki másik állampolgárságot vesz fel. A petíció benyújtója szerint ez a törvény alkotmányellenes.

Lomnici a Felvidék.ma-nak újra megerősítette, úgy véli, hogy a Szlovák Köztársaság nemcsak az alapvető emberi jogokat sértette meg, hanem az európai integráció alapelveit sem tartotta tiszteletben, s nagyon örül, hogy most ilyen pozitív választ kapott a beadványára.

Mint ismeretes, a 2010-ben elfogadott törvény akaratuk ellenére megfosztja a szlovák állampolgárokat szlovák állampolgárságuktól. Kifejti, hogy az ügy a szlovák alkotmánybíróság elé került, amely elfogadott egy bírósági határozatot, amelyben úgy döntött, hogy nem foglal állást az ügyben. Lomnici Zoltán kiemelte, hogy az e törvény alapján szlovák állampolgárságuktól megfosztott polgárok nem élhetnek jogorvoslattal.

A Bizottság észrevételei

Az Európai Unió Bíróságának állandó ítélkezési gyakorlata szerint az állampolgárság megszerzésének és elvesztésének feltételeit az uniós jog megfelelő figyelembevétele mellett az egyes tagállamok állapítják meg. Más szavakkal, a tagállamokban az állampolgárság megszerzésének feltételeit, az eljárást és az időbeli kereteket az egyes tagállamok nemzeti joga szabályozza, az uniós jog tiszteletben tartása mellett.

A Bizottság csak akkor rendelkezik hatáskörrel arra, hogy beavatkozzon az ilyen ügyekbe, ha egy tagállam hatásköreinek gyakorlása során megsérti az uniós jogot.

A Bizottság folytatja a kérdésről folytatott párbeszédet a szlovák hatóságokkal. 2016-ban az EU Pilot eljárást indított, amely jelenleg is folyamatban van.

„Valamely tagállam állampolgárságának a törvény erejénél fogva történő elvesztése nem lenne összeegyeztethető az arányosság elvével, ha a vonatkozó nemzeti szabályok egyetlen időpontban sem tennék lehetővé az állampolgárság elvesztésével az érintett személyekre az uniós jogra tekintettel gyakorolt következmények egyéni vizsgálatát.

Következésképpen egy, az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló helyzetben, amikor valamely tagállam állampolgárságának elvesztése a törvény erejénél fogva megy végbe, és az uniós polgár jogállása elvesztését eredményezi, az illetékes nemzeti hatóságoknak és bíróságoknak módjában kell hogy álljon, hogy járulékos jelleggel vizsgálják az állampolgárság elvesztésének következményeit, és adott esetben ex tunc hatállyal visszaállítsák az érintett személy állampolgárságát az általa úti okmány vagy az állampolgárságát tanúsító bármely más dokumentum kiállítása iránt benyújtott kérelem alkalmával.”

Következtetés

„A fentiek fényében a Bizottság ismét felveszi a kapcsolatot a szlovák hatóságokkal, és felkéri őket, hogy a C-221/17. sz. Tjebbes ügyben hozott ítélet eredményeként határozzák meg, hogyan kívánják kiigazítani nemzeti jogszabályaikat”– álla a jelentésben.

HE/ Felvidék.Ma