Az Európai Adófizetők Egyesületének (Taxpayers Association of Europe – TAE) tiszteletbeli díját vehette át kedden Strasbourgban Winkler Gyula EP-képviselő, akit a gazdaság területén, az európai adófizetők érdekében végzett európai parlamenti tevékenységéért díjaztak.

“Megtiszteltetés számomra ez a díj. A nemzetközi kereskedelem nagyon fontos az európai kis- és közepes vállalkozások számára, különösen, ami a vállalatok nemzetközivé tételét és a külföldi piacokra való kilépését illeti” – hangsúlyozta Winkler Gyula, az EP Nemzetközi Kereskedelmi Bizottságának alelnöke a kitüntetés átvételekor. Mint fogalmazott, a nemzetközi kereskedelem jól fizető munkahelyeket generál, technológiai fejlődést hoz, a KKV-knak érdemes kihasználniuk ezeket a lehetőségeket. „Az EU-nak következetesen azért kell dolgoznia, hogy javítsa az Egyesült Államokkal és Kínával fenntartott kapcsolatait, mindez az emberek és kis- és közepes vállalkozások javára kell hogy megtörténjen. A közép- és kelet-európai tagállamokban működő KKV-knak támogatásra van szükségük a versenyképesség és teljesítmény eléréséhez, ez olyan fontos célkitűzés, amelyért a következő mandátumban is érdemes dolgozni” – tette hozzá Winkler Gyula.

Az Európai Adófizetők Egyesülete az Európai Gazdasági Szenátussal (European Economic Senate) és a SME Connect-tel közösen úgy döntött, 19 EP-képviselőnek köszöni meg az európai adófizetők, különösen a KKV-ék érdekében végzett munkáját a 2014-2019-es mandátum során. A három európai szervezet négy szempontot vett figyelembe a nevezéskor, a politikai személyiséget, a polgárközeli tevékenységet, az adófizetők iránti elkötelezettséget és a KKV-kat támogató közpolitikák népszerűsítését.

Az Európai Adófizetők Egyesületét (Taxpayers Association of Europe – TAE) 1969-ben hozták létre, a közpénzek hatékony elköltéséért, a kisebb adókért és a nagyobb egyéni szabadságért küzd, Európa szerte 29 országos adófizető egyesületet tömörít. A három szervezetnek Európában több mint kétmillió tagja van.

Winkler Gyula EP-képviselő sajtóirodája