Az ENSZ Közgyűlés által tavaly szeptemberben elfogadott New York-i nyilatkozat célkitűzéseinek megfelelően immár javában tart a migránsokról és menekültekről szóló globális dokumentumtervezet többfordulós vitája.

Mostani strasbourgi ülésszaka keretében a vitába az Európai Parlament is bekapcsolódott, április 17-én állásfoglalási indítványt terjesztve elő a világszervezetnek a biztonságos, rendezett és szabályos migrációról, illetve a menekültekről szóló globális megállapodásának támogatása céljából.

Ennek összefüggésében nyilvánvaló, hogy Magyarország, illetve az április 8-i választáson rendkívüli demokratikus meghatalmazást nyert, Orbán Viktor vezette kormány migrációs politikája a két nemzetközi szervezet „harapófogójába” került. A választások előtt az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága intézett élestámadást országunk ellen, a választások után viszont az EP Állampolgári Jogi, Bel-és Igazságügyi Bizottságában (LIBE), utóbb pedig az EP plenárisán folytatódott az ellenséges propagandakampány Magyarország ellen.

Hozzászólásában Tőkés László EP-képviselő – egyebek mellett – határozottan visszautasította, hogy az Unió a migrációellenes álláspontja miatt bélyegezze meg és büntesse Magyarországot és szövetségeseit. Míg az ENSZ készülő dokumentuma egészében véve pozitív jelenségnek tekinti a népvándorlást, Antonio Guterres főtitkár pedig egyenesen egy olyan világot vizionál, melyben „örömmel fogadjuk a migrációt és annak pozitív hatásait”, ezzel szemben Magyarország „rossz és veszélyes folyamatnak” ítéli a népvándorlást, melyet fel kell tartóztatni – idézte képviselőnk Szijjártó Péter külügyminiszter szavait.

Manfred Weber, az EP néppárti frakciójának elnöke szerint szintén nem egy kedvező jelenségről, hanem „migrációs válságról” beszélünk, mely „hosszan tartó kihívást” jelent a világ számára. Ki kell állnunk Európa biztonságáért – mondotta a német keresztényszocialista politikus. Erdélyi képviselőnk felszólalásában őt is idézte, akinek véleménye szerint: „Világos, hogy vagy biztonságos Európa lesz, vagy nem lesz Európa egyáltalán.”

Tőkés László azzal a felhívással fordult az Európai Parlamenthez, hogy „opportunista módon ne támogassa az ENSZ migrációs paktumtervezetét”.

Vitazáró beszédében Federica Mogherini külügyi főképviselő föltétlen támogatásáról biztosította az ENSZ eleve elhibázott megállapodástervezetét, kijelentve, hogy a nemzetközi elvek és szabályok tiszteletben tartására alapozott dokumentum elsőrenden a migránsok emberi jogainak a védelmére épít, amely kérdésről egyáltalán nincsen helye vitának. Az olasz politikus az európai polgárok emberi jogairól, valamint az Unió tagországainak önrendelkezési jogairól és szuverenitásáról nem tett említést.

Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája

H O Z Z Á S Z Ó L Á S  az Egyesült Nemzetek Szervezete migrációról szóló globális megállapodástervezetének EP-vitájához

Az ENSZ migrációs dokumentumtervezete egészében véve pozitív jelenségként értékeli a globális méreteket öltött népvándorlást, melyet ösztönözni és szervezni kíván. Ezzel szemben Magyarország rossz és veszélyes folyamatnak ítéli a migrációt, melyet korlátozni, sőt feltartóztatni kell.

Európa biztonsága érdekében, illetve a terrorveszély miatt a migrációs válság nem átmeneti krízis, hanem hosszan tartó kihívás mindnyájunk számára – figyelmeztet Manfred Weber néppárti politikus.

Ezeket szem előtt tartva, ugyanakkor a globális együttműködés fontosságát nem tagadva, arra kérem fel az Európai Parlamentet, hogy opportunista módon ne támogassa az ENSZ migrációs paktumtervezetét.

Azt is elfogadhatatlannak tartom, hogy az Unió a migrációellenes álláspontja miatt bélyegezze meg és büntesse Magyarországot és szövetségeseit.

Nem engedhetünk szabad utat a migrációnak. A migráció nem tekinthető alapvető emberi jognak. Tiszteletben kell tartani a nemzeteknek az ENSZ alapokmánya által biztosított önrendelkezési jogát, valamint tagállami szuverenitását!

Tőkés László EP-képviselő